Huszonöt éve áll a Bóbita Bábszínház élén Sramó Gábor - Pedig csak bulinak indult

Pályafutásának, s Pécs kulturális értékeit erősítő művészeti tevékenységének elismeréseként Victor-Vasarely díjat kapott a közelmúltban Sramó Gábor, a Bóbita Bábszínház igazgatója. A díjról, a bábszínházi hagyományokról, a pályakezdésről is kérdeztük a direktort.

- Pécs városvezetése Vasarely-díjban részesítette. Hogyan értékelné az elismerést?
- Bevallom őszintén, egyáltalán nem számítottam rá, nagyon kellemes meglepetés volt. Pár nappal korábban a helyettesem azért értesített, hogy ne lepődjek meg, ha újságírók keresnének meg a közeljövőben, s szombaton is úgy készüljek, hogy díjban részesülök. Nyilván nagyon boldog voltam, aki azt állítja ilyenkor, hogy nem örül, az hazudik. Mint azt a díj átvételekor is elmondtam, meggyőződésem, hogy az elismerésben az egész társulat magas szintű munkája benne van. Ennek természetesen én is része vagyok, s bízom abban, hogy jól végzem a feladatomat.

- Állítása szerint gyerekként nem volt túlzottan lelkes rajongója a bábszínháznak. Mikor szeretett bele ebbe a művészeti ágba?
- A Nagy Lajos Gimnázium irodalom-dráma tagozatos osztályába jártam, a színház iránti szeretetem már akkor is megvolt. Később a Nevelési Központ színpadán találkoztam Hang Gáborral, akivel barátságot is kötöttünk. Ő szólt, hogy a Bóbita Bábszínházban indul kétéves bábszínész képzés, s felvétel is van. Bulinak indult úgymond, majd mindkettőnket, segédszínész státuszba fel is vettek. Eleinte gondolkodtam rajta, vajon ez az, amit csinálni szeretnék? Az első előadás a Hamupipőke volt, amit én akkor csak nézőként figyeltem, de ekkor döbbentem rá, hogy a bábszínház sokkal több, sokkal izgalmasabb, mint amit addig gondoltam róla. Majd jöttek az újabb s újabb darabok, s pár hónap elteltével kinyílt előttem ez a világ.

- Miben kell többet nyújtania egy bábszínésznek?
- Én elfogult vagyok ebben a témában. Úgy gondolom, hogy a bábszínészet sokkal több rétegű, hiszen nem elég a színészi tehetség, jó mozgáskészség, beszédkészség, kézügyesség is szükséges hozzá. A fantázia, az asszociáció, s az absztrakció kitágítja a lehetőségeket, ez egy valódi összművészet. Tárgyakon, bábokon keresztül  megmutatni azt, amit egyébként saját magából hozna ki egy színész. Mivel többségében gyerekelőadásokról van szó, többen szokták emlegetni, hogy vágynak a felnőtt közönségre. A nagyközönség számára sajnos  a bábszínházat még mindig nagyon erősen a gyerekszínház kategóriába sorolják.

- Magyarországon a bábszínháznak nincs olyan erős hagyománya, hogyan tudta ezt az akadályt átlépni, s a felnőtteket, gyerekeket egyaránt becsalogatni?
- Elsősorban a gyerek és ifjúsági előadások révén. A felső tagozatosokat azért nehezebb bevonzani. Magyarországon, a többi volt szocialista országgal ellentétben, nem alakult ki a bábszínházi struktúra, ezzel szemben a drámai színházé igen. Ennek ellenére azért létrejöttek amatőr csoportok, s a Bóbita ebben úttörő volt, a televízió segítségével országos ismeretségre tett szert, hiszen háromszor is megnyerte a Ki Mit Tud-ot. Az idősebb korosztály a mai napig emlékszik rá. Az amatőr csoportok csináltak felnőtt bábelőadásokat, s anno Pécsett is rendeztek felnőtt bábfesztivált, utoljára 2010-ben. A rendszerváltás után pár évvel kialakult az a bábszínházi struktúra, mellyel 10-11 vidéki nagyvárosban jöhetett létre államilag fenntartott bábszínház, s hihetetlen módon megerősödött a szakma. Ebben közrejátszik, hogy beindult az egyetemi képzés, s egyre több tehetséges fiatal szakember került be a bábszínházba. Visszatekintve, az elmúlt 20-30 évhez képest döbbenetes fejlődésről beszélhetünk.

Kálóczy Eszter - Fotó: Dittrich Éva