Új mester képzés a Pécsi Tudományegyetemen
2014. szeptember 30. kedd 13:15
Október 2-án, csütörtökön, délelőtt 11 órakor ünnepélyes keretek között indul útjára a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának új képzése, a Kulturális örökség tanulmányok mesterszak. A képzést dr. Bódis József rektor nyitja meg, a megjelenteket köszönti dr. Hoppál Péter kulturális államtitkár és virtuálisan Pierre Vasarely, a PTE díszdoktora.
A kulturális örökség tanulmányok mesterképzési szak a bölcsészettudományi képzési terület egyik modern és jól hasznosítható tudást adó szakja. A diákok írott örökség, épített örökség, valamint kulturális diplomácia és örökség menedzsment szakirányokon szerezhetnek speciális elméleti és gyakorlati ismereteket.
Azok, akik elvégzik a szakot, ismereteik alapján alkalmasak lesznek a kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos intézményi, önkormányzati, civil szervezeti feladatok ellátására, másrészt tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására.
A szak elvégzése után a magyar és nemzetközi örökségvédelmi, közművelődési (állami, piaci és nonprofit) intézményekben, szervezetekben; önkormányzatoknál, kormányhivataloknál, hagyományos és új típusú civil társadalmi kezdeményezéseknél cégeknél, vagy nemzeti, regionális és globális szintű örökségvédelmi programokban is lesz módjuk elhelyezkedni a diákoknak.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...