Így zajlott a valutabiznisz Pécsett - Ismertek voltak a trükkök, mégis sokan bedőltek

Hatalmas kockázat, kis haszonnal, röviden így lehetne összefoglalni azt a népies „sportágat", amit sokan űztek Pécsett is, az 1980-as évek első harmadától kezdve, egészen a rendszerváltozásig, sőt, azt követően is. Az illegális valutaváltásnak örökké megvoltak a kárvallottjai, ebből következően a haszonélvezői szintén. A rendőrség csupán csekély eréllyel üldözte a neppereket, akik számos simlit ismertek, míg a rászedettek gyakran nem is tettek feljelentés, mert azzal magukat ugyanúgy kellemetlen helyzetbe hozták volna.  

A már hanyatló szocializmus pénzügyi vadhajtását könnyű felfognia annak, aki élt akkoriban, de egy hollandnak, vagy egy magyar fiatalnak talán nehéz megértenie a leckét.

A dolog lényege, hogy a „béketábor" zárt pénzügyi rendszeresében az orosz rubelt, a bolgár levát, a lengyel zlotyit, a csehszlovák koronát, a román lejt, meg a jó magyar forintot szinte korlátlanul át lehetett váltani törvényesen is.

De nagy érdeklődés nem akadt irántuk, mert a turistautakon, vendégként értékes dolgot nem igazán lehetett kapni értük. Mivel azonban Magyarországról akkoriban már néha ki lehetett jutni Ausztriába, a Német Szövetségi Köztársaságba, Svájcba, Olaszországba, meg Jugoszláviába, hát komoly igény merült fel az úgynevezett konvertibilis valuták iránt.

A feketepiac gyorsan reagált erre, hamarosan meg is kezdődött a törvénybe ütköző pénzkereskedelem felfutása. Ennek több ismert helyszíne akadt a városban.

A Kossuth téren, a Konzum Áruház környékén cirkáltak olyan ismerős arcok, akik úgy tartoztak a képhez, mint Kossuth Lajos szobra. Az egyik délszláv figura le-felsétálgatott, mindenki tudta, hogy nem az anyósára várt, hanem üzleti lehetőségre. Később gyilkosság) áldozata lett, de az nem került összefüggésbe a korábbi működésével.

Az egykor a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca, Szalai András (ma Nagy Lajos királyútja) sarkán lévő, nemrég felújított parkoló is a bűn központjaként lett ismert. Az Ifjúsági Ház előtt reggeltől késő délutánig forgott a pénz. Méghozzá a hivatalos árfolyam felett.

De nem mindig maradt tisztességes keretek között a tiltott üzletelés.

Az úgynevezett „leváltás" lényege az volt, hogy amikor sok-sok tízezer forintot várt valaki a nyugatnémet márkájáért, akkor más ütötte a markát. Kapott ugyanis helyette egy olyan köteg pénzt összehajtva, aminek a szélső, külső bankjegye egy ezres volt, belül pedig régi pengő, üres papír, bármi értéktelen fecni akadt. Ekkor jött a csaló részéről a rendőr felkiáltás, aztán mindenki ment, amerre látott.

A becsapott meg csupán negyedóra múlva vette észre, hogy „nullára" futott ki a csereügylet. Szemtanúk nem igazán akadtak, a stiklit bizonyítani szinte lehetetlen vállalkozás lett volna.

Egy másik bevett átvágás szerint a simlis átadta a várt pénzköteget, de kevesebbet tett bele. Az üzletfél leszámolta, majd jelezte az eltérést. Erre a „manimenedzser" visszavette a köteget, szintén átforgatta. Hozzátett még kétezret, majd visszaadta. De már nem azt a köteget, amiben a valódi pénzek lapultak, hanem a „hamis" változatot. Ilyenkor a „lehúzott" balek még örült is, hogy mennyire éber. Annál nagyobb volt az arcra esése, amikor nyugodtabb helyszínen újra átnézte a zsebe tartalmát.

Ehhez képest a hivatalos váltóhelyeken tényleg kértek átváltási díjat. esetenként kicsit sokat is. Ám a teljes „buktánál" azért kisebb sápot vetettek ki a hivatalos pénztárak. Igaz, az izgalom el is maradt!

Pucz Péter - Fotó: pixabay.com