Huszonhat éve süti a pécsieknek a lángost a vásárcsarnokban Földesi Annamária

Vásárcsarnok lángossütő nélkül olyan, mint modern búcsú idején a bál estéje pofonmentesen. Szinte elképzelhetetlen! Szerencsére a pécsieknek nem kell lemondaniuk a népies eredetű finomságról. A lángos titkairól viszont kevesen tudhatnak többet, mint Földesi Annamária. Ő immár huszonhat éve keleszti, dagasztja, szaggatja, süti a szép piros, kerekded tésztát a nagy forgalmú, lassan a vásárlóktól búcsúzó vásárcsarnokban. A recept is fontos, bár állítólag a jó falatokban a lélek is benne van.    

Csak tonnákban mérhető az a lisztmennyiség, ami az évtizedek során megfordult főszereplőnk keze alatt. Bár maga csak keveset fogyaszt belőle, mert vigyáz a vonalaira, teljes odaadással tud beszélni a munkájáról, a Partiumból származó asszony.

 - Azt talán mindenki tudhatja, lángost nem lehet ripsz-ropsz sütni - árulta Földesi Annamária. - Hatvan percnél gyorsabban elképzelhetetlen az ügy. Hiszen dagasztani kell, várakozni rá, hogy feljöjjön a tészta, csak utána lehet nyújtani, majd beletenni a forró olajba. Türelmetlenkedésnek itt nincsen helye.

- A sütödéjük előtt rendre sor áll, de nem azért, mintha lassúak lennének.

- Az állandó íz, állag nagyon fontos. Mi kizárólag minőségi alapanyagokat használunk fel, törekedve az állandóságra. Ahány ház, annyi szokás, hozzánk rengetegen járnak vissza. De azért a kéz mellett a lélek is benne van az egészben, azt határozottan kijelenthetem.

- Régebben nem a gazdagok kedvence volt a lángos, mostanában viszont kissé magasnak tűnnek az árak.

- Lehet, de itt belejátszik a bérleti díj, az energia, a munkaerő bére, némi haszonkulcs, szóval számos tényező befolyásolja azt, mennyit kell kifizetni érte. Hiszen a tej, az élesztő ára is kúszik felfelé.

- Szülőhelyén, az erdélyi Margittán is eszik ezt a csemegét?

- Felénk nem annyira népszerű. Bár voltam ott életem párjával, meg a két, már felnőtt lányommal együtt, megmutattam hol cseperedtem, de a lángos ismeretét nem onnan hoztam. Így is volt mire rácsodálkozniuk a szeretteimnek odaát.

- De a saját termékét legalább szokta nekik az asztalra tenni?

- Ha kérik, kaphatnak. Bár otthon azért nem állok neki ilyen feladatnak. Inkább egy kis tésztát lecsípek a maradékból. úgy egyszerűbb az ügy. A magam konyhájában inkább feltekerem, de előtte jól megtöltöm valami húsfélével. Úgy sikert szokott aratni, ez nem vitás. Főleg ha a belseje puha, foszlós, levegős, de inkább likacsosan feljött. A közepén a vékony „pergamen" a hibás nyújtásról árulkodik. Figyelni kell rá, mert könnyen odakap. Nagy kapkodásban, igaz ritkán, de már én is égettem meg párat.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva