Emmausz-járás: a bólyiak mellett Baranya-szerte benépesülnek a pincék hétfőn
2024. április 01. hétfő 10:16
Bólyban több mint száz esztendeje őrzik a német népszokást, a húsvéthétfői Emmausz-járást, de megyeszerte egyre több helyen, így többek között a mohácsi szőlőhegyen is benépesülnek a pincék ezen a napon.
2011-óta a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén is szereplő bólyi Emmausz-járás több mint százéves, eredendően bólyi német népszokás.
Az évszázados hagyomány mozzanatait követve a szőlősgazdák és a bólyi családok rokonaikkaltől és vendégeikkel kivonulnak a pincesorra, ahol délután kettőtől várják az érkezőket.
Alsó-Tukáron 15 órakor a Héttorony Hangászok muzsikálnak, Felső-Tukáron a Lustige Bohler gondoskodik a jó hangulatról.
Az Emmausz-járás részeként természetesen a pincék is benépesülnek, ahol a szokottnál is kedvesebben fogadják az embereket, s még az idegeneket is behívják egy pohár borra.
Mindez nemcsak Bólyban és Szederkényben, ahol szintén régi hagyomány az esemény, hanem megyeszerte egyre több helyen van így: a Mohács környéki német falvak mellett többek között a mohácsi szőlőhegy is élettel telik meg ezen a napon.
Azzal, hogy a bólyiak és a környékbeliek a húsvéthétfői ebéd után a szőlőhegyre veszik útjukat, egy bibliai történetre emlékeznek. Jézus feltámadása másnapján, húsvéthétfőn a Jeruzsálemből Emmauszba vezető úton találkozott két tanítványával, akik nem ismerték fel benne mesterüket, hanem az ő kereszthalála utáni rejtélyes eltűnéséről számoltak be neki.
Emmauszba érve rájuk esteledett, ezért tanítványai vacsorát és szállást ajánlottak fel Jézusnak, amit ő el is fogadott. Csak akkor ismerték fel őt, amikor megszegte kenyerüket, ám abban a pillanatban el is tűnt előlük. A tanítványok nyomban visszafordultak, hogy a megváltó feltámadásának bizonyosságáról hírt vigyenek Jeruzsálembe.
Képünkön: (archív) a Bólyban és környékén hagyományos húsvéthétfői népszokás, az Emmausz-járás.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Az egyház határozottan fellép a...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Továbbra is zárva tartanak két...