Így fest kereskesszékből a világ: Dékán Alexa visszanyerte a szabadságát

Idén júliusban volt a 24 éves évfordulója annak, hogy Dékán Alexa egy szerencsétlen baleset következtében kerekesszékbe kényszerült. A mosolygós, kalandvágyó pécsi hölgy azonban nem egy otthonülő típus, nemrégiben motorozott, de járt a Sziget fesztiválon, és a Mecsek túraútvonalait is felfedezte már. Lapunknak adott interjújában beszélt a mindennapi nehézségekről, az átélt kalandjairól, de arról is, hogyan lehet teljes életet élni.   

- Hogyan kezdődött a története? 

-18 éves koromban volt egy balesetem. Fejest ugrottam a sekély vízbe, ennek következtében nyaktörést szenvedtem. Lebénultam nyaktól lefelé, azóta a lábaimat egyáltálan nem tudom mozgatni, a karomat is csak részlegesen, az ujjaim sem működnek. Nagyon sokáig elfojtottam minden ezzel kapcsolatos negatív érzést. A külvilág felé igyekeztem erősnek mutatni magamat, de egy idő után már nem ment, és észrevettem, hogy nincs jó kapcsolatom saját magammal. Lelkileg elfáradtam. 13 évvel a balesetem után három éven át ágyhoz kötve éltem a mindennapjaim egy felfekvés miatt, amit meg is kellett műttetnem. A lábadozásom során a környezetemben élő sorstársaim szeretete és pozitivitása révén sikerült kikerülnöm ebből a mély lelki állapotból.

-Mikor döntött úgy, hogy különböző extrém dolgokba vág bele?
- Mindig is vágytam utazni, illetve élni. Volt egy időszak, mikor pszichésen lebetegedtem, pánikbeteg lettem. Egy nagyon kedves barátom által Budapestre kerültem egy intézetbe, ahol egy hét alatt teljesen sikerült meggyógyulnom a másfél éve tomboló pánikbetegségből. Majd egyszer csak kinyílt előttem a világ, ez a helyzet mutatta meg nekem a lehetőségeket, hogy van élet a négy falon kívül is. Hogy az élet nem arról szól, hogy egy szobában fogok ülni különórát tartva egész életemben, hanem igenis van lehetőség arra, hogy kimozduljak, s világot lássak. Ekkor jöttem rá, hogy nem akarok otthon élni, függetlenné szeretnék válni, nagyvárosba szeretnék költözni, ahol lehetőségem adatik ezekre a dolgokra. Így esett a választásom Pécsre, itt sikerült találnom egy olyan intézményt, ahol van 24 órás ellátás, s amit finanszírozni is tudok. Kilenc év után újra vonatra ülhettem, ami számomra egy rendkívül megható pillanat volt. Eközben elkezdtem írni egy blogot a mindennapjaimról, a kalandjaimról. Ahogy közzétettem az írásaimat, érkeztek az újabb felajánlások, mint például kenuzás a Dunán. Ezekhez a dolgokhoz nagy kalandvágy kell, s nem utolsó sorban bizalom az emberek felé, hiszen ilyen helyzetben is rendkívül kiszolgáltatottak vagyunk, ráadásul idegeneknek.

-Legutóbb motorozott, de részt vett a Sziget fesztiválon, és a Mecsek túraútvonalait is felfedezte kerekesszékben ülve.

-15 éve élek Pécsen, ebből az első kilenc évben nem voltak alacsony pados buszok a városban. Mikor már az őrület szélén voltam, akkor érkeztek meg ide is a rámpával ellátott járművek. Onnantól kezdve, hogy végre tudtam közlekedni, visszanyertem a szabadságomat, ami minden embernek megjár. Már régóta vágyakoztam a természetbe, és hogy felfedezzem a Mecsek túraútvonalait, amik kerekesszékkel is bejárhatóak. A Mecsek Zöld Út egyik tagja tette közzé a tervemet a Facebook csoportban, így végül kialakult egy kisebb csoport. Három évembe telt, mire rávettem magam a motorozásra, mivel nemigen vagyok a sebesség híve. Maga az átélt élmény sem változtatott a sebességhez való hozzáállásomon, de mai napig nagyon bánnám, ha akkor nem próbálom ki. A Sziget fesztiválról is már több éve ábrándoztam, idén oda is sikerült eljutnom. Egy napra felmentem, és nagyon tetszett .

