Bencsik: "Nem lesz elég tüzelő, így nem is tud majd teljes kapacitással működni a pécsi biomassza-blokk"
2013. május 09. csütörtök 22:47
A megyei önkormányzat Széchenyi téri épületében zajlott május 9-én a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) kilencedik biomassza-fóruma, amelyen Bencsik János országgyűlési képviselő, volt energiaügyi államtitkár tartott előadást a fenntarthatóságról. A fórumnak helyet adó kisebb tanácskozóterem zsúfolásig telt érdeklődőkkel, akik a több mint kétórás esemény alatt a pécsi főtéren felállított színpadról érkező muzsikaszó dallamai közepette hallgathatták a Nemzeti Alkalmazkodási Központ vezetőjének több mint egyórás értekezését.
Talán némileg csalódottak lehettek a fórum résztvevői amiatt, hogy kevés szó esett a civilek által a pécsi hőerőművel kapcsolatban megfogalmazott problémákról. A volt államtitkár ugyanis egy átfogó fenntarthatósági és teremtésvédelmi előadást tartott a megjelenteknek, ami a mai világban tapasztalható morális hanyatlás taglalásával kezdődött, a természettől való elidegenedésen keresztül az Istenhez való visszatérésig.
Bencsik egyebek mellett az éghajlatváltozáson, a biodiverzitás pusztulásán és a régi, szakrális értékrendtől való elszakadáson keresztül közelítette meg a fórum témájául szolgáló fenntarthatóság kérdéskörét. Mondandójának néhány részletében tért csak ki a pécsi hőerőmű biomassza-blokkját is érintő kérdésekre - ami miatt egyébként a legtöbben eljöttek meghallgatni...
TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT:
Ezzel kapcsolatban a volt államtitkár elmondta, hogy 2011 őszén készültek el egy olyan javaslattal, amely a megújulóenergia-támogatási rendszer újragondolását készítette elő - s amelyről még mindig nem döntött a kormányt.
- Nem mindegy, hogy milyen módon történik meg a megújuló energia felhasználása és átalakítása. A kétezres években az új biomassza-erőműveket a villamos energia előállítására optimalizálták, hiszen ezért nagyobb támogatás jár. A jelenlegi rendszer nem veszi figyelembe a fenntarthatóságot, az erdők eltüzelésére ösztönöz - fogalmazott a politikus, aki szakértői gárdájával azt javasolta, hogy szigorú fenntarthatósági kritériumokat kellene bevezetni az erdészeti biomassza esetében. Elsődleges társadalmi érdek ugyanis, hogy a természeti erőforrásokat hatékonyan használják fel.
- Az alapanyagok szállításának távolsága befolyásolja a tényleges széndioxid-megtakarítás mértékét. Ha 100 kilométerről kell leszállítani a biomasszát, akkor elveszik az a komparatív előnye, ami a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséből származik. Az általunk megfogalmazott új energiapolitika szerint új, zárt rendszerű faanyag-igazolási és ellenőrzési rendszert kell kialakítani, különben nem megy a rend fenntartása az erdőkben. Az erdészeti faanyag eredetét a kitermeléstől a felhasználásig nyomon kell követni. Ez az előfeltétele annak, hogy az illegális - egyre nagyobb mértékű - fakitermelést vissza lehessen szorítani. Szabályozni kell a külföldről érkező faanyagokat is, hogy ne hozzák hátrányos helyzetbe a hazai erdőgazdálkodókat.
A pécsi biomassza-blokkról szólva Bencsik elmondta, hogy véleménye szerint nem fog teljes kapacitással üzemelni.
- Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a mezőgazdasági gazdálkodók nem szívesen kötnek hosszú távú szerződéseket sem szalma-, sem kukoricaszárú növények beszállítására. Nem kívánják meglévő termőföldjeiket beültetni különböző energianövényekkel, rugalmasabban szeretnének alkalmazkodni a változó körülményekhez. Ha ezek az erőforrások nem fognak rendelkezésre állni, akkor ekkora kapacitást nem lehet kihasználni. Az már más kérdés, hogy ebben az esetben mit lehet tenni a távfűtés fenntarthatósága érdekében.
A szakpolitikus azért elárulta, hogy a megoldást a gáz szolgáltathatja.
- Meggyőződésem, hogy egy ekkora város ekkora hőpiacát csak biomasszára alapozni nem lehet. A gáz tekintetében jobban állunk egy kicsivel, mint az olaj esetében. A hatékony gázfelhasználás a város fűtési energiaigényét fele mértékben ki tudja elégíteni, télen pedig biomasszával lehet biztosítani a másik felét. A gáz tiszta, alapvetően biztonsági ellátást kell, hogy garantáljon. A következő 20-30 évben jó esély van arra, hogy egy hatékony technológiával - legalább fele részben - ezt a szükséges erőforrást, hőenergiát elő lehet állítani.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Hoppál Péter vendége lesz Szijjártó...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...