A Pécsi Harmadik Színházban "találta meg" élete eddigi legkeményebb munkája Bacskó Tündét

Egybehangzó szakmai- és közönségvélemény, hogy a legjobb előadás született meg idén a Pécsi Harmadik Színházban: Martin McDonagh Piszkavas című színművéről van szó, Parti Nagy Lajos magyar szövegével és Vincze János rendezésében. A főszereplővel, Bacskó Tündével találkoztunk, s nem csupán a közvetlen élményről, hanem sok más egyébről is beszélgettünk, még az is kiderült, miért szereti Pécset.

Tündét nehéz lenne számomra magázni, így bár először találkozunk személyesen, azonnal tegeződünk. Nem tolakodóan közvetlen, nem „művésznős", pedig friss reggel van, és előző este is játszott. Lehetne gyűrött és fásult, de ő egyszerűen, üdén jelen van.

Mindjárt a közepébe vágunk:

- Nagyon népszerű lett hazánkban az ír szerző, McDonagh, sokat játsszák a darabjait. Egy rövid nyilatkozatában arról beszél, hogy őt az élet árnyékos oldala érdekli, s minél behatóbban tanulmányozza a jelenségeket, látja, hogy mélyül az árnyék, sodor a tragédia és a szörnyűségek felé. A Piszkavas Maureen-je a kulcsszereplő, az ő tetteit felfogni, majd eljátszani a folyamatot, mely a teljes tragédiához vezet, iszonyatos energiákat igényel.
- Óriási út volt, mire megértettem, magamévá tettem ezt a szerepet. Amikor Vincze János rendezői elképzelései eljutottak teljesen hozzám, akkor képes voltam kihozni magamból ezt a bonyolult, sokrétű alakot. Valójában egy normális, hétköznapi ember, persze rengeteg problémával, s egyszer csak átcsap defektté, s olyan dolgokat tesz meg, amire csak önkontroll nélküli lények képesek. Életem legkeményebb munkája, mellyel eddig találkoztam, pedig eddig is hasonló nőket játszottam Pécsett és másutt. Szinte felfalt ez a szerep, ugyanakkor egyfajta lubickolás is, hiszen annyi mindent lehet kipróbálni, megmutatni, más lénnyé válni benne, s mindezt egy előadáson belül, úgy, hogy a dráma mellett ott van a humor is.

- Erős személyiségeket osztanak rád, legtöbbször egy nőt, aki minden szituációban tudja, mit akar. Itt a sok élethelyzetben hatalmas lelki utat jár be a harmincas Maureen, akit megformálsz. Az alapszituáció azok számára, akik átéltek már hasonlót, ijesztően éles és ismerős. Egy lány egyedül él zsarnok anyjával egy eldugott kis faluban, a hegytetőn, szinte egyáltalán nincs magánélete.
- Szerintem mindenki volt már hasonló helyzetben, szerelemben, szülővel, testvérrel, tanárral. Alá-fölérendelt viszonyban vergődve. Az elszakadni nem tudásból, ha csak teheti, valaki menekül, ha végre kihátrált, mélyen eltemeti magában. Itt szembesültem ezzel. Minden szerepemben szinte magamra húzom a figurát, eggyé válok vele.

- Férjed van, két kisgyereked, Marci és Anna, látszólag boldog és kiegyensúlyozott családanya vagy, rendezett körülmények között élsz. Hogy viseli el a férjed, hogy színésznő a felesége?
- Kétélű a dolog, mert ha egy bemutató után vagyunk, nagyon büszke, madarat lehet fogatni vele. A hétköznapok nem ennyire rózsásak, de nagyon megértő ember erős művészi érzékkel, ezért sokkal egyszerűbb vele élni, mint egy szakmabelivel.

- Debrecenben töltötted gyermekkorodat, korán kezdtél szerepelgetni?
- Igen, már ötödikes koromtól, egy könyvtáros tanárnéninek köszönhetően, ő biztatott, először verseket mondtam. Aztán az azóta is híres diákszínjátszó körben, a Főnixben tanultam a szakmát, eldöntöttem, hogy színésznő leszek. Versmondó versenyeken szerepeltem. A főiskolára nem sikerült a felvételim, de nem adtam föl. Dolgozni szerettem volna, ezért jártam Budapestet, színházról színházra kerestem munkát. A József Attila Színházban a Pál utcai fiúk szereplőválogatásán megfeleltem, itt minden szerepet lányok játszottak. Ott is maradtam két évig, aztán 5 évre jött Pécs. A Nemzeti Színházba hívott Balikó Tamás, az akkor új igazgató. Remek szerepeket kaptam, de öt év múlva felmondtam.