-Milyen extrém dolgokat tervez még a jövőben?
-Erre azért nehéz válaszolni, mert ami nekem extrém, az egy kívülállónak lehet nem az. Igazából annyi mindent kipróbáltam az elmúlt időszakban, hogy most inkább visszavonulnék egy kicsit. Rengeteget utaztam külföldre, belföldre egyaránt, és annyi kalandot átéltem, hogy most inkább nyugalmasabb napokra lenne igényem. Eljutottam többször is kenuzni, de elvittek a Forma 1-re is. Igazából, ha azt nézzük, itthon már a vonatozás is extrém dolognak számít, főleg egy kerekesszékesnek. Azoknak a személyeknek, akik kerekesszékbe kényszerültek, és jelen szeretnének lenni a társadalomban - beleértve az utazást - az már önmagában egy extrém kalandnak számít. Alacsonypadlós buszok is csak hat éve vannak a városban. Mikor a sofőr segítségével sikerül felszállni a buszra, sokszor azzal kell szembesülnöm, hogy az utasoknak még sokszor így sem esik le, hogy átengedjék azt a helyet, ami a mozgáskorlátozottak részére lett kialakítva a járművön. Ezt nem bántásként mondom, de ezek mindennapos nehézségek, amikkel nekünk nap mint nap meg kell birkóznunk. Kerekesszékben élni önmagában extrém dolog! Egyszer, a zuhogó esőben bekényszerültem egy helyi cukrászdába. Több ember segítségével tudtam csak bemenni, mivel a helyiség nem volt kialakítva mozgáskorlátozott feljáróval. Mikor a cukrászda vezetője szembesült a problémával, szinte elszégyellte magát. Ami nagyon kellemes élmény volt a számomra, hogy mikor másfél hónap múlva éppen arra jártam, már felszerelték rámpával a bejáratot, hogy a kerekesszékben közlekedők is betérhessenek végre. Úgy tapasztalom, hogy az embereket először szembesíteni kell a problémával, és csak utána teszik meg a kellő lépéseket. Amit fontos megjegyeznem, hogy az akadálymentesített helyiségeket, utakat, illetve járdákat a világon mindenki tudja használni, ami viszont nincs akadálymentesítve, azok számunkra, sok idősnek, valamint a babakocsisoknak elérhetetlenek. Éppen ezért szeretném üzenni embertársaimnak, hogy amit lehetséges, azt akadálymentesítsék, még mielőtt mi, kerekesszékben élők odajönnénk, és megmutatnánk, mennyire is nehéz az élet számunkra, ha nem akadálymentesített egy hely. Ez óriási segítség lenne a számunkra.

- Mik azok a dolgok, amik egy hétköznapi embernek teljesen szokványosak, Önnek viszont igazi kihívást jelentenek?
- Például hogy bemenjek egy fodrászatba, vagy egy drogériába. Ha szomjas vagyok, meg kell kérnem valakit, hogy vegye ki a hátizsákomból az üveget, ha a másik már kifogyott. A hideg, kabátos időszak igazi kihívás számomra, hiszen nem tudom segítség nélkül felhúzni, illetve levetni a kabátomat. Ha utazom, akkor sem tudok minden városban leszállni a vonatról, ugyanis vannak állomások, amik nem rendelkeznek beépített liftes emelőkocsival. Összesen 35 helyen van ilyen az országban, az összes többi településen nem tudok leszállni a vonatról. A távolsági buszokról kerekesszékésként sajnos teljesen ki vagyunk rekesztve. Rengeteg szervezést igényel az életem, spontán dolgokat nemigen engedhetek meg magamnak.

Kálóczy Eszter - Fotó: Dittrich Éva