A pécsi, egykori sikeres ökölvívó, Dunai Sándor ma már kínjában viccelődik

2022. október 03. hétfő 11:05

A pécsi, egykori sikeres ökölvívó, Dunai Sándor ma már kínjában viccelődik

Tehetséges, sikeres ökölvívóként robbant be az ifik mezőnyébe id. Dunai Sándor, a nagy karrier azonban félbeszakadt, még a tervezett idő előtt, a csúcs elérése nélkül. Igaz, maradt emlékként három korosztályos magyar bajnoki címe, meg a napi örömei. 

 

Játéknak indult, sport lett belőle. Már az első kiválasztáson felfigyelt Sándor jó mozgására. Alig nyolcévesen közönség előtt is bemutathatta a tudását.

- Mégis közbeszólt a nagy rendező, az „élet".

- Serdülőként súlyos sérülést szenvedtem, az Ágoston téri iskolánál, ahová általánosba jártam, az utcán kettőnket megtámadott egy sokkal nagyobb legény, három társával együtt. Kénytelen voltam védekezni, amitől a jobb öklöm egyik bütyke szétnyílt, a mai napig is csúnyán néz ki.

- Három korosztályos hazai bajnoki címet szerzett. A folytatás mégis elmaradt?
- Nem akartam elhagyni a PVSK kötelékét. De amikor katona lettem, átigazoltam a pécsi Honvéd Steinmetz SE-be. Ám az csupán a sorkatonai szolgálat idejéig tartott. Utána egy évet ki kellett hagynom az átigazolási szabályok miatt, még a tréningeket sem látogathattam. Visszatérésemet követően, a továbbra is sérült kezemmel, ifjúsági Európa-bajnokkal is vívhattam, csak a döntőben szenvedtem vereséget.

Számos gond gyötri

Az 1964-ben született Dunai Sándor a pécsi Komarov Gimnáziumban végzett el három évet. Később a Dolgozók Önálló Gimnáziumában érettségizett. Pedagógiai asszisztensi bizonyítványt szerzett 1996-ban. Ekkor állított össze egy nevelési programot, a hátrányos helyzetben élő, többségében roma fiatalok számára. Ez kitörési pontot mutat ma is az érintetteknek. A Pécsi Tudományegyetemen három félévet tudott le szociális munkásként, de nem fejezte be az iskolát. Fia, ifjabb Dunai Sándor kétszeres korosztályos bokszbajnok, kétszeres diákolimpiai I. helyezett, kick-box Európa-bajnok, A gyermeke Manchesterben profikkal is megmérkőzött. Az „Öreg" négy gyermek édesapja, kilenc unoka veszik körül.

- A folytatás mégsem lett dicsőséges?
- Már az érettségi előtt abbahagytam a nappali gimnáziumot. Esti iskolában fejeztem be a középfokú tanulmányaimat. A katonaidőm alatt eszeveszett keretek között küzdöttem. Csupán válogatott ellenfelektől kaptam ki a végjátékokban. Még megfordultam a Komlói Bányásznál is, de felnőttként is nehéz keretek között kesztyűztem. Ennek ellenére, örök élmény számomra, hogy eljuthattam a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba (KNDK), a fővárosba, Phenjanba. Igaz, ott csak egy fellépés jutott számomra, de maga az ázsiai utazás felejthetetlen emlék. Megfordultam még Bulgáriában, Romániában, és Jugoszláviában is, a bunyó kapcsán, a komlóiakat képviselve. Mindháromszor győztem a mérkőzésemen.

- Jelenleg legalább boldogan telnek a napjai?
- Sokszor már kínomban próbálok viccelődni a családom tagjaival, szeretném őket megnevettetni. Mert súlyos anyagi körülmények között tengetem napjaimat. Azonban hamarosan új, megfelelő munkát kapok. Válófélben vagyok, komoly adósságom is akad. Ha havi ötszázezret keresnék, akkor is évekig kellene törlesztenem az elmaradásaimat. Ennek ellenére az unokáim rengeteg örömet szereznek nekem, akik közül négy az általam alapított Zsutipe (Segítség) Sportegyesületben nyomdokaimba léptek. Egyikük, ifj. Dunai Zsolt kétszeres országos diákolimpiai bajnok, válogatott lehetett Ukrajna, illetve Bulgária ellen. Dunai Jázmin diákolimpián ezüstöt szerzett, szoros döntő végén. A másik kettőre, legifjabb Dunai Sándorra, és Dunai Liánára is felfigyeltek már a szakemberek. Kaptam jót és rosszat is eddig az élettől. A pozitív életszemléletre a keresztény mivoltom okán ébredtem rá.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva