Csaknem fél évszázada nyitották meg a Konzumot - Egész Baranyából tódult a nép
2024. szeptember 30. hétfő 10:44
Egykoron a baranyai megyeszékhely legnagyobb kereskedelmi egysége volt a Konzum Áruház, amelyet 1976 novemberében nyitottak meg. A Kossuth tér, illetve a Rákóczi út által határolt terület ma kínai bevásárlóközpont, de a földszintjén élelmiszert is lehet vásárolni. A nyitáskor banán, meg farmernadrág még nem akadt a kínálatban. Rengeteg más portéka ellenben igen.
Három év alatt készült el a hatalmas épülettömb. Ez azonban csak az építési munkálatokra vonatkozó időtartam, mert azért az ötlettől a megvalósulásig több idő telt el.
Az alapkő letételére 1973. október 9-én került sor. Előtte azonban még kisajátítottak 24 lakást, illetve 17 üzletet. A bontás után következhetett az építkezés, óriási földmunkákkal.
A Megyei és Városi Pártbizottság az elejétől kezdve támogatta az egész beruházást. Mivel a vásárlóerő jellemzően Pécsre koncentrálódott, ezért tűnt indokoltnak a beruházás megvalósítása.
A javak elosztása még nem számított tökéletesen megoldott problémának. Divat volt felkerekedni a megye távolabbi szegleteiből, mert Pécsett más dolgokat is lehetett kapni, mint odahaza.
Kaland a mozgólépcsőn
A dolgozók száma a korabeli híradások szerint 460 fő volt az új egységben, ezt nem nehéz a helyén kezelni. Az árukészlet nagyságát 100 millió forintban határozták meg, napjainkban már nem könnyű értelmezni. Mindenesetre más kereskedelmi egységekhez képest jelentősen szélesebbnek számított az ajánlat.
Az átadás azért nem zajlott le zökkenőmentesen, hiszen csupán a Kossuth téri bejáratot vehették igénybe az érdeklődők. Pár nappal korábban még paravánok takartak bizonyos részeket. Azonban a közelgő Nagy Októberi Szocialista Forradalom (NOSZF, november 7-e) az összes bajra gyógyírral szolgált. Senki sem merte kockáztatni a jövőjét egy esetleges csúszással.
Végül szinte minden a helyére került, szakmai bemutatókkal, illetve politikai beszédek sorával vehették birtokukba az egységet a vásárlók. Alul élelmiszert árultak (mínusz banán, ez személyes emlék), létezett ott még albán kagylókonzerv is, olcsón, pompás minőségben.
Az I. emeleten kínáltak mindkét nem számára ruhákat, cipőket, méterárut, de fehérneműből sem volt hiány. (Valódi farmer nem tűnt fel a ruházati osztályon, legfeljebb egy-egy érdeklődőn létezhetett olyan kurrens ruhadarab.) Természetesen nem a világmárkák várták a sorsukat a polcokon, de egyszerre minden gondon nem lehettek úrrá az elvtársak sem.
A II. szinten kaptak helyet az iparcikkek. A színes tévé még ritkaságnak számított, a képmagnó Magyarországon az átlagos emberek számára elérhetetlen dolognak tűnt. De azért a Konzum már törekedett olyan dolgokra, amik előtte felénk nem számítottak megszokottnak. Vállaltak házhoz szállítást, felvettek előrendelést, kiszolgáltak közületeket is. Ráadásul friss, mohácsi kenyérrel kecsegtették az érdeklődőket. Az összes alapterület 8300 négyzetmétert tett ki, a ház teljes költségvetése a korabeli áron 121 millió forintot tett ki.
Ezt a versenytársat már a Centrum, a Szliven meg a Mecsek Áruházak vezetői sem nézhették tétlenül. Hirdetési kampányba kezdtek, a választék illúzióját keltve.
Pucz Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Hoppál Péter vendége lesz Szijjártó...