Itt a farsang, áll a bál: Mohácson telt ház várható a busójárás hétvégéjén
2025. március 01. szombat 10:48

Tetőpontjához közelít a csütörtökön kezdődött busójárás, vasárnap óriási tömeg várható. A télűző népszokás 1783 óta íródó történetében akár látogatócsúcs is születhet vasárnap.
Ha kedvező az időjárás, mindig jóval többen látogatnak el a mohácsi busójárásra, mint amikor röpködnek a mínuszok vagy szakad a hó: az ezzel kapcsolatos előjelek idén nagyon kedvezőek, az esemény csúcspontjára, vasárnapra ugyan néha kissé felhős időre lehet számítani, jelentős esőre azonban szerencsére nem, sőt, némi napsütésre és tizenkét fokos csúcshőmérséklet ígérkezik.
De azért - legalább mutatóba - lesz mit elűzniük a maszkásoknak a télből, reggel ugyanis némi fagy várható.
S hogy ez valóban megtörténjék, arról a busók már napok óta gondoskodnak, kisfarsang óta kolompolástól, kerepeléstől hangos a város.
Bár a kulisszák mögött még ezekben a napokban is nagyon sokan és sokat dolgoznak, hogy vasárnap is minden zökkenőmentesen menjen, állnak a szabadtéri színpadok, az árusok már kínálják a portékáikat, az étel-italkészleteket feltöltve várják a vendégeket.
Nemcsak az ország minden szegletéből, minden kontinensről is érkeznek látogatók Mohácsra, a télűző népszokás híre nagyon messziről is csábítja a vendégeket - minden bizonnyal idén is több tízezren érkeznek vasárnap Mohácsra.
A busójárás napjai alatt a teljes belvárost lezárják az autósok előtt, a főbb helyszínek egyikét sem lehet kocsival megközelíteni, de a tágabb értelemben vett belvárosban sem érdemes megállással próbálkozni.
Az autósokat már Mohács határában, a bevezető utak mentén felállított információs pontokon igyekeznek segíteni az eligazodásban.
A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy a városban jelenleg zajló építkezések, beruházások miatt a korábban megszokott parkolási lehetőségek korlátozottan elérhetők, ezért azt javasolják a látogatóknak, hogy előre tervezzék meg az utazásukat, illetve lehetőség szerint válasszák a tömegközlekedés adta lehetőségeket.
Amennyiben mégis az autó mellett döntenek és sztrádán érkeznek, érdemes a mohácsi helyett a nagynyárádi lehajtót választani, ahonnan kényelmesebben meg lehet közelíteni a várost dél felől, az újmohácsi oldalon parkolva komppal, vagy személyszállító hajóval pedig a busójárás közepén találhatják magukat a látogatók - emelték ki.
A városba érkező gépjárműforgalmat a rendőrség és a polgárőrség irányítja.
Az ideiglenes parkolóhelyek megközelíthetőségéről szintén az egyenruhások adnak felvilágosítást.
Pécsről Mohácsra vonattal is el lehet jutni, a hétvégén egyes szerelvényekkel átszállás nélkül is.
Az autóbuszok sűrűbben járnak: vasárnap reggeltől késő estig gyakorlatilag óránként közlekednek, a menetidő jellemzően egy óra. Budapest és Mohács között szombaton és vasárnap is az eredeti menetrendtől eltérve plusz járatokat is indít a Volán. (A részletekről a társaságok honlapján lehet tájékozódni.)
Minden eddiginél több, mintegy 2600 maskarás űzi a telet jövő keddig a mohácsi busójáráson. A vendégek tizenöt helyszínen több mint száz program közül választhatnak.
Szombaton is késő estig kínálnak programokat a szervezők a városba érkezőknek, a főtéren és Deák téren felállított színpadokon és az egyéb helyszíneken egyaránt.
A busójárás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnapon tartják meg. A busók akkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak máglyát a város főterén.
A rendezvények teljes sora megtekinthető a Pécsi Újság.hu-n és a Mohácsi Újság.hu-n.
Képünkön: busók készülődnek egy mohácsi szénapadláson a busójárás első napján.
M. B. - Fotó: MTI/Sóki Tamás (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig nincs vége: újabb eső...
- Vérengzés a lépcsőházban: két embert...
- Több baranyai autóbusz menetrendje is...
- Elöntötte az ár, március 31-ig zárva...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Ha tehene van, egy darabig ne...
- Mutatjuk, mennyi pluszra számíthatnak...
- Pécsiek, figyelem! Alapos változás...
- Kutya vezette a rendőröket a betörő...
- Több, mint ötven éve költöztek be az...