Gyermekkorában elégette verseit a két pécsi szupertehetség, Boros Dani és Misi édesanyja

- Hogyan került kapcsolatba az irodalommal?

- Gulliver utazásain keresztül. Emlékszem arra a pillanatra, amikor először megláttam a könyv borítóját, olvasni még nem tudtam, de nagyon tetszett az óriási kalap és a sok hangyányi emberke. Kíváncsian nyitottam ki, és döbbenten láttam, hogy valaki kitépte belőle a lapokat. Szaladtam édesanyámhoz, aki mosolyogva mesélte, hogy ezt a könyvet jutalomként kapta az iskolában, ez volt az első igazi könyve. Nagyon szerettem nézegetni már egész pici koromban, mígnem aztán egyszer kitéptem belőle a lapokat. Semmire nem emlékeztem ebből a történetből, de nagyon bántott az eset, lehet, hogy éppen ez vezetett el az irodalomhoz. Tizenkét évesen megírtam az első regényemet, az első színdarabomat, teátrálisan elégettem a verseimet, ezzel aztán vége is szakadt a szépírói karrieremnek, az irodalommal viszont a mai napig foglalkozom. Tettem azért még egy kitérőt. A csíkszeredai matematika-fizika líceumban végeztem, az első két évben humán tagozatra jártam, majd a román oktatási rendszer szerint következett a felvételi a tízedik osztályba. Bejelentettem, hogy ha felvesznek humán osztályba, akkor vegyészmérnök leszek. Épp ekkor indult ipari kémia néven egy új osztály, így a sikeres felvételi után átjelentkezek ebbe az osztályba, de végül mégis a magyar tanárszak mellett döntöttem.

- A családban nem Ön az egyetlen vegyészmérnök, igaz?
- A férjem, Boros János, vegyészmérnöki diplomával is rendelkezik. A filozófiát már Svájcban végezte, a kilencvenes években jöttünk haza Magyarországra, azóta filozófiát tanít a Pécsi Tudományegyetemen, de továbbra is foglalkoztatnak mindkettőnket a természettudományok.

- Két teljesen különböző tehetséggel megáldott gyermeket nevel. Hogyan tudja ezt összeegyeztetni?
- Tudatos döntés volt részünkről, hogy mindent megmutassunk a gyerekeinknek, amit csak lehet, vittük őket természettudományos és szépművészeti múzeumokba, koncertekre, a legkülönbözőbb sportokra, közben pedig figyeltük, hogy miben lelik örömüket és miben tehetségesek. Abban a döntésben erősítettük meg őket, amely az ő döntésük volt, nem erőltettünk rájuk semmit. A nagyobbik fiam, Dani, a kémiát szerette a legjobban. Nem sugalltuk neki, hogy ezzel foglalkozzon, de már hatodikos korában nagyon várta, hogy kémiát tanulhasson. Azóta rendszeresen versenyzett, háromszoros bronzérmes olimpikon, most pedig Cambridge-ben tanul orvosnak. A kisebbik fiam, Misi, a zene mellett döntött, ő vitte tovább a családban a művészetekkel kapcsolatos érdeklődést, zongoraművész szeretne lenni.

- Ugyanígy viszonyul a diákjaihoz is? Megfigyeli, mi iránt érdeklődnek?

- Igen, nekem ez az életfelfogásom. Úgy gondolom, hogy így lehetünk egyszerre boldogok és sikeresek. Amúgy is nagyon sok olyan külső körülmény van, amelyeken nem változtathatunk, legalább a belső erőforrásainkat használjuk fel arra, amit igazán szeretünk. Szülői és szakmai hitvallásom is teljesen egybeesik, ezért a hallgatóim esetében is arra törekszem, hogy a szakmán belül megmutassak minden lehetőséget, hogy majd maguk dönthessék el képességeik és tudásuk szerint, hogy milyen irányba szeretnének tovább haladni. Amint ez megvan, kezdődhet a közös szakmai munka.

- Hogyan tudja beosztani az idejét?

