Ismét a szorítóban: Hári József szerint nem a pécsiek érdekeit szolgálják politikai ellenfeleik
2021. május 27. csütörtök 16:17
Nevezhetnénk nagy visszatérőnek is. Bár Hári József pécsi önkormányzati képviselő szerint a megyeszékhely mindennapjainak intézése nem igazán politikai feladat, mégis ismét arra a forgószínpadra lép fel. Hívhatjuk a megbízatást bárhogyan, ellenzékiként, a Fidesz delegáltjaként szeretné felhívni a figyelmet olyan dolgokra, amik szerinte mostanában rosszul működnek a döntéshozatali rendszerben.
Miután Vári Attila más elfoglaltságai miatt visszaadta mandátumát, ismét előtérbe került Hári József, aki már rendelkezik képviselői tapasztalatokkal. Csütörtökön délelőtt letette az esküjét a polgármester előtt, így már teljes hatáskörrel kezdhet bele a munkájába.
- Cseppet sem egyszerű a pillanatnyi állapot - vallotta be Hári József. - Nehéz elvárni ott az egyeztetést, ahol a másik ágon lévők álláspontja, a maguk berkein belül sem egységes. Ehhez kapcsolódott még a járványhelyzet, amikor a polgármester olyan döntéseket is meghozott, amiket normál esetben talán meg sem tehetett volna.
- Minden a törvényesség keretein belül mozgott, legfeljebb a politikai erkölcs sérülhetett.
- Korábban, amikor mi voltunk többségben, bizonyos mechanizmusok elképzelhetetlenek lettek volna. A különböző bizottságokban rendre 3:2 volt az arány, de az alelnököt az ellenzék adta. Manapság ebből semmi sem valósul meg. A 4:1-es számpár esetén lehetetlen bárkit bármiről meggyőzni. Igaz, a városvezetés nem is törekszik erre, hanem egyszerűen keresztülviszik az akaratukat.
Névjegy
- Ezzel eleve minden érdemi felvetés bukásra van ítélve?
- A mostani, számomra kusza városi koalíció súlyos belső ellentétektől terhelt, „identitászavaros". Mindezt a kiszivárgott információkra alapozhatjuk, bár nyilván soha, senki nem fogja elismerni, amíg többségben vannak. Számomra a Jobbik szerepe egyenesen érhetetlen, felfoghatatlan ebben a rendszerben. Más pártok meg olyan embereket delegáltak, akik teljesen ismeretlenek voltak. Ők talán észre sem vették, miféle balos beágyazódások történtek meg az utóbbi időszakban.
- Mindez egyenlő a visszarendeződéssel?
- Az irányok arra mutatnak! A Magyar Szocialista Párt országosan elvesztette meghatározó erejét. Egyes vezető személyeknek Budapesten hamarosan nem juthat majd komoly beosztás, nekik itt kell posztokat létrehozni. Ez tisztán látható, legfeljebb akadnak olyanok, akik ezt nem akarják tudomásul venni. Esetleg pár jobb állással befogták a szájukat.
- Lát fejlődést az elmúlt jó másfél évben városi szinten?
- Jobbára csak időhúzásra játszik a másik térfélen lévő csapat. Sportszerűtlen módon, a sokkal korábban elindított fejlesztéseket is igyekeznek a maguk érdemként bemutatni, miközben jelentős kormányzati, pályázati pénzeket használnak fel. Ilyen esetekben azért illene megemlíteni a mi szerepünket is. Azokét, akik talán mégsem „lopták el" a városunk jövőjét.
- A hétköznapokban milyen a viszony a helyi politikai szereplők között?
- Rosszabb, mint bármikor. De az ellenfeleinknek egyrészt befelé is nagyon figyelniük kell arra, milyen arcot mutatnak. Csak aztán jöhet kifelé a bájmosoly, az pedig hamis érzelmeket tükröz. Röviden szólva: ördögi a kialakult állapot, ahol látszólagos szövetségesek harcolnak együtt, ismeretlen célokért, nem a városlakók érdekeit szolgálva ezzel.
Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?