Az ügyeskedők paradicsoma volt a szocialista autók piaca a pécsi vásártéren

A hiánygazdaság képes kitermelni a maga öszvér megoldásait, más szóval élve a kiskapukat. A szocializmus tökéletesen alkalmas volt az általa teremtett alrendszerek kijátszására. Mindez igaznak számított a gépjárműpiacra is, a magánszemélyek esetében. Üzlet a javából, az ügyeskedők kedvenc, lápos talaja. Ahol nem a terepjárók kerültek a középpontba, hanem Škodák, Ladák, Wartburgok, Trabantok. A Dáciák kevésbé, a Zaporozsecek meg egyenes kimaradtak a kavalkádból, a '980-as évek elején, derekán.

A Merkúr szó olvasatakor ma már szinte mindenkinek egy égitest jut az eszébe. De a központosított értékesítés idején akadt egy tízezerszer elátkozott cég, ahol személyautókat értékesítettek nagy számban, magánemberek számára.

Annak is Merkúr volt a neve, aki a római mitológia szerint a kereskedelem istensége lehetett. Az alapelv szerint a rubelelszámolású blokk tagjai a „béketáborból" szerezhettek be kocsikat, a cégen keresztül. De képtelenek voltak a rendszer tagjai annyit gyártani, mint amekkora igény lett volna a kocsikra.

Ne feledjük, pár ezer, esetleg tízezer Zsigulit (Ladát), Škodát az európai, nyugati piac is felvásárolt! Az angol font, a nyugatnémet márka, más egyéb „kemény valuták" elsőbbséget élvezetek a szállítóknál. Ami maradt, az meg elhanyagolhatónak tűnt itthon, mennyiségi szempontból.

Ennek okán már a hetvenes évek végén mindenki ismerte a Merkúr-listákat, aki új gépre vágyott. Azokat az újságok is rendre közölték. A pénz felét be kellett fizetni, az valahol kamatozott is, de nem a vevőknél. Átvételkor kellett lepengetni a második részt.

Meg némi csúszópénzt is, ha valakinek nem felelt meg a homokszürke szín, hanem piros VAZ-2101-esre (magyarul Zsigulira) vágyott.

A várakozási idő legkevesebb három év volt, persze több is lehetett. Ekkor léptek be a képbe más használt autók piaci helyszínei.

Egyebek mellett, a pécsi vásártér is. Ahol mindent lehetett kapni. Kohóérett lengyel Warsawa benzintemetőket, meg vadonatúj Polski Fiatokat is. Utóbbiak azonban nem számítottak a forgalomképesnek. Hároméves koruk alatt nem volt szabad eladni azokat.

Erre találták ki az új varázskifejezést, az úgynevezett üzembentartói jog átruházását.

Ekkor a tulajdonos nem változott meg, csupán jogilag más töltötte az üzemanyagot, meg az olajat a „vasakba". Hároméves portékák új áron cseréltek gazdát, a legfiatalabbak bőven felárral forogtak, bár a papírok persze mást mutattak.

A pécsi vásár méretében is országosan ismert börze volt. Jöttek a kertvárosi placcra ezerszámra, nem csupán a régióból, de még a fővárosból is. Pörgött az üzlet rendesen, sokak örömére, egyesek kárára.

Mert azért törvényesen eladható járművek is felbukkantak a kínálatban. Ami felért egy orosz rulett nevű szerencsejátékkal.

Külön iparágnak számított a nepperek körében a „vizsgára, eladásra előkészítés". Előbb a rohadt sárvédőket némileg kihegesztve, bekenve rengeteg „Sellyei kitt" nevű termékkel, amit népiesen gittnek neveztek Jöhetett a festékszóró, annak permetezett szemcséi mindent eltakartak. Ideig-óráig! Mert hónapok elteltével, az ilyen vastag réteget a lemezek hajlamosak voltak „ledobni". De az eladókat az már kevéssé zavarta.

Ha az autómotorok fogyasztották (zabálták) a kenőanyagot, akkor átmenetileg sűrűbb „szirupokat" öntöttek bele. A füstokádás ismert jelenségnek számított, a környezetvédelem háttérből várt a sorára, de nem szólítottak. A kétüteműek (Trabantok, Wartburgok) még legjobb állapotukban is kék füstöt eregettek, égetve a keveréket rendesen.

Pucz Péter - Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László (archív)