Az óvónők is megkapják a 32,2 százalékos béremelést
2024. január 23. kedd 12:21

Az ország minden óvónőjének januári bére már 32,2 százalékkal megemelt bér lesz, a következő évben pedig további 11 százalékkal emelkedik a keresetük - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára kedden a Nógrád vármegyei Vizslás községben.
Rétvári Bence a helyi óvoda bővítésének és felújításának átadásán tartott ünnepségen kijelentette: a kormány számára kiemelt cél az óvodák fejlesztése és az óvónők megbecsülése, ezért fontos, hogy a végre elindult pedagógus béremelés kiterjed az óvónőkre is.
"Meg tudtuk teremteni európai uniós és hazai forrásból a valaha volt legnagyobb óvónői béremelés kereteit, ez a két béremelés idén és jövőre is megvalósul; ezt összeadva a tavalyi és tavalyelőtti béremelésekkel, az óvónők esetében közel duplájára emelt bérről beszélhetünk" - fogalmazott az államtitkár.
Rétvári Bence kiért arra is, hogy az elmúlt 13 évben 18 ezer új óvodai férőhelyet hoztak létre, az óvónők száma pedig 30 ezerről közel 31 ezerre nőtt.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...