A fiatal pécsi órás, Remes Ferenc Király utcai, csodás üzletében tényleg megállt az idő

Olyan a helyzet, mintha egy régi filmgyári raktárban egy nyikhaj összekeverte volna a tekercseket a dobozokban. Aztán a kallódó darab, véletlenül, egy évszázad múlva ismét felbukkant volna a vetítőben. A képeken pedig Remes Ferenc órás története peregne. Egy ifjú pécsi polgáré, aki a nagyapjától tanulta el a szakma fortélyait. A Király utcai üzletben minden a múltról üzen, miközben a kvarcórákban azért elemet is cserél a fiatalember.

Létezik a szakmának, az órásságnak egyfajta misztikuma. Az apró, néha nagyobb időmérők működése csodálattal tölti el az avatatlan szemlélőket, mert bonyolultnak tűnnek az eszközök. Úrias munka ez, amit tisztelet övez, belvárosi, modoros hangulat árad belőle. Főleg, ha valaki úgy végzi, mint Remes Ferenc.

- Sorban, a családban én vagyok a hatodik Ferenc, emellett az ötödik órás - árulta el az időmérők ifjú doktora. - A tudást a nagyapámtól és apámtól lestem, tanultam el. Az első, közösen javított óránál a nagyapám a következőket mondta: „Ferkó, jól áll a kezedben a csipesz és a csavarhúzó". Még elég aprócska gyermek voltam, amikor már tanította a szerszámok neveit. Kilencéves koromban pedig már szervizeltem ébresztőórákat az útmutatásai alapján. A dolog varázsa megfogott, kedvet kaptam hozzá.

- Ezek szerint nem remegett meg a keze a rugók, fogaskerekek között?

- Talán lehetett hozzá érzékem, ha hiszünk a gének örökítő hatásában, úgy ez nem nagy csoda. Azóta viszont megtanultam, a javításhoz éhesen, szomjasan, feszülten nem szabad hozzáfogni. Semmi sem vonhatja el a figyelmet, mert az bajhoz vezethet.

- A kézügyesség mellett mintha különösen adna a látszatra is.

- Nyolcéves koromtól folyamatosan ingben járok, hozzá többször a dédapám vagy a nagyapám régi nyakkendői közül választok egyet. A szerszámaim döntő többsége a nagyapámtól került hozzám, de sok még a dédapámé és az ükapámé volt. Az asztalomon van egy spirituszlámpa, amit leggyakrabban a rugók kilágyításához, vagy a csavarok kékítéséhez használok. Nem mai darab, körülbelül 140 éves, de bármikor használható. Számomra az ilyen apróságok lelkileg is fontosak, ennek szellemében telnek a napjaim. Ezekből nem vagyok hajlandó engedni.

- Soha nem zavarta még össze egy-egy összetett ketyegő?

- Azért az órák döntő többsége azonos elvek alapján működik. Amibe belenézek, azt szemmel szinte lefényképezem. Néha nyilván törni kell a fejemet a megoldásokon, szerelési sorrendeken. Ha végképp nem megy valami, akkor érdemes abbahagyni, majd ismét nekiülni a feladatnak.

- A faliórák mérete azt sugallja, hogy azok javítása könnyebb. Igaz a felvetés?

- Ez csak a felületes látszat. A falon függő mérők nem csak az idő múlását jelzik, de el is ütik azt, egyes szerkezetek negyed óránként dallamot is játszanak, ami még több hibaforrást jelent. Az ilyen megbízások olykor komoly kihívásnak számítanak. Fontos ezen daraboknál elvégezni az időszakos szakmai karbantartást, amit öt-nyolc évben szoktunk meghatározni, a használattól függően. Érdemes megbecsülni az örökségeket, mert egy szobának komoly dísze is lehet, a hasznossága mellett.
- Milyen saját használatú órája van?

- Legtöbbször egy 1944-ben gyártott karóra van rajtam, melynek érdekessége az, hogy kora ellenére teljesen új állapotú, az én karomra lett először feltéve. Ha viszont mellényt is viselek, akkor zsebórát tartok magamnál. Minden reggel precízen beállítom, első a pontosság. Ráadásul elegáns is. Mobiltelefonon is megnézhetném mennyi az idő, de ez más rituálé, ami illik a gondolkodásmódomhoz.

Pucz Péter - Fotó: Löffler Péter