"Bohóc vagyok, annak mindent kell tudnia" - harmincöt éve van a pályán Füsti Molnár Éva

Ezer arca van Füsti Molnár Éva Jászai Mari-díjas színművésznő-rendező-pedagógusnak. Üdítő társaságában hamar jókedvre derülünk, a manapság rég felejtett, jóleső érzéssel tapasztaljuk őszinte nyitottságát, sőt érdeklődését. Harmincöt éve van a pályán, s ebből 32 éve Pécsett. A kört teljessé teszi számára a Harmadik Színházban szerzett számos másfajta szakmai élmény, s mindezt bőkezűen adja tovább a húsz éve működő színi stúdiójában.

Ízig-vérig színész, más országban sztár lenne, de ő nem is tör a celebek babérjaira, így is ismertté vált számos emlékezetes alakítása miatt. Semmi manír, sztárkodás, olyan, mint mindannyian, természetes. Életében egyszer élte át, milyen sztárnak lenni, amikor elkalandozott a budapesti Rock Színházba három évre. De visszajött a Pécsi Nemzeti Színházba, ahol tanúi lehettünk csodálatos átalakulásainak, mert egész lényében válik azzá, amivel a szerep szólítja.

Az évad elején próbaszünetben kerestük meg. Füst Milán Boldogtalanok című darabjában játssza özvegy Húber Evermódnét, a nyomdász az anyját.

Elképesztő a 35 év, csak bemutató előadásokból van legalább 100 a tarsolyában, prózai-, zenés-, kis epizód- és főszerepek. A zavarba ejtő bőség arra késztet, hogy kicsit az ő szemével lássam a ma délutánt, s így még igazi titkokat is megtudhatunk. Ajnározó mondatainkra egyszerű a válasz:

- Bohóc vagyok. Annak kell mindent tudni - és jó nagyot kacag.

- A közelmúlt legkedvesebb szerepei?
- Már 12 éve játsszuk Sólyom Katival Tom Ziegler Grace és Glóriáját az én rendezésemben. Ez jó, mert azt jelenti, hogy fontos az embereknek. Egy ideig megdöbbentő az előadás, aztán katartikus, mélyen megérinti a nézőt. Ilyen volt a Piszkavas is a Harmadik Színházban, és ugyancsak felkavaró a Padlás a Nemzetiben. Ott a zeneszerző és a szövegíró fantasztikus találkozásáról van szó.

- A Grace és Glóriában és a Piszkavasban is elképesztően új Magyarországon, hogy egy idős nőt ábrázolnak, aki nem egy helyes nénike, aki segítségre szorul és jóember módra ezt meg is adom neki, mert ezt követeli a társadalom. Ők kegyetlenek, gonosz kis allűrökkel, körmönfont mesterkedésekkel. Hogy lehet mindezt végigélni, s főként ábrázolni?
- A gonosznak is megvan az igazsága, hiszen ő csak jót akar, azért ilyen. A Piszkavasban ő csak védi a lányát, aki egy kicsit labilis. Azért ad feladatokat neki, hogy el legyen foglalva. A Grace és Gloriában zárkózott, bizalmatlan emberek között szövődik mély barátság. Arra tanít, hogy figyeljünk egymásra, és így nem vagyunk egyedül halálunkban sem.

- Egy ilyen erős előadás alatt érzi a közönséget?
- Ott kicsi környezetben játszunk, nagyon közel vannak a nézők, egy légtérben, egy szintben vagyunk velük. Ha több méter választ el a nézőtől, akkor puhatolódzok, mennyire vannak együtt? Ha a nézők együtt vannak velünk, akkor ez eljut hozzánk, és száll az előadás. A kis teremben nem tudnak kibújni, nem tudják eltartani maguktól amit látnak, hallanak, éreznek, mert szabályosan benne ülnek a darabban. Mindent érzünk: a félelmet, az eltartást, aki ritkán jár színházba, azt hiszi, hogy őt látjuk, ezért nem mer reagálni. De mi csak körvonalakat látunk, nem nézünk ki a nézőre.

