Ha a fociról kérdezik, régi a lendülete Nagy Tamásnak, aki most a Hatvan edzője

A lendülete a régi. Mondja a magáét, ha kedvenc játékáról, a labdarúgásról faggatják Nagy Tamást, az egykori pécsi kedvencet. A pályán, meg annak szélén is bizonyított, mégis csomagolt, s messze, a fővárosba költözött. Onnan jár el a megyei I. osztályú Hatvan együtteséhez dolgozni, Heves megyébe. Pedig nem is olyan régen még az élvonalban a PMFC-t, meg a Ferencvárost dirigálta. Hatalmas a kontraszt, miközben tele a története elhallgatott, bár most kimondott igazságokkal.

Érzelemmentesen Nagy Tamás képtelen megszólalni futballügyben. Persze, ha figyelembe vesszük, életében erre a sportágra mennyit áldozott időben, akkor nincs min meglepődni.

- Bár egykoron, jó három évtizeddel ezelőtt idegenként érkeztem Pécsre, mégis ide valósinak vallom magam - szögezte le Nagy Tamás. - A feleségemet itt ismertem meg, a lányom születési helye szintén a baranyai nagyváros. A fociban tettem néhány hasznos dolgot a Mecsek lábánál. Ezek után kellett meghoznom egy nagyon súlyos döntést. Távoztam, mert nem kaptam meg a várt lehetőséget. Az utcán, a szurkolók között jutott nekem szeretet, elismerés, ám magasabb fórumokon más döntés született. Juttattam fel a piros-feketéket az NB I-be, nem háttal ültem a pályának, ezt tudta rólam mindenki.

- Az edzők élete már csak olyan, mint a vándorköszörűsöké.

- Egy darabig igen, de ők is néha hazatérnek oda, ahonnan ismét elindulhatnak valamerre. Nekem a bútorozás jutott. A gyermekem anyja kézzel-lábbal ragaszkodott volna a maradáshoz. Erre is van megoldás, azt válókeresetnek hívják. A mi esetünkben ez fel sem merült, vagyis a szeretett nőnek nem maradt más választása, mint a követés. Senkinek sem volt könnyű, ezt kijelenthetem. Pedig amikor a Pécsi MFC a negyedik osztályig süllyedt, elsők között jelentkeztem, segítő szándékkal. Ám nem jutott semmilyen feladat számomra, bár minden végzettséggel rendelkeztem, ami elvárható volt. Illetve annál sokkal több is akadt a fiókomban.

- De legalább megtapasztalhatta, milyen az élet egy másik országrészben, megyében.

- Az én korosztályomra rásütötték a bélyeget, hogy a hazai futball minden vétke a miénk. Jöttek az élvonalba a külföldi szakemberek, ezzel megkezdődött a pénz beáramlása is. Az újonnan érkezetteknek viszont nem jutottak olyan szélmalomharcok, mint nekünk. Sokszor azt sem tudtuk, milyen pályán, miféle szerelésben tréningezünk. Még labdahiánnyal is küzdöttünk. A hétköznapi működésért állandó küzdelmet vívtunk. Mindennel kellett foglalkoznunk, csupán a szakmai oldal sikkadt el.

- Ezek szerint ilyen a hazai közeg.

- Meg a játékosok mentalitása, hozzáállása. Nekem fel szokott szökni a vérnyomásom, amikor azt látom, egyeseknek a legfontosabb a profi mobiltelefon nyomkodása. Miközben én a szívemet-lelkemet igyekszem belevinni a dologba, addig sokakról a kritika egyszerűen lepereg.

- A bírálatok szerint a hazai szakemberek nem fejlődnek kellő ütemben.

- Engem senki se vegyen bele egy általános kalapba, mert ezt kategorikusan visszautasítom! Folyamatosan tanulok, képezem magam. Biztosan érek annyit, mint egy távol országból érkezett kolléga. Adtam és kaptam sokat. Ez még nem egy befejezett történet. Hatvanban cél lehet az NB III, bár kérdőjelek itt is akadnak szép számmal.

Pucz Péter