Bólyból indult szörnyvontatmányt kapcsoltak le a rendőrök Mohácsnál
2023. május 18. csütörtök 11:30
A napokban Mohácson, az 56-os főúton állították meg a vízirendőrség szárazföldi munkatársai azt a Bólyból Hajdúböszörménybe tartó vontatmányt, aminek négy kereke nem volt meg - számolt be az esetről közösségi oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A kamion pótkocsijának 6-ból 4 kereke hiányzott, felnijei is csak a harmadik tengelyen voltak, a gumik pedig sem méretben, sem mintázatban nem egyeztek. A hiányzó alkatrészek miatt ideiglenes átalakításokat végeztek a kerekek helyén, a lógó tengelyek elhullajtás elleni felfogatását láncokkal és kampókkal próbálták pótolni.
Ettől bármelyik fekete öves garázssori gerillatákolónak könnybe lábadt volna a szeme, nemkülönben az összes szakhatóság ereiben menten megfagyott volna a hidraulikaolaj- fogalmaztak humorosan a látottakról.
A további vizsgálatok során kiderült, hogy a pótkocsi egy helyen ketté van törve, emellett műszaki érvényessége 2022. október 25-én lejárt.
A rendőrök a jármű forgalmi engedélyét a helyszínen bevonták, rendszámtábláját levetették, a továbbközlekedést megtiltották, a sofőrrel szemben pedig szabálysértési feljelentést tettek.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Fának csapódott egy autó Baranyában,...
- Rangos díjat nyert Németh László, a...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Rókát látott Pécsett? Nincs ezzel...
- Gigantikus program indul: több ezer...
- Így járnak a pécsi buszok az év végi...
- Ütközés után egy ház udvarába...