A Strabag viszi a balhét a Jókai téren?

2007. december 18. kedd 23:03

A Strabag viszi a balhét a Jókai téren?
Tavaszra megállapodás születhet a kivitelező Strabag és a város között, hogy végre - hosszú időre - megoldják a Jókai tér problémáját. A több millió forintos költségeket, mivel csak részben van szó a kivitelező mulasztásairól, valószínűleg megosztják a felek.

Összetört csatornafedelek, feltöredező járólapok és kockakövek, feltételesen működő díszkivilágítás: ezek jutnak manapság a pécsiek eszébe, amikor baráti beszélgetéseken, vagy csak az utcát járva érintik a város egyik gyöngyszemének szánt köztér kérdését.

Sok egyéb beruházás mellett ugyanis a Jókai tér 2001-ben befejeződő rekonstrukciója is sikertörténetnek indult, mégis folyamatosan csak a bosszúság jellemzi a "mediterrán hangulatú" állapotokat. Mint ismert, már az első keményebb télen megbomlott a mészkőburkolat, elmozdultak, felfagytak a kisebb-nagyobb kövek, ráadásul teherautók és a lakók, üzlettulajdonosok által kiszórt só is erősen felerősítették a tér járólapjaival kapcsolatos kivitelezői hiányosságokat.

„Mind a Strabag, mind a város elkötelezett abban, hogy a Jókai tér problémáját végre valóban lezárjuk, ezért reményeink szerint tavasszal egy átfogó felújítási terv készül, s még 2008-ban végezhet is az eredeti generálkivitelező a munkálatokkal" - mondja Kelemen György, a polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának illetékese a tér sorsát firtató kérdésünkre.

Annyi bizonyos, hogy 2011-ig garanciát vállalt a kivitelező az általa elvégzett munkákra, ám a tér mai állapotáért csak részben a cég a felelős.

„Bizonyított tény, hogy a város polgárai is hibáztak, ugyanis a sózásért és a teherautók által okozott károkért nem a kivitelező tehető felelőssé. Éppen ezért a teljes rekonstrukció költségeit is meg kell majd osztanunk, hiszen ez utóbbi károkért a városnak kell felelnie" - teszi hozzá Kelemen György. Hogy milyen arányban, az egyelőre bizonytalan, s valószínűleg egyezség tárgya lesz.

A szakértők szerint mindenesetre - technológiától függően - 6-10 millió forint kell majd a felújításhoz. Az egyik legjobb, hosszú időre megoldást kínáló megoldás lehet, hogy a burkolatot a javítások elvégzése után időjárásálló anyaggal vonják be. Ez kizárná a víz felszín alá való szivárgásának veszélyét, s így elkerülhetővé válnának a jelentősebb fagykárok is.

Érdekesség ugyanakkor, hogy a tiltások ellenére mind a mai napi autók és teherkocsik hajtanak a térre: legutóbb az adventi vásárra készülődő árusok forgolódtak itt különböző méretű szállító járműveikkel, minek eredményeként három csatornafedél szakadt be - tetten érés persze nem volt.

Ennél is nehezebben bizonyítható, amikor a környékbeli üzlettulajdonosok sózzák az érzékeny mészkőlapokat. A szerző tapasztalati szerint ugyanis még manapság is akad példa erre, annak ellenére hogy a célra rendelkezésre állna az apró szemcséjű kavics is.

A legnagyobb kérdés persze, hogy a megrendelők, annak idején, miért nem gondoltak arra, hogy Pécsett télen sózni szokták a házuk előtti területet az emberek...

Korb Zoltán