Bozótvágóval támadt volt élettársa férjére egy baranyai férfi
2024. január 12. péntek 13:10
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a baranyai férfit, aki bozótvágó késsel támadt volt élettársa férjére 2022 augusztusában a mozsgói szőlőhegyen - közölte a bíróság pénteken az MTI-vel.
Közleményükben azt írták, hogy a bűncselekmény elkövetésekor 35 éves vádlott és az ügy sértettjének felesége közötti korábbi élettársi kapcsolat akkor szakadt meg, amikor a vádlott, akit korábban háromszor is elítéltek erőszakos cselekmények, köztük emberölés miatt, börtönben volt. A férfi a szabadulását követően ismét összeköltözött a nővel, aki a vádlott viselkedése miatt végül visszaköltözött a férjéhez.
Emiatt a vádlott többször megfenyegette. A férfi 2022 augusztus 9-én egy 43 centiméter pengehosszúságú bozótvágó kést vett magához, a hozzátartozóival pedig azt közölte, hogy megöli a sértettet és annak feleségét, volt élettársát.
A házaspár és három gyermekük is otthon volt, amikor a férfi aznap éjjel a házhoz ért. A férjre támadt, többször a férfi nyakára, majd hasára csapott a bozótvágóval, a dulakodás során pedig folyamatosan a sértett és családja megölésével fenyegetőzött.
Végül sikerült a támadót lefogni és a kiskapun kiszorítani.
A férfi ezután hazament, lecserélte véres ruházatát, a bozótvágó kést elrejtette egy ismerősénél, majd másnap megszökött a rendőri intézkedés elől.
A rendőrség korábbi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a férfit a támadás után két nappal, Zalaegerszegen fogták el.
Az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék a korábban emberölés miatt is elítélt vádlottat, mint erőszakos többszörös visszaesőt emberölés kísérlete és magánlaksértés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta.
Az ítélet jogerős.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...