Bárhol is játszott, nagyon kedvelték Dárdai Lajost - Szorgalmas, megbízható iparos volt
2021. június 06. vasárnap 10:18
A meccsek utáni nagy bulik, kicsapongások történeteiben soha nem vállalt még mellékszerepet sem. Legfeljebb akkor, ha egyik-másik csapattársát időben hazavitte. Egy letűnt korszak érdekes, szerény labdarúgója volt Dárdai Lajos. Amikor sokan szerettek volna „szólózni", akkor ő cipelte a zongorát a futballpályán - némi képzavarral élve. Amerre megfordult, Véménden, Pécsett, Mohácson, mindenütt kedvelték a játékát, mert amit hozzátett a győzelmekhez, az bizony nélkülözhetetlennek számított.
Szerelni, labdát szerezni, másokat kiugratni jó labdákkal. Ez volt az erőssége Dárdai Lajosnak. Aki nem bírt briliáns technikával, de kétlábas volt, ráadásul sokszor előre tudta, az ellenfél mire készül. Úgy mondják, olvasta a játékot. Mivel túl gyorsnak sem született, ezért hasznos volt számára az észjáték.
- A testvérem, id. Dárdai Pál sokkal ismertebb futballista lett, mint én - gondolt vissza pályafutására Dárdai Lajos. - Gyerekként én voltam az erősebb, idősebb. Amikor otthon, a ház körül rúgtuk a labdát, az öcsém képtelen volt veszíteni. Gyakran toporzékolt, ha leszereltem, aztán gól lőttem. Néha úgy kellett lefognom a dühe miatt, aztán inkább elfutottam előle, minthogy bántsam.
- Ezek szerint a sportágválasztás hamar eldőlt a foci javára?
- Kipróbáltunk mi rengeteg mindent, de a labdarúgás ment a legjobban. Igaz, egyszer fejszével szétvágtam egy gumilabdát egy vita hevében. Ez azért érdekes, mert nem dúskáltunk a játékszerekben. A bőrös lasztinkat viszont egy hét alatt koptattuk el a köves udvarunkon. Persze, mehettünk volna vele a rétre, de mi közelebb is találtunk magunknak játékteret. Az alapképezettséget ott szereztük meg, akadémiáknak még a híréről sem hallottunk, igaz, nem is érdekelt volna minket.
- A Pécsi MSC-ben megfordult az NB I-ben is, de a csapat 1975 tavaszán kiesett.
- Ami eléggé érthetetlennek tűnt számomra, mert tényleg kiváló csapattársaim voltak. A bajnok Újpesti Dózsát 4-2-re vertük meg, Pali négy góljával. Én is ott lehettem a gyepen, örök élmény marad.
Székely ősök
- Az NB II-ből viszont az alsóbb osztályba került. Mégsem volt rossz döntés, mert a Mohács-Véméndi TE osztályozóval feljutott a második vonalba.
- Ma úgy írnák, hogy gólpasszt adtam. Nagyatádon, semleges pályán, egy találkozón dőlt el, ki lehet NB II-es. Akkor 1979. június 24-et mutattak a naptárak, mi megyebajnokként érkeztünk. A Fűzfő volt az ellenfél. Egy szabadrúgást gyorsan legurítottam Pártényi Antalnak, aki a kapuba talált. Mindenki őt ünnepelte, de ez engem nem zavart. Egész Mohács a futball tüzében égett, jutott mindenkinek a dicsőségből. A kapuba ugyan rendre más juttatta be a labdát, ennek ellenére a társak, meg a nézők szeretete engem is elért bőven. Valakinek azt a szerepkört is el kellett játszania, ami nekem jutott.
- A családi rangsorban most a leghíresebb ifjabb Dárdai Pál, a német Hertha BSC vezetőedzője, korábbi szövetségi kapitány. Vele is a sport a téma?
- Nemrég járt Pécsett az unokaöcsém. A családi ügyek mellett természetesen megkerülhetetlen dolog a futball is. Felénk ez különösen igaz, hiszen rokoni szálak miatt is követem a gyerek munkásságát.
- Ma is azt végtelenül halk, visszafogott utat választaná a pályán, amit a szurkolók megszokhattak valaha?
- Talán nem! Előrébb merészkednék csatárnak, gólokat szereznék. De ez csak feltételezés. Mert edző sem akartam lenni, kerülöm a konfliktusokat, az emberekkel való vitákat. Ilyennek születtem, tehát lehet, hogy nem tudnám érvényesíteni az akaratomat.
Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...