A Mecsekről száguldott Pécs belvárosába és a halálba az utasokkal teli busz

Háborús övezetek városképére emlékeztetett a látvány. Pedig béke volt Pécsett, hiszen a naptárak 1983. augusztus 20-át mutatták. Mégis szörnyű kép tárult azok elé, akik azon a szombati estén a Széchenyi téren tartózkodtak, 19 óra után néhány perccel. A város történetének egyik legsúlyosabb közlekedési balesete borzolta az idegeket, a nemzeti ünnep estéjén. Két halott, öt súlyos, tizennyolc könnyebb sérült volt a gyorsmérleg a busztragédia után. Aminek végül nem akadt igazi felelőse, mert hamarosan érkezett az amnesztia.

Hátborzongató eseménysor történt azon a szombati napon. Az akkori néven Volán 12-es Vállaltként ismert közlekedési cég egyik autóbusza a Mecsekről száguldott lefelé, szinte fékezés nélkül. A Hunyadi út alsó végénél nem tudta bevenni a derékszögű kanyart, ezért továbbrobogott, a forgalommal szemben (akkor a téren még kétirányú volt a közlekedés, a felfelé haladók a keleti oldalon, a lefelé tartók meg a nyugati részen, a másik ágon mehettek lejtmenetben).

Az elszabadult gép a 35-ös vonalon közlekedett, a tv-toronytól indult, az állatkertnél pedig már tömve volt utasokkal. Egy idő után egyre gyorsult a jármű, de akkor a sofőr még látszólag ura volt a helyzetnek. Rá pár percre ellenben már kitört a riadalom, hiszen a köztes megállóknál szó sem lehetett megállásról.

A végkifejlet óhatatlanul bekövetkezett, a dzsámi, meg a bíróság közötti útszakasznál.

Szerencsére hegymenetben pont nem tartott egyetlen gépjármú sem a Mecsekre.

Amikor a mai városháza (abban az időben tanácsháza, meg Centrum áruház) sarkához érkeztek a rémült utasok a tehetetlen vezetővel együtt, abban a pillanatban kidöntöttek egy hatalmas lámpaoszlopot. A zebrán, keresztbe emberek sétáltak, közülük többen nem tudtak elugrani. Egy gyalogos, meg egy virágárus néni halt meg azonnal. A fiatalember mellkasi ütést szenvedett, menthetetlenül ért véget élete. A korosabb asszonynál fejsérülést állapítottak meg.

A végzetes gépen lévők körében szintén akadtak töréses esetek jócskán. A busz szinte átugratott egy ott parkoló Trabanton, amit teljesen maga alá gyűrt, de szerencsére nem ült benne senki. A „végállomás" a Tünde áruház sarkánál volt, ám addig még egy kandeláber is útban volt. Az ostromállapot ellenére a mentősök, a rendőrök, meg az önkéntes segítők hamar úrrá lettek a káoszon, nem alakult ki óriási pánik. Bár még hónapokig a közbeszéd tárgya volt a rémtörténet.

Az okokat vizsgálva műszaki galiba lehetett a legvalószínűbb. De személyi hiba szintén felmerült, mivel a vezető úgynevezett automata üzemmódban hajtott, ami lehetővé tette a felgyorsulást. Létezett ugyanis olyan állás, aminél mindez nem fordulhatott volna elő, de a kormány mögött küzdő ember azt nem tudta, hibásan volt felkészítve a feladatra. Előtte teherautót irányított, az más elven működött. A fékdobok a nyári melegben, több hegyi kanyar következtében felmelegedtek, kitágultak, ennek következtében jelentősen csökkent a fékhatás.

Nagy érdeklődés mellett zajlottak a bírósági tárgyalások. A sofőr mellett több szereplő felelőssége is felmerült. Számos bírósági fórumot megjárt a per, de végül ítélet jogerősen nem született.

Ennek viszont egyszerű volt a magyarázata.

A nyolcvanas években április 4-e még nemzeti ünnep volt, az 1945-ös szovjet „felszabadítás" okán. A negyvenedik évfordulóra pedig amnesztiát hirdettek, a nem túlságosan súlyos ügyekben.  A közlekedési perek ezek közé tartoztak, így lezárhatták az aktákat.

Képünkön: menekülnek az utasok a végre megállt autóbuszból.

Pucz Péter - Fotó: Dunántúli Napló (archív)