Így zajlottak anno a nagyheti szertartások a Pécsi Egyházmegyében

A húsvét és az azt megelőző szent három nap, Krisztus szenvedésének, halálának és föltámadásának ünnepe a kereszténység legfőbb misztériuma. Ennek megfelelően az erre való emlékezés már a kereszténység kezdetétől különleges hangsúlyt kapott, aminek módja azonban az azóta eltelt kétezer év során sok változáson ment át. 

Az első időkben a húsvét egész tartalmát egyetlen napon ünnepelték, de a 4. századtól kezdve ez csütörtöktől szombatig tartó három napos ünneppé bővült, mely eközben egyre bonyolultabbá is vált. Azonban XII. Pius pápa 1956-os nagyheti reformja után a szertatások némileg leegyszerűsödtek.

A II. világháború előtti évtizedekben a pécsi székesegyházban Magyarországon egyedülállóan volt élvezhető a barokk pompájú katolikus nagyheti liturgia hiánytalan teljessége a római bazilikák stílusában és méreteiben. Mivel a dóm szentélye ugyanakkora, mint a hajója, így hazai viszonylatban a szertartások külsőségei sehol olyan teljességben ki nem fejlődhettek, mint itt. A cselekmények drámaiságát még inkább fokozta az 1889 óta működő országos hírű pécsi gregorián kórus éneke.

A Nagyhét első napja, Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulását idézi emlékezetünkbe. Ezen a reggelen a székesegyház híres Péter harangja köszöntötte a pécsieket, mely 1819 óta függ a maga 69 régi mázsa súlyával a dóm délnyugati tornyában.

A Virágvasárnap sajátos szertartása a barkaszentelés, majd pedig a körmenet a szentelt ágakkal, melynek szokása a 4. századi Jeruzsálemből származik, ahol ezen a napon estefelé pálma- és olajfaágakkal vonultak a városba a keresztények Jézus bevonulásának emlékére.

A pécsi székesegyházi virágvasárnapi körmenete méltó volt az épület pompájához: elől a kereszt után a gregorián énekkar vonult piros ruhában fehér karinggel, majd a kispapok fehér talárban, a kanonokok lila mozettával, a segédek gyertyákkal, tömjénezővel, végül violaszínű palástjában a püspök. Mikor a körmenet a székesegyház déli kapujához ért, az élen haladó énekkar bement a templomba, belülről betette az ajtót és a kint lévőkkel együtt felváltva énekelte a koraközépkori dicsőítő himnuszt: „Gloria laus et honor..." Az alszerpap ősi szokás szerint megütötte a kereszt szárával a templom ajtaját, mire az megnyílt és a körmenet visszatérhetett a templomba.

Ezután következett a szentmise keretében a Krisztus szenvedését bemutató passió. Az oltár lila, illetőleg fekete lepellel letakart könyvtartó pultjai elé állt a három fehérbe öltözött klerikus a szentély baloldalán: a középső Krisztus (basszus), a jobboldali az elbeszélő Máté illetve János evangélista (bariton), a baloldali pedig a többi passióbeli szereplő (tenor) szövegét énekelte latinul a klasszikus chorális dallamain.

Húsvéthoz közeledve Nagyszerdán délután tartották a székesegyházban az első officium tenebrarumot, vagyis sötét zsolozsmát, melyet a következő két nap is ugyanúgy végeztek.

Nevét onnan kapta, hogy a 10. századig ezt éjszaka tartották, de az elnevezés onnan is származhat, hogy mire a zsolozsmát befejezték, a templomban minden gyertyát eloltottak. A szentélyben ekkor egy háromszögű gyertyatartót állítottak fel, melyen 14 sárga és egy fehér gyertya égett. Minden egyes zsoltár végén eloltottak egy-egy gyertyát, annak jeléül, hogy Krisztust is elhagyták tanítványai. Az utolsó zsoltár után az oltár gyertyáit is eloltották, csupán a fehér gyertya a háromszögű tartó csúcsán maradt égve, jelképezve Krisztus világosságát. Az utolsó zsoltár végeztével ezt az égő gyertyát a főoltár asztala alatti szekrénybe zárták és rejtve maradt, míg a teljes sötétségben az énekkar a legszebb ószövetségi bűnbánati zsoltárt, a Miserere-t énekelte. A befejező könyörgés után a papi kórus hangosan becsapott zsolozsmáskönyveivel jelképezte a Krisztus halálakor történt földindulást.

