Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi Egyházmegye Görcsönyben
2024. szeptember 07. szombat 09:50
Felföldi László megyéspüspök ünnepi szentmise keretében szenteli állandó diakónussá Tóth György akolitust szeptember 7-én, 10:00 órakor Görcsönyben, a Kisboldogasszony-templomban.
A legutóbb december 9-én történt diakónusszentelést követően (részletek ITT) ismét ünnepel a Pécsi Egyházmegye. A papi rend első fokozatába lépő Tóth György szentelését követően immár 11 főre bővül az állandó diakónusként szolgálók száma egyházmegyénkben.
Tóth György 1978. április 24-én, családja negyedik gyermekeként született a Zemplén megyei Sárospatakon. Budapesten nőtt fel. A Gödi Piarista Szakiskolában sajátította el a díszműlakatosi szakmát. Az érettségi megszerzése után az Esztergomi Hittudományi Főiskolán kezdte meg teológiai tanulmányait, melyet a Pécsi Hittudományi Főiskolán fejezett be, mint katekéta-lelkipásztori munkatárs. 2005-től Pécsen él. Előbb a Pécsi Református Kollégium, majd a Püspöki Levéltár munkatársa lett. 2015 őszétől a görcsönyi plébánia igeliturgia-tartója, 2016 őszétől hitoktatója is. Nős, két gyermek édesapja.
Az állandó diakónus a papi rend szentségének első fokozatában részesül felszentelés által. Szolgálatához tartozik az evangélium hirdetése, szentségek kiszolgáltatása (keresztség, áldoztatás, esketés). Kiemelt feladata az oltár szolgálata, a betegek látogatása és áldoztatása, valamint temetési szertartások vezetése.
Az állandó diakónusok 35. életévüket betöltött, szentségi házasságban élő férfiak, akik családjukkal együtt szolgálnak, így a szenteléshez a feleség beleegyezése is szükséges. A diakónust felszentelt szerpapként példás családi élete teszi hitelessé a közösség szolgálatára, akinek fontos feladata a közösség építése. Aki nem házasként jelentkezik állandó diakonátusra, vállalnia kell a nőtlen életformát, mivel a szentelés után már nem házasodhat meg. A diakónusjelölteknek önálló megélhetéssel, felsőfokú hittudományi végzettséggel vagy ott megkezdett tanulmányokkal is rendelkezniük kell.
Az őskeresztény időkben a diakónus kiemelt szolgálatot végzett a helyi egyházi közösségekben, aztán a középkorban megszűnt az állandó diakónusság és csupán átmeneti fokozatot jelentett a papi hivatáshoz vezető úton. A diakonátus intézményét a II. Vatikáni Zsinat (1962-65) újította meg.
A Pécsi Egyházmegye szolgálatában jelenleg tíz fő állandó diakónus szolgál. Legutóbb 2023 decemberében Bonyhádon ünnepelhettünk diakónusszentelést.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- A jövő héten is nagyon várják a...