Csaknem tízezer új munkahelytől esett el Pécs az ellenzék szerint
2023. november 08. szerda 15:19

Nem túl távoli emlék, mekkora botrány kerekedett a Seiren pécsi beruházásának gyáravató ünnepségén, ahol Péterffy Attila egészen példátlan, városvezetőhöz méltatlan módon, udvariatlanul elfelejtett megjelenni. Ennek oka az volt, hogy az ünnepélyes gyáravatón a japán vállalat menedzsmentjétől nem kapott lehetőséget felszólalni, mivel a pécsi polgármester a cég pécsi megtelepedésének bejelentésekor több kellemetlenséget is okozott a vállalatnak, ezzel is akadályokat próbálva gördíteni eléjük, írta közleményében Barkóczi Csaba, a Fidesz közgyűlési képviselője.
"Ebben a történetben a Seiren azonban a szerencsés kivételek közé tartozik, amely cég a városvezetés aknamunkájának ellenére is meg tudott kapaszkodni Pécsett, szemben a német Thyssenkruppal, amely Péterffy Attila szerencsétlen hozzáállása nyomán elállni kényszerült korábban már bejelentett és előkészített itteni beruházásától. Később a polgármester saját bevallása szerint további tizenhat autóipari alkatrészgyártó vállalkozás - amelyekre Péterffy Attila tévesen, mint akkumulátorgyárakra hivatkozik - helyi megtelepedését tette lehetetlenné. Úgy tudjuk ebbe a körbe tartozik a BYD is, amelynek elektromos buszai évek óta járják városunkat és amely most így Pécs helyett Szegeden létesítheti legújabb beruházását.
Mindennek nyomán Pécs becsléseink szerint több mint 9600 új, nyugat-európai mércével mérve is kiemelt bért fizető munkahelytől, valamint hozzávetőleg 6,4 milliárd forintnyi iparűzési adóbevétel-növekedéstől eshetett el. Ez utóbbi összeg már önmagában fedezné a pécsi tömegközlekedés valamennyi gondjának megoldását, sőt emellett még egy komplett strandot is lehetne belőle építeni.
A pécsi polgármester beruházásellenessége első pillantásra talán értelmetlennek tűnik, hiszen az így kieső munkahelyek és adóbevételek a város mozgásterét szűkítik, a baloldal logikáját azonban tökéletesen leköveti. Minél rosszabb ugyanis a városnak, annál jobb Péterffyéknek, hiszen szüntelenül lehet mutogatni a magyar kormányra és közben sértett lózungokat pufogtatva kardot csörtetni a parlament felé, ezzel elterelve a figyelmet arról, hogy a jelenlegi városvezetés megválasztása óta az egymással való marakodáson és a nyomozóhatóság érdeklődését kiváltó kétes ügyleteken kívül érdemben nem csinál semmit.
Bár Péterffy Attila 2019-ben önmagát függetlenként aposztrofálva szállt versenybe a polgármesteri címért, kétes dicsőségű győzelme óta azonban kiderült, hogy egyáltalán nem szándékozik valamennyi pécsi polgármestere lenni, hanem Gyurcsány Ferenc és a bukott szocialisták politikai érdekeit szolgálja.
Ezért itt az ideje, hogy végre olyan városvezetése legyen Pécsnek, amely valódi értékrenddel és közéleti kérdésekben szilárd meggyőződéssel rendelkezik, de amely a város gazdasági életének fellendítése érdekében képes átlépni a politikai törésvonalakat és Pécs érdekében együttműködni a mindenkori kormányzattal", olvasható a közleményben.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felborult egy kishajó a Dunán, egy...
- Ferenc pápa: nincs béke a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jövő keddtől módosított menetrend...
- Elindult a virágzás, munkába állt 20...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Húsvét mindkét napján felkereshető a...
- Felföldi László: húsvétkor történt...
- Még két napig várják az Ifjú...
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...