Egy baranyai lakásotthonban élő fiúról derült ki, hogy tolvaj
2024. szeptember 05. csütörtök 10:52
Többrendbeli lopás és csalás miatt nyomoznak a szigetvári rendőrök egy helyi lakásotthon fiatalkorú lakója ellen.
Augusztus 30-án fogták el a rendőrök azt a 17 éves fiút, aki a Szigetvári Rendőrkapitányság illetékességi területén összesen négy bűncselekményt követett el.
A nyomozás eddigi megállapításai szerint július közepe és augusztus vége között leginkább házakból és autókból lopott.
Volt, hogy egy lakásból vitt el egy bankkártyát, majd azzal többször is vett fel pénzt.
Egy másik alkalommal lakásotthonból lopott el egy laptopot, de volt olyan eset is, hogy egy nyitva hagyott autóból vitt el egy pénztárcát iratokkal és bankkártyával együtt, amellyel később több tranzakciót is végrehajtott.
Egy másik autóból a forgalmi engedélyt lovasította meg.
A gyanúsított közel 200 ezer forint kárt okozott a sértetteknek.
A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, a bíróság pedig szeptember 2-án el is rendelte azt.
A fiú ellen - aki korábban más baranyai településeken is követett el hasonló bűncselekményeket - lopás és csalás miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...