Az arany ugyan hiányzik a paralimpikon Kovács Ervin gyűjteményéből, az élet azonban megjutalmazta

Olyan ritka betegséggel született Kovács Ervin, ami egymillió emberből talán csak egynek jut osztályrészül. Megtanult ezzel együtt élni, aztán megtalálta magának a kitörési pontokat. Bár kerekesszékben tölti hétköznapjait, bottal kell járnia, de akaratból katedrát érdemelne az élet egyetemén. Minden hullámot legyőzött úszóként, egy aranyérmet ugyan hiányol a gyűjteményéből, ám az helyett is kapott bőven kárpótlást. Hiszen felemelhette egészséges gyermekét, ami számára többet ért minden medáliánál.  

Más az, ha valaki, valamilyen baleset miatt kényszerül kerekesszékbe. De Kovács Ervin születésétől fogva abban nőtt fel, hogy ő bizony más, mint a többi gyerek. A gyenge lábairól doktori tanulmányt lehetne írni egy idegi problémákkal foglalkozó orvosi oldalon. Számunkra legyen annyi elég, a sportember kezei sokkal nagyobb szerepet töltenek be a napi tevékenységében, mint egy átlagos polgár esetében.

- A felsőtestemet természetesen alaposan meg kellett erősítenem, ha boldogulni akartam - vallotta be a paralimpikon, aki soha nem állhatott fel a fogyatékkal sportoló társai között a dobogó legfelsőbb fokára a legfontosabb vetélkedésen. - Egy ideig bizony az úszást tekintettem a szakmámnak. Otthon arra neveltek, amibe belefogok, abban igyekezzek is jól teljesíteni. Ezért aztán csak nagyon fiatal koromig érdekelt, hol rendezik a világversenyeket. Mert nem turistának érkeztem a nagyvárosokba, hanem dolgozni. Amikor véget értek a küzdelmek, akkor persze jutott idő egy kis kikacsolódásra, de nem azon volt a hangsúly.

- Mégis elmaradt egy dolog, mégpedig egy első hely a legnagyobb seregszemlén, a paralimpián.

- Többször is nagyon közel voltam hozzá, aztán lecsúsztam róla. Ez volt megírva nekem egy nagy könyvben. Egyszer rosszul jött ki a benyúlás a célban. Máskor meg olyan kínai srác előzött meg, akinek gránát vitte le mindkét karját, csak lábbal tempózott. Akkor jöttem rá, milyen szerencsés vagyok a magam gondjával. Hiszen átölhettem a kisfiamat, Gergőt, ennél nagyobb boldogságot pedig nem kívánhattam. Ha valaki talál egy nála kiszolgáltatottabbat, akkor bizony számot vethet addigi nehéz, mégis könnyebbnek tűnő éveivel.

- Másképp lehet látni a földi világot az épek között, némi hátránnyal, ami még előny is lehet. Lábgépet kézzel vezérelni azért bravúros dolog.

- Imádok zenélni, gitározni, dobolni. Utóbbihoz viszont nem árt két remek alsó végtag is. Ezért aztán kénytelen voltam olyan dobverőt megálmodni, megszerkeszteni, ami az egyik lábdobot helyettesíti, gombnyomásra. A másikat eltaposgatom, az csak egy cintányér. A helyzetem vitt rá arra, hogy megvalósítsak valamit, ami nem nekem volt eredetileg kitalálva.

- Miközben nem panaszkodik, a Rákóczi úti bíróságon, a munkahelyén bravúros technikával veszi a kanyarokat, ráadásul erővel is bírja az emelkedőket.

- Mert nem szeretem, ha segíteni kell valamiben. A kollégáim, akikkel fogadjuk az ide betérőket, teljes értékű embernek kezelnek, nem azt nézik, miben ülök. Általában, öt perc beszélgetés után a korlátok eltűnnek. Már nem a kerekekre kell figyelni, hanem amit teszek, mondok. De így van ez rendjén. Immár hét éve vagyok itt, élvezem is ezt a feladatot.

- A korlátjain túlléphetünk, hiszen azok nem nyomhatták el sem tehetségét, sem fantáziáját. A fején viselt „fémek" viszont rögtön szembetűnőek, még a megszólása előtt. Kovács Ervinnek ebben is másnak kell lennie?

- Nem feltétlenül, de így alakult. Szerettem volna egy jó nagy tetoválást a felkaromra. De akkor nem mehettem volna vízbe hetekig. Azt meg nem akartam megkockáztatni, mert az eredmények rovására mehetett volna. A fülbevalót az általános iskola befejezése után lövettem be, talán lázadásként. Az államon lévő ékszer 2004-hez, Athén városához köthető, a lazítás hozta. Kiszőkített hajjal is mutatkoztam már. Ilyen vagyok, ez ellen nincs mit tenni. Nem tudjuk, milyen lennék másnak. Miképp az szintén örök titok marad, mi lett volna belőlem, ha egészségesnek születek, mint a testvéreim.

Pucz Péter - Fotó: Kálmándy Ferenc