A tanításért és a sportért is rajong Papp Tamás, a Nagy Lajos fiatal igazgatóhelyettese

2019. július 13. szombat 16:41

A tanításért és a sportért is rajong Papp Tamás, a Nagy Lajos fiatal igazgatóhelyettese

Papp Tamás matematika-fizika szakos tanár egészen fiatalon, harmincas éveinek elején lett a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium nevelési igazgatóhelyettese. Rajong a tanításért, a sportért és nem utolsó sorban diákjaiért. Fontos számára a vallás, a pozitív életfelfogás, amit igyekszik a tanulóknak is átadni.

 
 
- Mikor kezdődött a tanítás iránti érdeklődése?
 
- Pécsett születtem, itt jártam iskolába, s szerencsére azóta is a városban, illetve Pécs-Vasason élem az életem. A matematika és fizika órák mindig is lekötöttek, az egyetem alatt pedig biztossá vált számomra, hogy a tanítással szeretnék foglalkozni. A PTE-n végeztem matematika-fizika tanári szakon, idén már kilencedik éve tanítok középiskolában és hetedik éve vagyok a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium tanára.
 
- Tavaly igazgatóhelyettesnek is kinevezték.
 
-  Igen, 2018-tól vagyok az iskola nevelési igazgatóhelyettese. Mellette a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar matematika tanszékén vagyok óraadó tanár, és a Matego Közhasznú Alapítvány TÖPRENGŐ Klubjában is tevékenykedem.
 
- Akkor a matematikatanítás igazi szerelem.
 
- Igen, a természettudományok iránt mindig is érdeklődtem, de még inkább szerettem közösségben lenni és emberekkel foglalkozni, s a tanári pályán ez a kettő összekapcsolódik. Az a munkám, amit szeretek is csinálni, és ezért szerencsésnek mondhatom magam. Valaki futballistának születik, valaki énekesnek, valaki nyelveket beszél, én pedig ehhez értek, az emberekhez. Sosem a pénz dominált, ha az anyagi javak számítottak volna, nem pedagógusnak megyek. De volt és van is egy bizonyos társadalmi felelősségérzetem, hogy szeretném a nemzetet, az országot, ahol élünk jobbá, élhetőbbé varázsolni, szeretnék olyan fiatalokat kinevelni, akik ezt meg is valósítják. Ezért kelek fel minden reggel, na meg persze a kislányomért és a feleségemért. 

Névjegy

Papp Tamás Pécsett született 1985-ben. Az általános iskolát Pécs-Vasason járta ki, ezután a Széchenyi István Gimnáziumban tanult tovább. Feleségével és kislányával, Papp Laurával Pécs-Vasason élnek. A családon és a tanításon kívül  másik nagy szereleme a labdarúgás, korábban évekig futballozott.  Manapság egy fontos hobbija a labdarúgásról szóló könyvek gyűjtése és olvasása. Régebben a futballon kívül futott, minigolfozott és sakkozott is.

 


 
- Manapság könnyű osztályfőnöknek lenni?  
 
- Azt gondolom, a pedagógushivatás egyik legnehezebb feladata, de egyben legnagyobb ajándéka is az osztályfőnöki munkakör. Az Úr rendkívül bőkezű volt velem, hiszen az elballagó 12.C osztályom után ismét egy fantasztikus társasággal gazdagodhattam, a 10.B osztály személyében. Ha valaki hivatásként éli meg az osztályfőnökséget, és a szívét, lelkét beleteszi, akkor érzi igazán mennyire hálás feladat is ez, mert a gyerekek hisznek és bíznak benne, és ennek csak így van értelme.
 
 
- Úgy tudom, a sport is fontos szerepet játszik az életében.
 
- Így van, egyesületi szinten 20 évig futballoztam, bár sosem tudtam igazán focizni inkább csak szerettem, nem akartam profi játékos lenni, nekem mindig az iskola volt az első. Persze a játék elvarázsolt, mint hobbi máig az első számomra. Sajnos mára már a mozgás nagyon háttérbe szorult. Manapság a szabadidőmben, ha nem épp a kislányommal játszom, akkor meccset nézek, illetve futballszakkönyveket olvasok. 2012-ben labdarúgó edzői végzettséget is szereztem. Azóta foglalkozom az iskolai labdarúgással, pontosabban a lánylabdarúgással. Ez egy nagyon gyorsan fejlődő sportág, s hat év alatt rengeteg szép helyezést sikerült elérnünk. Ebben a tanévben megnyertük a Katolikus Iskolák Országos Döntőjét, így jelenleg a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumé az ország legjobb katolikus lány labdarúgócsapata, ami nagy büszkeséggel tölt el.
 
- A szünet után akkor folytatódhat egy újabb pezsgő tanév.
 
- Igen, óriási felelősség igazgatóhelyettesnek lenni, már nem csak a diákokért, a kollégákért is felelősséggel tartozom. Bár nagyon szeretem az új munkakört, de ez egy teljesen új feladatkör, és még mindig rengeteget kell tanulnom. Folyamatosan tájékozódom, fejlesztem és bővítem az ismereteimet. Minden intézkedésemmel, javaslatommal azon vagyok, hogy a tanulók és kollégák terheit csökkentsem, a mindennapokat megkönnyítsem. A diákokat igyekszem arra nevelni, hogy pozitívan lássák a világot, és pozitívan álljanak a dolgokhoz. Fontos megtanulnia a fiatalságnak, hogy hogyan kell győzni, sikereket elérni és azt is, hogy a vereséget, a kudarcokat a helyén tudják kezelni. Oliver Kahn korábbi német válogatott kapus mondta egyszer, hogy a vereség sosem valaminek a végét, hanem a következő sikerhez vezető út kezdetét jelenti. Röviden összegezve: lelkes vagyok és motivált. Az Úr megadta a lehetőséget, köszönettel tartozom ezért apát úrnak és igazgatónőnek, a többi már rajtam múlik.

 


Pauska P. - Fotó: Dittrich Éva