A leendő magyar űrhajóssal is találkozhatunk Pécsett
2024. március 15. péntek 12:57
A magyar űrhajósjelöltekkel találkozhatnak, és - egyebek mellett - a marsi lét feltételeiről és az univerzumról szerezhetnek ismereteket az érdeklődők a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben a március 18. és 24. között zajló Csillagászati héten.
A pécsi kulturális negyedet fenntartó Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) közleményében azt írták: a rendezvény keretében hétköznapokon délután öt órától a legkiválóbb hazai szakemberek előadásai hallhatók.
Ismeretlen erők mozgatják az Univerzumot: a sötét anyag és sötét energia nyomában címmel tart ismertetőt Kiss L. László, Széchenyi- és Prima Primissima-díjas csillagász, majd s Mentőexpedíció című film valóságtartalmát vizsgálja meg Kovács József a Hasznos túlélési tanácsok kezdő marslakóknak - Valódi tudomány a vörös bolygón című előadásában.
Hegedüs Tibortól a csillagok, csillagrendszerek életéről hallhatnak majd érdekességeket a résztvevők, míg Nagy Ádám olyan népszerű sci-fi és fantasy filmek magyar vonatkozású érdekességeit szedi össze, mint a Star Trek, az Érkezés, a Múmia vagy a Harry Potter.
A HUNOR-program során választották ki - Schlégl Ádám, Cserényi Gyula, Kapu Tibor és Szakály András személyében - a négy űrhajósjelöltet, hogy egyikük a tervek szerint a Nemzetközi Űrállomáson végezhessen majd kutatómunkát. A felkészülésről, az előttük álló feladatokról, tervekről beszélget a jelöltekkel Nagyváradi László és Gyenizse Péter.
A közleményben igazi különlegességként írnak a Tapintható univerzum című interaktív kiállításról. A Bakonyi Csillagászati Egyesület hallható-tapintható programja összesen 90 tapintható, domborított, egyedileg festett modell segítségével mutatja be a Naprendszer égitesteit, az egyes makettekhez pedig részletes audio-leírás tartozik. A tapintható, interaktív tárlat a vak és gyengénlátó emberek számára is betekintést ad az univerzum leginkább látás útján megismerhető világába - emelték ki.
Az előadásokat planetáriumi vetítések és ingyenes távcsöves bemutatók egészítik ki, emellett a gyerekek Mars-küldetésre indulhatnak, ahol űrhajós sisakot is felpróbálhatnak.
A rendezvény hétvégi napjain csillagászati-ismeretterjesztő programok várják az érdeklődőket, akik részt vehetnek földönkívüli "varázsórán", megnézhetik távcsővel a Nap felszínét, míg az Utazó planetárium közreműködésével látványos fulldome filmvetítések láthatók. Az óvodásoknak szóló animációs filmek mellett komolyabb témájú, felnőttek számára izgalmas ismeretterjesztő vetítések is lesznek - jelezték a kommünikében.
A programokról bővebb információk találhatók a zsolnaynegyed.hu oldalon.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...