Bottal fenyegetőzött egy pécsi autós, aztán balesetezett - Videó!
2024. március 12. kedd 09:11
A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a fiatal férfival szemben, aki sorozatosan követett el közlekedéshez kapcsolódó bűncselekményeket.
A vádirat szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező, 20 éves férfi 2023. november 22-én
reggel Pécsett eltiltás hatálya alatt vezetett egy tehergépkocsit. Egy lámpás
kereszteződésben a belső sávban haladó gépkocsi mellé állva szóban megfenyegette a
gépkocsi vezetőjét, majd egy hosszú bottal kinyúlt a lehúzott bal oldali ablakon és
többször ütő mozdulatokat tett a sértett irányába, közben azzal fenyegette, „hogy szét
fogja verni az autót".
Miután a forgalommal haladva elindultak, a sértett gépkocsija mellé
érve felé kormányozta a tehergépkocsit úgy, hogy áttért a másik forgalmi sávba. A sértett az ütközést hirtelen fékezéssel és balra kormányzással tudta elkerülni. A vádlott
megszegte a KRESZ rendelkezéseit, cselekményével a másik gépkocsi vezetőjének
életét és testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.
Ezt követően, 2023. december 7-én továbbra is eltiltás alatt vezette a gépkocsiját Pécsett,
melynek során anyagi kárral járó közlekedési baleset részese volt.
A Pécsi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett eltiltás hatálya alatti vezetés
bűntettével és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja a férfit, akivel szemben több
alkalommal folytattak szabálysértési és büntetőeljárást közlekedéshez kapcsolódó
cselekmények miatt.
A vádlott letartóztatásban van, vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és
végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza az ügyészség.
Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...