Majd az égő gyertyát előhozták és ismét a gyertyatartóra helyezték, jelképezve Krisztust, aki bár meghalt a kereszten és sírba tették, de mégsem lett az enyészeté, hanem föltámadt ragyogó fényben.

A következő napon, Nagycsütörtökön egy örvendetes és egy szomorú esemény emlékét üli az egyház: az örvendetes esemény az Oltáriszentség alapítása, a szomorú Jézusnak az Olajfák hegyén elviselt szenvedése és elfogatása. Ezért e nap szertartásait is két érzelem lengi át: Az örömöt domborítja ki a feldíszített oltár és ismét felcsendül a Hamvazószerda óta elnémult Gloria is. Utána azonban rögtön előtérbe nyomul a gyász-hangulat: elhallgat az orgona, a csengő, sőt, még a harangok is, a pap a mise végén megfosztja az oltárt díszeitől, hiszen az egyház is megfosztottan áll minden örömtől.

A szentmisén belül e napon történik a szent olajok megszentelése a püspöki székesegyházakban. Az olajszentelés bizánci pompájában az egyházi év legünnepélyesebb cselekménye volt. Az egyik alszerpap két gyertyavivő kíséretében ment a dóm sekrestyéjébe a betegek olajára szánt olajért, melyet átadott a szentélyben lévő püspöknek, aki megáldotta azt. Ezután következett a krizma és a keresztelendők olajának megszentelése. 12 pap, 7 szerpap és 7 alszerpap egyforma fehér selyemruhába öltözötten ünnepélyes menetben hozta az olajat és a balzsamot a Mária-kápolná-ból.

A nagyprépost átvette ezeket s a püspök elé helyezte, aki egy kis balzsamot és olajat összevegyítve megáldotta azt, kereszt alakban háromszor rálehelt és ugyanezt tette a 12 pap is. A krizma megáldása után a püspök a balzsammal kevert olajat a többi olajba öntötte, majd pedig háromszor, mindig magasabb hangon énekelve köszöntötte: „Üdvözlégy, szent krizma!" Ugyanezt tette a 12 pap is, mindannyiszor térdet hajtva. Azután következett a keresztelendők olajának hasonló megáldása, melyeket körmenetben vittek vissza a Mária-kápolnába.

A mise után következett az oltárfosztás, az apostolok szétfutását, Krisztus magárahagyottságát és ruháitól való megfosztását jelképezve. Egy pap az oltárokhoz ment és eltávolította díszeiket, miközben a püspök felváltva a papsággal antifóniát és zsoltárt énekelt.

A nagycsütörtöki lábmosás szertartása annak emlékét idézi, hogy Jézus az utolsó vacsorán megmosta az apostolok lábait. A püspök ekkor levette palástját és maga elé vászonkendőt kötve a szentélyben elhelyezkedő 12 „apostol", vagyis szegény aggastyán elé térdelt, ezüst tálban megmosta, megtörölte és megcsókolta lábukat.

Az egyházi év legszomorúbb napja Nagypéntek, Jézus halálának napja. A nagyböjti szomorú hangulat ekkor éri el csúcspontját: csengők, harangok nem szólnak, a székesegyház oltára kifosztva, üresen áll és előtte fekete gyászruhában földre borulva imádkozik a püspök. Szentmise e napon nincs, a szertartásban hiányzik az átváltoztatás, ezért csonkamisének is nevezik. Ekkor Virágvasárnaphoz hasonlóan újra elénekelték Jézus szenvedésének történetét.

Nagypénteken történt a kereszt leleplezése. Az oltár legalsó lépcsőjén állva a püspök a feketevasárnap - a virágvasárnap előtti vasárnap - óta fekete lepellel borított kereszt fejéről lefejtette a leplet, majd énekelte: „Íme a kereszt fája, melyen az Üdvözítő függött", melyre a kórus így válaszolt: „Jöjjetek, hódoljunk előtte!" Ugyanezt megismételte még kétszer, de egy-egy lépcsővel feljebb és magasabb hangon míg a leplet levette teljesen a feszületről. Azután az oltár elé helyezte a keresztet a külön erre a célra szőtt, a kínszenvedés eszközeit: üres keresztet, izsópot, létrát ábrázoló szőnyegre és megcsókolta. Majd az egész papság, élén a kanonokokkal körmenetszerűen párosával odajárult háromszor térdet hajtva és megcsókolva azt.

