Egész Pécs büszke lehet Jánosi Kincsőre: megnyerte az országos tanulmányi versenyt!
2021. május 08. szombat 09:51
Hatalmas dicsőség érte a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumát, ezáltal az egész várost, az intézményben tanuló Jánosi Kincső ugyanis első helyezést ért el az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) magyar irodalomból. Az idén tavasszal érettségiző fiatal hölgy lapunknak úgy nyilatkozott, elsősorban tudást nyert a sikeres szerepléssel. A kiváló eredmény nem jöhetett volna össze felkészítő tanára, dr. Csekőné Kádas Klára segítsége nélkül.
- Hogyan kell elképzelni egy OKTV-t, különösen a mostani vírushelyzetben?
- Irodalomból három forduló van, ebből az első kettő írásbeli, a döntő pedig szóbeli. Idén - a vírushelyzet miatt - az utolsó forduló elmaradt, az első kérdései tesztjellegűek voltak, míg a másodikban egy esszét kellett írnom a választott témámmal kapcsolatban. A pontszámokat a két forduló eredményeiből számították ki.
- Miként készült a megmérettetésre?
- Az első fordulóra úgy tudtam készülni, hogy korábbi évek feladatsorait megoldottam, illetve a négy év irodalomtankönyvét és szöveggyűjteményét újra elolvastam. A verseny második részéhez kaptunk forrásokat, amelyek segítették a felkészülést, ezen kívül a felkészítő tanárom, dr. Csekőné Kádas Klára is segített, tanácsokat és a felkészüléshez szükséges tananyagot is adott mindkét forduló előtt.
- Mekkora szerepe volt a sikerben a felkészítő tanárának?
- Ha a tanárnő nem segít, és nem foglalkozik velem, akkor biztos vagyok benne, hogy nem értem el volna el ilyen szép eredményt. Az első forduló előtt, amíg jelenléti oktatás volt, hetente egyszer a tanítás után segített a készülésben. A második fordulóra pedig összeválogatta azokat a cikkeket, könyveket, amelyek a témához kapcsolódnak, illetve hetente az online órák után többször is találkoztunk a virtuális térben, és egyes részeket a témán belül elmagyarázott, kiegészített.
Korábban is ért el szép sikereket
Jánosi Kincső a mostani OKTV-t megelőzően is remek eredményeket ért el a különböző tanulmányi megmérettetéseken. A gimnáziumi évek alatt a bonyhádi Glasperlenspiel országos német nyelvi versenyen negyedik helyen végzett, illetve tizedikesként az Irinyi János kémiaverseny megyei fordulóján második helyezést ért el.
- Milyen jellegű feladatok voltak a versenyen?
- Az első fordulóban a magyar és a világirodalomból tettek fel kérdéseket az ókortól 1945-ig. Ez a része a versenynek a „meglepetés feladatok" miatt szerintem nehezebb volt, mivel a legapróbb részletekbe is belekérdezhettek az egyes témák, korszakok kapcsán. A verseny előtt megadtak öt írót, költőt, illetve egy hozzájuk kapcsolódó témakört, amelyek közül választani lehetett egyet, de ez csak a második fordulóban játszott fontosabb szerepet. A tétel, amit választottam, Juhász Gyula lírája volt. A második forduló két részből állt. Először a költő életrajzából, illetve a verseivel kapcsolatban tettek fel kérdéseket, majd megadtak egy címet Juhász Gyula lírájához kapcsolódóan, és ehhez kötődően egy fogalmazást kellett írnom. Szerencsére nem ért meglepetés, csak pozitív értelemben, mivel olyan címet adtak meg a témával kapcsolatban, amit bőven ki tudtam fejteni.
- Ön számára mit jelent ez a siker?
- Nyilván nagyon örülök az eredménynek, de amit igazából nyertem ezzel a versennyel, az a tudás, illetve az is örömet okozott, hogy az irodalomban jobban elmélyülhettem.
- A reáltantárgyakkal is olyan jó a viszonya, mint a magyar irodalommal?
- Általános iskolában nem kifejezetten volt a matek és a fizika a kedvenc tantárgyam, de nem mondanám azt, hogy rosszul mentek. Akkor még kémiával szerettem volna továbbtanulni, ez az elhatározásom egyébként tavaly év végéig kitartott. A gimnáziumban a matematikát is megszerettem, mivel Papp Tamás tanár úr, aki az osztályfőnököm is volt, nagyon jól tudja ezt a tantárgyat tanítani. Tizenegyedikben a matekot és a kémiát választottam a fakultáción, de időközben rájöttem arra, hogy nem biztos, hogy ehhez a két tantárgyhoz van tehetségem és a lelkesedésem is lassan alábbhagyott.
- Melyik egyetemen folytatná a tanulmányait?
- Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szeretnék továbbtanulni, magyar-német szakos tanárnak.
Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...
- Elhunyt Kiss Endre, Baranya sport- és...