Egy családba elég lehet két rádió, Szekeres Csongor gyűjtőnek ötszáz is kevés
2016. október 31. hétfő 14:33
Léteznek hétköznapi, mégis kultikusnak számító tárgyak. Ezek közé sorolhatók a rádiók is. Minden háztartásban akad belőlük pár darab. Szekeres Csongornak viszont félezer is van otthon, a tizenhét éves pécsi fiatalember nem hétköznapi gyűjtő, hanem komoly szakértő is.
A komoly gyűjtemény egyes példányai láttán az országos, sőt, nemzetközi körökben is felkapják a fejüket a műszaki tárgyvadászok. Elsősorban nem pénzbeli értékekről szólhatunk itt, hanem ritkaságokról, amik együtt, egyszerre máshol nem láthatóak. Nem csak Pécsett, a világon sem.
A brit Queen együttes is megénekelte a rádiót, nem is szólva a Locomotiv GT-ről - a találmány örök, túlélte a televíziós forradalmat, de a számítógépes világ sem szoríthatta ki a piacról. Igaz, jelentősen átalakultak a szerkezetek, ám a lényeg a hang, semmi más.
- A nemrégen elhunyt édesapám oltotta belém a gyűjtőszenvedélyt - vallotta be Szekeres Csongor. - Együtt jártuk a vásárokat, de lomtalanítás során is jutottunk hozzá rádiókhoz.
Aztán a paletta szélesedett, hiszen ezen műszaki cikkek édestestvérei a lemezjátszók, a magnetofonok, illetve a kombinált változatok. Meg aztán koros televíziók is helyet követeltek a polcokon, raktárakban.
- Olyan széleskörű műszaki, történeti ismertekkel rendelkezik, ami a korához képest elképesztő.
- Mert sokat foglalkozom a témával. Erre alkalmas a számítógépes világháló, de a korábbi,papíralapú kiadványokat szintén gyakran bújom. Ez egy komoly szenvedély, amit félig-meddig nem lehet művelni.
- A halmozók gyakran megszállottak. Néha még kuka mellől is elhordanak elárvult holmikat.
- Ami nem legenda, hanem maga a valóság. Én is vittem már haza kitett, romos tárgyat. Még mielőtt szeméttelepen végezte volna, megmentettem az utókornak, meg magamnak. Volt olyan, ami hiányzott még, de alkatrésznek majdnem minden jó lehet, még ha már akad belőle egy korábbról is.
Kétezer bakelitlemez
Bár Szekeres Csongor még a pécsi Nagy Lajos Gimnázium tanulója, mégsem középiskolás fokon kezeli lemezgyűjteményét. Ami jobbára a rock történetét öleli fel. Mert ha már akad bőven lemezjátszója, akkor arra fel is tud tenni pár korongot, pontosabban mintegy 2000 fajtát. Manapság már iskolatársai, szomszédjai is a segítségére vannak. Elfogadták a hóbortját, nem néznek rá furcsán. A modern technika is a segítségére lehet. Ha valaki kidobná a rádióját,hát ne tegye! Inkább előbb hívja a 30/297-69- 18-as telefonszámot. Akkor értő kézbe kerülhetnek a kihajításra szánt cuccok.
- Ezek szerint nem csak összeszedi, de életre is kelti a szerkezeteket?
- Igen, volt már olyan darab, amit újjáépítettem. A dolgok műszaki része sem hagy hidegen. A további életem szempontjából nem közömbös a dolog. Valami olyat szeretnék a későbbiek során tanulni, ami összefüggésbe hozható a rádióval. Igaz, a régen gyártott műszaki alkotások esetében nem csak szaktudásra van szükség, de az öreg csövek, diódák felkutatása szintén komoly kihívásnak számít.
- A gyanútlan szemlélő azt hinné, a padlásokon, nyári konyhákban még ott várják a sorsukat az öreg néprádiók.
- Jó lenne, ha így lenne. De egyre inkább iparággá nőtte ki magát a felvásárlás, ami nehezíti a helyzetemet. Hiszen a nepperek is tudják, mi az érték, felverik az árakat. Ezért jönnek jól a cseredarabok. Azokkal lehet megtakarítani jelentős összegeket.
- Azért az már különleges dolog, amikor a hangszórók kiszorítják az embert a falak közül.
- Valóban, nem minden fér el a lakásban, ahol élek. Ezért most is bérlünk egy garázst. Egyszer talán lesz egy olyan hely, ahol a rengeteg értéket ki is lehet állítani, mivel érdeklődés lenne rá. A hétköznapi polgárok közül rengetegen kedvelik az ilyen holmikat. Mert a gyermekéveik egy-egy szelete köszön bennük vissza. Egyesek valósággal meghatódnak, amikor a nagymama varázsszemes, hangszórós dobozai közül bármelyiket felfedezik.
Pucz Péter - Fotó - Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...