Ezután következett a körmenet az altemplomba földíszített szent sírhoz, melyben Zala György Krisztus szobra pihen. Elől vitték a leplétől megfosztott keresztet a feketével behúzott lépcsőkön, azután jött a klérus égő gyertyákkal a térdelő hívők sorai közt, harangok helyett fakalapácsok tompa hangjára, végül a püspök fekete palástban hozta Klimo püspök aranyozott ezüst, 15 drágakővel ékes rokokó úrmutatójában az Oltáriszentséget.

Nagypéntek jellegzetes pécsi szertartása volt a püspök és a papság szentsír látogatása. Délután körmenetben végigvonultak a város utcáin hat templomot végiglátogatva, ahol mindenütt a szent sír előtt imádságos stációt tartottak

Valaha a harmadik szent nap, Nagyszombat éjjelén keresztelték meg a keresztény hitre áttérő pogányokat, melynek emlékét még ma is őrzi az e napi liturgia. A kezdő szertartás a tűzszentelés volt, mikor az egyik kanonok a székesegyház nyugati kapuja előtt több ima kíséretében megáldotta a kovával élesztett tüzet. Erről a tűzről gyújtották meg a Krisztust jelképező húsvéti gyertyát, melyen az öt tömjéngerezd Jézus öt szent sebére emlékeztet, de hamarosan a fény betöltötte az egész székesegyházat is, mivel a húsvéti gyertyáról minden gyertyát meggyújtottak.

A hajdani nagyszombati keresztelések emlékére e napon megáldották a keresztvizet. A papság bevonult a Corpus Christi kápolnába, ahol a kanonok több ima után háromszor a vízbe süllyesztette a húsvéti gyertyát, miközben mind emeltebb hangon énekelte: „Szálljon le e vízbe a Szentlélek ereje." Bár már rég nem szokásos a nagyszombati keresztelés, az egyház mégis elvégezte a megkereszteltekért szóló imát, a Mindenszentek litániáját.

Ezután következett a feltámadási szentmise és az ünnepélyes körmenet. Mikor a püspök fehérben a Corpus Christi kápolnából kilépett, felharsant az orgonán évről-évre Bach D-moll Toccata és Fugá-ja, a mester egyik legcsodálatosabb alkotása, tele húsvéti örömmel. A püspököt követve a kanonokok aranybrokát palástokban körmentben levonultak az északi lejárón az altemplomba Krisztus sírjához. Itt felhangzott a magyar népének: „Feltámadt Krisztus e napon!"

Erre megindult a menet égő gyertyákkal a kezében a déli lépcsőfeljáraton át és kivonult a dóm előtti térre, hogy végigjárja Krisztus diadalútját. A téren kétoldalt a káptalani épület és a püspöki palota minden ablakában kettős gyertyaláng köszöntötte az ünnepet.

A körmenetet katonai díszszázad vezette, utána katonazenekar, majd az énekkar - a gyermekek piros galléros kis reverendában fehér inggel, a férfikar bordó firenzei talárban -, a kispapság kék-fehér brokát ruhákban, selyemdamaszt baldachin alatt a püspök az Oltáriszentséggel, melyről már levette a nagypénteki fátylat. A baldachin mellett kétoldalt jelvényeikkel az egyetem tanácsa és a polgári és katonai hatóságok képviselői vonultak díszmagyarban és egyenruhában, majd pedig utánuk a hívő nép.

A teret betöltötte az ének és a harangszó, az Oltáriszentség közeledtét jelző csengők hangja, a vallásos egyesületek gyertyáinak fénye, a lobogó zászlók, míg a nyugati kapun vissza nem tért a körmenet a kivilágított székesegyházba, ahol felcsendült a húsvéti boldog Alleluja.

Forrás: Pécsi Egyházmegye