Ismét Őri Lászlót választották a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnökének
2024. október 08. kedd 17:29
Megtartotta alakuló ülését a Baranya Vármegyei Önkormányzat közgyűlése, mely a következő öt esztendőre meggyőző többséggel választotta a testület elnökének Őri Lászlót, alelnökeinek Dunai Péter és Junácski Andrást.
A megválasztott vármegyei elnök megköszönte Baranya polgárainak azt a nagyarányú támogatást, amelyet a FIDESZ-KDNP pártszövetség listája kapott a június 9-én megtartott önkormányzati választások alkalmával.
Őri László hozzátette, hogy a következő években a választópolgárok döntésének megfelelően a béke, biztonság és a fejlődés programját kívánják megvalósítani.
A vármegye régi-új vezetője a térség gazdasági-társadalmi felzárkózása érdekében felajánlotta együttműködését minden baranyai település közösségének, köztük a megyeszékhely, Pécs városának is.
Őri László hangsúlyozta, régóta vártunk arra a pillanatra, amely most elérkezett: „hogy végre mi baranyaiak úgy érezzük, hogy rajtunk a sor", mellyel utalt azokra a nagy kormányzati infrastrukturális fejlesztésekre, amelyek, ha megvalósulnak, jelentősen csökkentik a térség területi bezártságát.
A vármegyei elnök ünnepi beszédében az évszázad beruházásának nevezte az új Duna-híd megépítését Mohácsnál, de kiemelte az M6-os autópálya megépítését a déli országhatárig, valamint a Pécset Kaposvárral összekötő új autóút előkészítését is. Cél, hogy Baranya, a közös otthonunk, a következő évtizedekben egy olyan hellyé váljon, ahonnan a fiatalok nem elvágyódnak, hanem itt tervezik a jövőjüket.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Megújulva várja a látogatókat a Míves...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...