Akinek a kedvessége az erőssége: a pincérnő Tóth Krisztinának mindig a vendég az első

Bár három tányér egybefogásával még mindig bajlódik, egyértelműen Tóth Krisztina a vendégek kedvence. A fiatal pincérnő már számos éttermet, kávézót megjárt, jelenleg az egyik belvárosi vendéglőben dolgozik. Lapunknak mesélt arról, hogyan került a szakmába, és miért is szeretik annyira a vendégek. 

- Miért pont a vendéglátás?

- Nem ez volt az eredeti tervem. Logisztikai ügyintézőnek tanultam először, de az nem tetszett, így váltani szerettem volna. Otthon azt javasolták, próbáljam meg a vendéglátást, így beiratkoztam az iskolába - mondta Tóth Krisztina.

- Látszik, hogy mennyire szereti a munkáját. Mondhatjuk, hogy a pincérkedés szerelem volt első látásra?

- Ezt azért nem mondanám, hiszen mindig is énekesnő szerettem volna lenni, véletlenül pottyantam bele ebbe a szakmába, de mára abszolút a szerelmemmé vált. Amikor elkezdtem az iskolát, ez sem tetszett, úgy, ahogyan az előző sem, a gyakorlati helyeken akadtak nehézségeim. Ahogy teltek az évek, én is fejlődtem, volt sikerélményem, s jobb eredménnyel fejeztem be a sulit, mint azt előzőleg gondoltam, bár három tányér összefogása a mai napig nehézséget okoz - folytatta nevetve.

- Ha jól tudom, számos munkahelye volt már, éttermektől kezdve egészen a kávézókig.

- Igen, sok helyen dolgoztam már, és azt, hogy ennyire megszerettem a munkámat, az egyik kávézónak köszönhetem. Az ott töltött idő alatt megtanultam bánni a kávéval, én lettem a műszakvezető, kikupálódtam. A mostani munkahelyemet pedig a második otthonomnak, kollégáimat a második családomnak tekintem, és a vendéglátáson kívül nem is nagyon tudom magam elképzelni másban.

- Ami igazán kiemelheti Önt a tömegből talán az, hogy tényleg mindent a vendégekért csinál, ők az elsők számára. Zsigerből jön, vagy azért, mert a munka megköveteli?

- Számomra ez alap, hogy ha betér egy vendég oda, ahol dolgozom, ő az első számomra. Úgy gondolom, ha már megtisztelt azzal, hogy minket választott, és itt hagy nem kevés pénzt egy-egy ebédre vagy vacsorára, megérdemli a megfelelő kiszolgálást. Véleményem szerint nem nekem vannak a legjobb felszolgálói képességeim a városban, de igyekszem ezt a kedvességemmel ellensúlyozni.

- Nem volt ebből még kellemetlensége?

- De, sajnos igen. Akadt már olyan férfi, aki túllépte a határt, de ezeket megtanultam kezelni. Ugyanúgy, mint a családokat. Igyekszem minden taggal jóban lenni, véletlenül sem szeretném, ha esetleg egy feleség féltékeny lenne, mert kedves vagyok a férjével. Próbálom mindig megtalálni a közös hangot mindenkivel, néha a gyermekekre is vigyázom, amíg a szülők esznek.

- A jövőre nézve mik a tervei? Család? Esetleg nyitna egy saját éttermet?

- A családkérdés nagyon fontos számomra, most az első az, hogy a párommal szeretnénk venni egy közös lakást, s két éven belül gyermeket is vállalnánk. Éttermet semmiképp nem nyitnék, mert szerintem nagyon nagy felelősség, azonban egy kis pécsi kávézóról mindig is álmodoztam. Nem lenne túl nagy, családias lenne a légkör, péksüteményeket is árulnék. Ez az egyik nagy álmom.

- Nagyon elfoglalt a munkája miatt, de biztosan marad egy kis szabadideje is. Mi a kedvenc elfoglaltsága olyankor?

- Mindig irigykedem azokra az emberekre, akik napközben beülnek egy kávéra a barátaikkal, olyankor azt kérdezem magamban: hogy csináljátok? Sajnos ritkán van időm az ilyen programokra, azonban heti háromszor eljárok konditerembe, azt nem hagyom ki, feltölt és kikapcsol.

Dittrich Zsófia - Fotó: Dittrich Éva