- A titok az összehangolásban rejlik. Ebből a szempontból nagy hasznát vesszük, hogy a férjem rendszermérnök volt, így tud segíteni a családi programtervezésben. Előre megbeszéljük, beosztjuk az időpontokat, próbáljuk úgy időzíteni a programjainkat, hogy a gyerekek különórái, versenyei, koncertjei valamint a mi konferenciáink nem ütközzenek egymással. Megtanultunk már nemet mondani, fontossági sorrendet fölállítani. Pécsnek az az előnye, hogy időben oda tudunk érni bárhová, ezt nem tudnánk megtenni egy nagyobb városban. Törekszünk arra, hogy megadjuk a gyerekeinknek a programszervezésben is a szabadságot, próbálunk erős, de nem erőszakos, és főleg nem kontrolláló szülők lenni. Dani már azóta maga szervezi a programjait, hogy tizennégy évesen elment a Budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumba, Misi a Pécsi Művészeti Gimnáziumba jár, nagyon önálló, de a koncertjeire és a külföldi fellépéseire elkísérjük.

- Bostonban, Párizsban, Zürichben is tanult, mégis Pécset választotta bázisául. Miért?

- Erdélyből származom, Kolozsváron végeztem, ott ismerkedtem meg a férjemmel. Ő éppen akkor ment Zürichbe, tehát miután összeházasodtunk, együtt költöztünk oda. Onnan jött Párizs, Boston, majd később ismét Páris, Charlottesville, München, de Pécset azért választottuk, mert erős családi kötelék fűz bennünket ide, itt született a férjem, itt él a családja. A városhoz engem is kötött egyfajta irodalmi tudat, hiszen ez Magyarország első egyeteme, itt élt Janus Pannonius, a Búcsú Váradtól költője. Amikor 1990-ben biztossá vált, hogy Magyarországra költözünk, úgy éreztem, hogy a szó szoros és költői értelmében is hazaérkeztem Pécsre, és ezt mai napig is így van.

- Erősen kötődik a divathoz is. Honnan indult ez a kapcsolat?

- Valószínűleg a Párizsi időszakomban kezdődött az igazi érdeklődésem, először elméleti szinten. Kíváncsi lettem, hogyan gondolkodunk a divatról, mi a funkciója, hogy van jelen egy városban vagy a mi kultúránkban. Ettől kezdve a téma a kutatásaim részévé vált, és nagyon szeretném, ha a közeljövőben egy divat szakot is indíthatnánk Pécsett.

- Minden évben ugyanolyan lelkesen kezd neki az oktatásnak. Mi inspirálja?

- A hallgatóim. A tanításnak élek, bár nagyon szeretem a kutatást is. Szoktam figyelni, hogy a hallgatóknak mire van igényük, a kötelező óráim mellé mindig beillesztek egy-egy olyan kurzust, amely frissen tartja az érdeklődést. Így közösen tudok kutatni velük, és szerintem ez az egyik oka annak, hogy mindig örömmel fogok neki egy félévnek. Az egyetemi oktatás részeként fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk erre, és tényleg közös projekteket tudjunk a hallgatókkal kidolgozni, mert ez nekik is, nekünk is erőt ad.

- Mivel kapcsolódik ki?

- Felmegyek a Mecsekre. Évekig napi rendszerességgel futottam a férjemmel, és most is minden reggel gyalogolunk, van, hogy még fotókat is készítek. Néha velünk jönnek a gyerekeink is. A Rotary körsétány egyórás út, amely során a fontosabb kérdéseket, történéseket átbeszélhetjük. Ugyanígy szeretem a tengert is. Egyszer egy diákommal, Cserháti Eszterrel volt találkozóm a Széchenyi téren, amikor odaértem hozzá, csukott szemmel állt a nap felé fordulva. Megkérdeztem, mit csinál, mire ő azt felelte: „hallgatom a tengert". Azóta én is hallom a tenger zúgását Pécsett, ami mély megnyugvással tölt el.

Haiser Olga - Fotó: Dittrich Éva