- Ez elég logikátlanul hangzik.
- Úgy gondoltam, ennyi idő egy helyen pont elég. Állandóan fejlődésre vágyom, a házasságban, a színházban, a gyerekeimmel. A haladást keresem, nem szeretek megrekedni. Az volt az álmom akkoriban, hogy lesz egy lakókocsis mikrobuszom, azzal járok egyik helyről a másikra, ebbe nem fért bele a család. Nem hittem, hogy lesz olyan férfi, aki engem hosszú távon elvisel. Így nem is terveztem gyerekeket és boldog házasságot, mert kivel is tettem volna? Aztán minden megfordult. Most már, ha egy estét nem a gyerekeimmel vagy a színházban töltök, akkor ezt elkótyavetyélt időnek érzem.

- Visszajöttetek Pécsre, főként családi okokból, közben kaptál egy díjat. A legjobb színésznőnek ítélt a zsűri a 2011-es budapesti Filmszemlén a Hajdu Szabolcs The Wild Side című munkájában játszott nyolc perces epizód szerepéért.
- Nagy meglepetés volt, azt sem tudtam, hogy bemutatták a filmet és hogy jelölték a Filmszemlén. Rettenetesen büszke vagyok a díjra, mert Cserhalmi György volt a zsűri elnöke, az ő neve számomra a minőségjelző.

- Pécsre visszatérve már nem kaptál szerepeket a Nemzeti Színházban, pedig legendásan jóban vagy mindenkivel.
- Sajnos nem tudom magam ajánlani, jó lenne, ha lenne bőr a képemen, tudnék viháncolni bemutatókon, jelen lenni, dörgölődzni, de ez nekem nem megy. Szerencsém van, hogy Vincze János rám talált a Harmadik Színházban. Számít rám, amire a legjobb bizonyíték, hogy évről évre olyan szerepeket kapok, ami nagyon szép kihívás minden színész számára.

- Hogyan kaptad meg a Jóban rosszban sorozatban a kegyetlen Mázsa Mari börtöntöltelék szerepét?
- A sorozatban sokunkról készült pár perces próbafelvétel, a színészvezető engem is többször keresett kisebb szerepekre, szerencsére nem jött össze. Akkor is bemutató előtt egy héttel szóltak, hogy van egy jó szerep, menjek föl. Sajnos nem tudok, mondtam, ekkor kitalálták, hogy ha itt megcsinálom Pécsett, felveszik kamerával, akkor bekerülök a válogatásba. Óriási szerencsémre pont a Völgyhíd című előadást próbáltuk, abban van videotechnika, megkértem a fiúkat, hogy áldozzanak rám egy kis időt, vegyék föl a jelenetet. Nem tudtuk máshogy elküldeni, a Youtube-on van fönt. Ott nézték meg, és azt a választ kaptam, hogy nincs kérdés, az enyém a szerep. Még a forgatási időpontokat is átrendezték a bemutatóm miatt. Fél évig utaztam oda-vissza.

- Közben az aradi társulat tagja is lettél. Hogy találtak rád?
- Füsti Molnár Éva elkezdett próbálni egy szerepet a Lovak az ablakban című előadásban, megbetegedett, visszaadta a szerepet, s ő engem ajánlott maga helyett. Az aradi társulattal nagyon jó dolgozni, kiváló szellemiségben lehettem. Tiszteletbeli tagja vagyok a társulatnak. Tapasztó Ernő, a színházigazgató jól menedzseli a színházat, ez egy gesztus számomra, nem kapok ott fizetést.

- Miután a Piszkavas valóban mérföldkő egy színészi pályán, hogyan tovább? Ha a vándorlásokról beszélünk, már lejárt ismét az a bizonyos 5 év, mikor menni kéne?
- Most nem gondolkodom ezen, mert a Harmadik Színházban évi egy bemutatóban veszek részt, így kitágulnak az években mért határok. Itt egy olyan alkotó közösséget találtam, akik igazán az én ízlésemet képviselik. A keresés évein már túl vagyok 42 évesen, nem olyan az életvitelem sem, hogy ezerrel jöjjek-menjek, és elém toppanjon egy lehetőség, amelynek nem lehet ellenállni.

Hárságyi Margit - Fotó: Dittrich Éva