Böszörményi István szobrászművész: "Ez volt a lázadásom igazi oka"

Nem váltott ki már régóta annyi vitát, hangos véleményt köztéri műalkotás, mint a Király utca elején a közelmúltban átadott Weöres Sándor-szobor. Őszinte beszélgetésre hívtuk Böszörményi István szobrászművészt, aki az átadó ünnepségen liszttel öntötte le az említett művet.  A művészt az akciójával szembeni ellenvéleményekkel is szembesítettük. Hárságyi Margit interjúja. 

- Amikor a térre értem, négy rendőr vette magát körül, és az tűnt föl, hogy ott volt a pécsi értelmiség egy jelentős hányada, akinek a véleménye számít, s magát ott hagyták egyedül. Hogyan szerveződött ez a tiltakozás?

- Nagyon hirtelen alakult ki a Facebookon ez a tiltakozó akció. Nem hagytak magamra, jelentős nevek jelezték, hogy részt vesznek, volt, aki a néma tiltakozás mellett volt, volt, aki a transzparensekről szólt, volt, aki háttal akart állni. Nekem az volt az érzésem, hogy egy néma jelenlét kevés lesz, mert az felfogható akár az ünnepség részének, szimpátiának is. Egy csöndes táblamutogatás elintézhető néhány szóval. Én mindezek ellen már hónapokkal korábban is tiltakoztam, tudom, hogy senki nem figyelt fel erre. A barátaim nem hagytak magamra, egyszerűen nem avattam be őket, mert nem akartam a felelősséget megosztani, ezt a balhét egyedül vállaltam.

- Sokan mondták ott, hogy lelépek, mert „félek, állami munkahelyem van, ki tudja mi lesz, ha kiderül, hogy itt voltam". Mikor elvitték a rendőrök, azt is hallottam, a Böszörményi már hozzászokott ehhez. Valóban meg lehet ezt szokni, hogy elviszik az embert mert tiltakozik valami ellen? 
- Pontosítani szeretnék, engem ebben az évszázadban most vittek el először rendőrök. Érdekes élmény volt, s elmondhatom, hogy nagyon sokat változott ez az intézmény, csak pozitív tapasztalataim voltak. Most eljárás van ellenem, kifizetem majd a büntetést. Azt, hogy a szavainknak nincs hatása, meg lehet szokni, s ezzel számolunk is, de beletörődni nem lehet. Bevallom, én sem számítottam ekkora visszhangra, gondoltam, megint lesz egy tiltakozás, amely el fog halni, semmiféle következménye nem lesz. Úgy érzem, sikerült áttörnöm egy láthatatlan falat, most már nem tudják meg nem történtté tenni a tiltakozást.

- Nagyon sok pécsinek tetszik a Weöres-szobor, sok emberen látom, hogy olvasgat és most látja először, hogy ki is volt ő, tehát van egy ismeretterjesztő szerepe is.
- Ha kiraknak egy sétálóutcába egy életnagyságú szobrot, amely mellé le lehet ülni és lehet fotózkodni, szelfizni mellette, ez a zsánerszobor műfaja. Idegenforgalmi helyeken fényezik, simogatják az emberek, jópofiznak vele. Ez a műfaj a közönségnek készül. Én nem vagyok kibékülve vele, örülök is neki, hogy eddig nem volt Pécs elárasztva ilyen típusú munkákkal, sajnos az az idő is lassan eljön majd, hogy a közönség kegyeiért harcolunk. Véleményem szerint ez a műfaj méltatlan Weöres Sándorhoz. Nem találta el a szobrász a műfajt, a minősége pedig gyenge giccs. A kérdés az, hogy miért van a városban ekkora kereslet egy ilyen fércműre? Miért vonzódik Pécs, élén a polgármesterrel, Páva Zsolttal szinte betegesen a gyenge művészeti teljesítményekhez? El kéne ezen gondolkodniuk. Egyetlen ember, akinél nem ment át ez a tiltakozás, az a polgármester volt, kínosan érezte magát, de nem hallottam semmilyen reakcióját, hogy ő ezen elgondolkodott volna.

