Alaposan rászedett egy idős pécsi asszonyt egy csaló
2024. június 18. kedd 17:18
Egy idős asszonytól 200 ezer forintot csalt ki egy férfi Pécsett, de nem sokáig maradhatott felvillanyozott hangulatban, mert lekapcsolták.
A nőhöz hétfőn dél körül kopogott be egy férfi, majd előadta, hogy a lakásszövetkezettől jött, és szeretné megbeszélni az elektromos hálózat felújításával kapcsolatos teendőket.
A nő beengedte, hellyel kínálta, mire a férfi belekezdett a részletekbe. A vezetékcsere 680 ezer lesz, de nem kell egyben kifizetni, lehet három részletben is.
Az asszony nem gyanakodott, egyből átadott a férfinak 200 ezer forintot. Még egy papírt is alá kellett írnia, amiről elmondása szerint úgy gondolta, biztos hivatalos irat, mert még pecsétek is voltak rajta.
Az első gyanús jel az volt neki, hogy a férfi nem írt alá semmit, és az iratokból sem vitt magával legalább egy példányt.
A nő átment a szomszédokhoz, és megkérdezte, náluk is járt-e a férfi, de ők nem tudtak semmilyen felújításról.
A csaló pechjére a lépcsőházban korábban biztonsági kamerát szereltek fel, a felvételek alapján a férfi azonosítása már nem volt nehéz feladat. Az 52 éves miskolci elkövetőt kora délután már el is fogták a rendőrök, majd előállították, és kihallgatták.
Csalás miatt nyomoz ellene a Pécsi Rendőrkapitányság.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Megújulva várja a látogatókat a Míves...