A vágy, hogy tovább adja mindazt, amit felhalmozott magában - átélt élményeket, tudást -, viszi tovább, és ad erőt ahhoz, hogy 22 éve vezesse színi stúdióját. Megértetni, közelebb hozni a művészeteket, legyen az tánc, báb, jelmez, ének és színészet. Kezdetben széles skálán, 8-20 évesig jártak hozzá fiatalok.

- Sajnos évek óta azt tapasztalom, hogy egyre kevésbé merik a szülők vállalni, hogy „ilyesmire" adjanak időt a gyerekeknek. Az iskolák, a pedagógusok teljesítménykényszerben feszülnek, a stressz átjárja a szülőket is, mert nyelvet kell tanulni, mert vizsgázni kell, így a teljesen interaktív heti két óra is soknak tűnik a szemükben.

- Szép 14 évet töltött a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában is, mert a legendás Eck Imre (a Pécsi Balett szülőatyja) vallotta, a táncosnak legyen arca, tehát tudja kifejezni gondolatait, érzéseit a gesztusaival, mimikájával.
- A színészmesterség órákon könnyebb velük eredményt elérni. A táncos fegyelmezett, megjegyez és koncentrál, ehhez szokott, ebben nőtt fel. Mindent szerettem, csak osztályozni nem. Hát tehet arról valaki, ha kevesebb tehetség szorult belé?

A Pécsi Nemzeti Színházban éves szerződést kötnek, így jól áttekintheti, mikor van ideje arra, hogy másutt is játsszon, esetében a Harmadik Színházban.

- Ott a kivételezett helyzet a lehetőség a műhelymunkára. Tudjuk, hogy be kell mutatni a darabot, de úgy tűnik, mintha akármennyi időnk lenne a felkészülésre, kipróbálhatunk helyzeteket, mondhatunk saját előképeket. Itt, a nagyszínházban egyszer rendezett minket egy filmes, az ő nyugodt, szakmájából hozott tempójával. Ha érzem, hogy én is elmondhatom, hallgatnak rám, akkor épül és gazdagodik a darab, nem beszélve arról, hogy önbizalmat indukál a színészben, amelytől jobban teljesít, szárnyakat kap. Kevés ilyen rendező van, általában ők megmondják, hogyan csináljuk, emögött mindig ott van a hiúság: nehogy a tekintélyemen csorba essen!

- Kipróbálta magát rendezőként is. Hogy ment?
- A színész általában előjátszik, én ezt soha nem teszem, hagyom, hadd próbálja ki a színész magát, jelszavam: csináljon rosszat akár!

- Ezen az állomásponton, azaz 2015 szeptemberében mit tart a legnagyobb teljesítményének?
- Két nagy kihívást. Az Ibusár Parti Nagy Lajos monodrámája a Harmadik Színházban. Sárbográdi Jolán, aki lehet 20, 40 vagy 60 éves, énekel, táncol is a színpadon több alakot öltve, s mindezt egyedül, partner nélkül. És amire igazán büszke vagyok: idén januárban le tudtam vizsgázni a színháztudományi mester szakon. Mindkét esetben nagy volt a pánik, a bukástól féltem.

- Miért szánta el magát, hogy két éven át járjon minden héten az előadásokra és készüljön, tanuljon a mesterszakra?
- Péntek délelőttönként szakmázhattam, nagyszerű színházi emberekkel, dramaturgokkal, esztétákkal, rendezőkkel találkoztam. Közel akartam kerülni a legmodernebb irányzatokhoz, megérteni a kísérleteket, hogyan hatnak, miként frissíthetik, gazdagíthatják a profi színház megkövesedett módszereit az alternatív színházak.

A művésznő szeret vendégeket fogadni, van is belőlük bőven, de tervbe vette már a szakmai könyvek írását is.

Hárságyi Margit - Fotó: Kálmándy Ferenc