Bemutatta vállalásait tartalmazó programját Pécs kormánypárti polgármesterjelöltje

2024. május 17. péntek 08:09

Bemutatta vállalásait tartalmazó programját Pécs kormánypárti polgármesterjelöltje

Pécs élhetőbbé tételét, a biztonságot szem előtt tartó fejlesztését ígérte Csizmadia Péter, a kormánypártok polgármesterjelöltje harminc vállalást tartalmazó programját ismertetve csütörtök este a baranyai vármegyeszékhelyen.

 

 

A Fidesz-KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) jelöltje azt mondta, Pécs az utóbbi években leszakadó, jövőkép nélküli várossá vált, amelynek a működése is veszélybe került.

Csizmadia Péter szerint a város jelenlegi politikai vezetése "sem biztonságot, sem fejlődést nem képes nyújtani a pécsieknek". A várost és az országot egyszer már "tönkretevő szocialista-gyurcsányista tandem" ráadásul a jövőben még nagyobb súllyal akar megjelenni a városvezetésben - figyelmeztetett.

A következő időszak legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy biztonságba helyezzék a pécsiek közszolgáltatásait, kulturális, egészségügyi és gazdasági intézményeit, a helyi gazdaság és a civil szervezetek számára pedig biztosítsák a fejlődés lehetőségét.
Kiemelte: egy olyan modern, újraiparosított, ugyanakkor élhető és gyarapodó várost álmodtak meg, amely biztos megélhetést, egészséges környezetet biztosít az ott élőknek és a visszatérőknek is. A cél ugyanis az, hogy "az elvándorlás helyett a hazatérés időszaka következzen" - fűzte hozzá az 1984-es születésű, jogász végzettségű, két gyermeket nevelő politikus, aki jelenleg a Fidesz önkormányzati képviselője és frakcióvezetője.

Csizmadia Péter közölte: társaival a kultúra világában pezsgő, hatékony turizmusával versenyképes, sportsikereiről híres, helyi vállalkozóival partnerségben működő, a baranyai falvak, városok iránt felelősséget viselő város építésébe kezdenének bele.
Hangsúlyozta, csak ott van fejlődés, ahol béke van, és ahol a helyben megfogalmazott igények fényében működik a döntéshozatal. Felidézte, hogy a pécsiekkel - több mint 11 ezer ember részvételével - zajló konzultáció eredményeként alkották meg a "biztonság és fejlődés programját", amelyben 30 vállalást fogalmaztak meg a 2030-ig tartó időszakra vonatkozóan.

A program - amely kivonatos formában hamarosan minden pécsihez eljut - a város újraiparosításával, takarékos városüzemeltetéssel, a fiatalok, az idősek és a családok, a kulturális és a tudományos élet megbecsülésével kapcsolatban tartalmaz konkrét intézkedéseket, terveket - mondta.

Szeretnének a kormányzat támogatásával befektetőket vonzani Pécsre, barnamezős beruházásokat indítanának, fejlesztenék a repteret, mindezek keretében pedig ötezer új, jól fizető munkahelyet teremtenének az iparban, további kétezret pedig a szolgáltató szektorban. Emellett vállalják, hogy ezer, korábban Pécsen élő és további ezer nem pécsi fiatalt csábítanak a városba.

Emellett tízmilliárd forintos út- és járdafelújítási programot indítanának, ezer új parkolóhelyet és tíz új parkot hoznának létre, 30 milliárd forint értékben végeznének el energetikai beruházásokat, és 5 milliárd forint értékben bérlakások építését finanszíroznák. A tömegközlekedést térítésmentessé tennék a 14 év alattiak számára és e-buszokat állítanának forgalomba - sorolta a jelölt.

Csizmadia Péter egy új, modern uszoda, városi strand és egy multifunkcionális sportlétesítmény megépítését, a városi korcsolyapálya befedését és a baloldal által bezárt szakrendelések újbóli megnyitását is ígérte, továbbá a rendszeres kedvezményes egészségügyi szűrővizsgálatok biztosítását is céljai között említette.

Kitért arra: megkezdenék a Pécsi Nemzeti Színház épületének átfogó felújítását, létrehoznák a Magyar Folklór Házát és új kollégiumot építenének a Pécsi Tudományegyetemmel közösen.

A Fidesz-KDNP és az ÖPE alkotta pécsi polgári szövetség valódi jövőképet kínál a városnak és a benne élőknek - hangsúlyozta Csizmadia Péter.

MTI