Évértekelőt tartottak a pécsi bíróságokon
2024. április 29. hétfő 15:38
Időszerűség és megalapozottság jellemezte a Pécsi Ítélőtábla és a Pécsi Törvényszék munkáját 2023-ban - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) főosztályvezetője hétfőn a baranyai vármegyeszékhelyen.
Csorba Zsolt Ödön a Pécsi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón Senyei György OBH-elnököt is képviselve azt mondta: a Pécsi Ítélőtáblára 2023-ban az azt megelőző évhez képest 2,1 százalékkal kevesebb ügy érkezett.
Elmondta, összesen 920 ügyet fejeztek pe a táblabíróságon tavaly, az elhúzódó ügyek aránya pedig a 2020-ban indult országos programnak köszönhetően továbbra is csekély: 2023 végén mindössze 4, hat hónapon túli peres ügy volt.
Kiemelte: tavaly év végén a Pécsi Ítélőtáblán nem volt hat hónapon túli civilisztikai peres ügy folyamatban, míg büntető ügyszakban a Kúria által felülvizsgált 16 peres ügy közül 5 esetben fenntartó, 11 ügyben felülvizsgálati indítványt elutasító határozat született. A polgári és gazdasági ügyszakban a Kúriára kerülő 44 ügy közül pedig csupán hat, részben vagy egészben hatályon kívül helyező határozat született.
Kijelentette: az adatok azt mutatják, hogy a Pécsi Ítélőtáblán megalapozott és időszerű ítélkezés folyt, a táblabíróságon dolgozó bírók munkája pedig szakszerű volt 2023-ban.
A Pécsi Törvényszékről szólva a főosztályvezető azt mondta: az országos átlag dupláját is meghaladó, 5,5 százalékos ügyszámnövekedés történt tavaly, ami a peres ügyek számának 5,4 százalékos növekedését hozta magával. A szabálysértési és bírósági végrehajtási ügyek száma például 11-11 százalékkal nőtt.
A törvényszéken és a baranyai járásbíróságokon ugyanakkor a befejezett ügyek száma is 5,4 százalékkal emelkedett, 9844-ről 10 017-re.
Kiemelte: a 2020-ban az időszerűség javítása érdekében elrendelt programnak köszönhetően az elmúlt négy évben 37,5 százalékkal csökkent a 2 éven túl húzódó ügyek száma, míg a jogerőre emelkedési arány meghaladta az országos átlagot mind a járásbíróságok, mind a törvényszék szintjén 2023-ban. Ez azt jelenti, hogy az emberek bíznak a bíróban, a bíróságban - magyarázta.
Közölte: a Pécsi Törvényszéken nőtt a megalapozottság, amit az mutat, hogy a járásbíróságokon csökkent a hatályon kívül helyezett ügyek aránya, a törvényszéken pedig egy ilyen ügy sem volt.
Csorba Zsolt Ödön kiemelte: mind a táblabíróságon, mind a törvényszéken hangsúlyos szerepe volt a távmeghallgatásoknak, amelyek gyors, biztonságos tárgyalásokat tesznek lehetővé.
Túri Tamás, a Pécsi Ítélőtábla elnöke azt mondta: a táblabíróság igyekszik mindig a minőségre, a megalapozottságra és az időszerűségre helyezni a hangsúlyt, ezt mutatja, hogy ügyeik túlnyomó része fél éven belül ítélettel végződik.
Sipos Balázs, a Pécsi Törvényszék elnöke arról szólt, hogy a korábbi ügyszámcsökkenés után tavaly ismét több - elsősorban polgári-gazdasági - ügyet tárgyaltak, mint egy évvel korábban, a növekedés Mohács és Siklós esetében látványosabb, míg a Komlói Járásbíróságon csökkenés figyelhető meg - mondta.
Az öt éven túli ügyek aránya a felére, 4-re esett vissza a járásbíróságokon és 5-re a törvényszéken, míg a két éven túl húzódó ügyek aránya stagnált - mondta.
Sipos Balázs szerint megállapítható, hogy az ítélkezés színvonala is nőtt, amelyet egyes ügyszakokban a fellebbezések arányának csökkenése, illetőleg fellebbezett ügyek esetén - minden ügyszakot tekintve - a hatályon kívül helyezések és a megváltoztatások számának egyértelmű csökkenése, egyes ügyszakokban pedig figyelemreméltóan alacsony száma mutat.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Borult, párás időre kell készülni...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...