- Ha nem keressük a közönség kegyeit, miért jönne Pécsre valaki például a nagy nyári hőségben? A sokat vitatott Leonardo-kiállításért sokan eljöttek.
- Azt elmondhatom, én miért jöttem több mint 30 éve Pécsre Szentesről, egyetemre, biológia-rajz szakra. Azért tartott meg ez a város, mert ideérkezésem pillanatától világossá vált, hogy itt olyan emberek élnek, alkotnak, akik környezetében jó lenni. Itt a nyolcvanas években elképesztően sok művészeti alkotás született, pezsgett az élet, kommunikáltak és dolgoztak a művészek. Sokan jöttek, nagy alkotókat integrált ez a város. Ez a tendencia ma megfordul, a végzett művész hallgatók húznak el innen, amint lehet, nincs megtartó ereje Pécsnek. Sokszor mondom, hogy be kell fektetni a jövőjükbe, műtermeket adni a fiataloknak. Ha itt nem készülnek új művek, ez a város egy konzervvé válik. Ide még lehet kiállításokat hozni, lehet örülni a régi dolgoknak, de ha új nem készül, előbb utóbb meghal.

- Olvastam, hogy meg volt pályáztatva a Weöres-szobor kivitelezése. Mégis kifogásolják. Mi lenne a helyes eljárás Ön szerint?
- Nemcsak a minőség miatt szórtam a lisztet a szoborra, hanem a megvalósítás, a pályáztatás körülményei miatt is. Kligl Sándor, a szobrász 5 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól, ahol ő maga is bizottsági tag. Egy ilyen helyzetben, ha Kligl Sándor saját szobrával pályázna, az összeférhetetlen és törvénytelen volna. Ezt úgy kerülik ki, hogy nem ő pályázik, hanem az önkormányzatok. A felesége az NKA felett felügyeletet gyakorló EMMI közigazgatási államtitkára. Ez volt a lázadásom igazi oka, a rendkívül visszataszító anomáliák.

- Jó lenne, ha pécsi képzőművész nyerne minden pályázatot? Az is elhangzott, hogy azért hőbörög, mert nem maga kapta a megbízást.
- Soha nem állítottam, hogy lokálpatriotizmus vezérelt. Nem azt mondom, hogy csak pécsi készítsen pécsi szobrokat. Azt mondom, ha a világból bárhonnan jön egy jó szobrász, örömmel látnám. Én sem szeretném, ha csak pécsiek készíthetnének itt szobrot. Jöjjenek ide a világ legjobb művészei és dolgozzanak! Ebben a kollegáim egy része sem ért egyet velem.

- Nagyon jól indult, most viszont nincsenek folyamatos munkái. A PTE Művészeti Karán, a DLA képzésben Bencsik István asszisztense is volt, majd tanított is, valamitől ez kibicsaklott. Mi történt magával?
- Nehéz ezt a szakmát sérülések nélkül végigvinni, de nem érzem töröttnek a pályámat. Hiányzik a tanítás, amely esetemben egy életkori szükséglet. Most a geometria olyan mélységeibe ástam bele magam, ami egy óriási kaland. Több témában is nyakig benne vagyok. Ezek egy részét meg is valósítottam kőből tavaly, és két nagyméretű munkám készült el Dél-Koreában tavaly és idén.

- Mondják magáról, hogy anarchista.
- És az baj?! Nem annak születik az ember, érik hatások, attól függ, mennyire tud azonosulni a társadalom kihívásaival és mennyire nem. Akik egyetértenek velem a Weöres-szoborral kapcsolatban, tiltakozó ívet írnak alá, eddig háromszáznál több aláírással. Lehet erre mondani, hogy ez kevés, de ebben nagyon jelentős nevek vannak, jó a társaság.

Hárságyi Margit - Fotó: Kálmándy Ferenc