A pécsi gyermekorvos, dr. Horváth Gábor számára Amerika nemcsak álmaiban integet
2023. március 18. szombat 10:53
Hosszú-hosszú évtizedekkel ezelőtt, még 1968-ban alakult meg az Egyesült Államokban az Amerikai-Magyar Orvosszövetség, a hazájuktól távolra sodródott doktorok hozták létre. Dr. Horváth Gábor pécsi szakember ehhez képest csupán '86-ban született meg, így azért érzékelhető az idő súlya. 2022-ben Gábor bekerült a kinti szövetség elnökségébe, ezzel segítve a két ország közötti szakmai együttműködést,aminek rengeteg előnye van mindkét fél részére.
Az Amerikai Egyesült Államokban számos tekintetben mások a lehetőségek, mint hazánkban. Amikor '68-ban a tengerentúli magyar orvosok egységbe tömörültek, sokan még disszidensnek számítottak, akik elhagyták korábbi hazájukat. Úgy érezték, tudniuk kell egymásról, fontos segíteniük egymást. Talán maguk sem bíztak benne a kezdetekkor, ám ötvenöt esztendő távlatában a kapcsolatuk töretlenül működik. A hidegháború fagyos korszaka már elmúlt, éppen ezért a közös munkálkodás keretei jelentősen kitágultak.
- Csereprogram keretében 2010-ben voltam kinn első alkalommal az óceán túlsó partján - árulta el Horváth Gábor, a fiatal, elhivatott gyógyító. - Nagyon érdekeltek az ottani viszonyok, úgy hittem, számos dolgot tudok majd tanulni és hasznosítani a látottakból, hallottakból. Nem is kellett csalatkoznom. Hiszen a magyar orvosképzés magas szintű, de egy másik egészségügyi ellátórendszer, más technikai feltételekkel mindig tud újat, mást mutatni, amiből van mit tanulni.
Szekszárdról érkezett
- Ezek szerint volt mit ellesni?
- Szeretném előrebocsátani, hogy munkahelyemen, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának Onkohematológiai Osztályán a felszereltség XXI. századi, a világon sokan elfogadnák ezeket a kereteket. Az USA mégis más persze, de orvosi felkészültségben, tudásban partnerei vagyunk az ottaniaknak.
- Mivel dolgozott kint is, ezért átérezhette, milyen a beilleszkedés?
- Az eleje nehéz, főleg a nyelv, a szaknyelv miatt. Rövid idő alatt bele lehet rázódni, utána pedig napról napra sok újat lehet elsajátítani, már érdemes figyelni a szakmai különbségekre is. Jellemzően a kiküldött kollégák jól megállják a helyüket a kinti munka során is. Ez bátorítást adhat mindenkinek, aki ilyen gyakorlaton való részvételen gondolkodik.
- Csak „egyirányú" utcáról szólhatunk, vagyis csupán mi látogatjuk a magyar kötődésű orvosokat?
- Szerencsére nem erről van szó, kizárólagos alapon. Hiszen az egykori alapítók gyermekei, esetleg unokái érkezhetnek Magyarországra, tanulni, az anyanyelvet tökéletesíteni, egyetemet végezni. Valamint alkalmanként amerikai hallgatók is érkeznek hozzánk gyakorlatra. Ennek a csereprogramnak vagyok az itthoni egyik szervezője is. Nagyon jól érzem magam ebben a feladatkörben.
- Sejthető volt, hogy nem „véletlenül" választották be az elnökségbe, kora ellenére is.
- Úgy vélem, ha nekem megadatott a lehetőség a kalandra, akkor kötelességem másokat is segíteni ebben. Már többször jártam Amerikában, aktívan vettem részt a szövetség kinti munkájában, az ottani konferenciák szervezésében. Ennek okán merült fel, hogy helyem lehet a vezetésben. Ez Magyarországon praktizáló orvosként eddig senkinek sem adatott meg. De ez a pillanat is elérkezett, a kölcsönös bizalom alapján. Ami nekem egyben egy nagyon komoly megtiszteltetés is!
Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Pár száz év történelem: ennyire volt...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Repülőgép lángoló roncsaihoz...
- Tavasz lesz a meteorológiai tél első...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Borult, párás időre kell készülni...