Kiállították a nagyharsányi csata emlékezetére készült műveket
2024. augusztus 22. csütörtök 14:57

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság „a Nagyharsányi csata emlékhelye 2023" címmel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot az 1687-ben lezajlott nagyharsányi győzelmes csata emlékhelyének fejlesztésére. A pályázat keretében „innovatív építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott" pályaműveket vártak egy magas színvonalú emlékpark kialakítására a nagyharsányi csata emlékezetére.
A pályaművek a Nagyharsányi Szoborpark fogadóépületében tekinthetők meg.
A második mohácsi csata
Augusztus 12-én emlékezünk a 1687-ben vívott nagyharsányi ütközet évfordulójáról.
Minden magyar ember tanult a végzetes kimenetelű mohácsi csatáról, de a második mohácsi csatának is nevezett nagyharsányi ütközet csak kevesek számára ismert.
Ez volt a Dél-Magyarország felszabadításáért vívott török elleni hadjárat legnevezetesebb ütközete, melynek során a Szent Liga Mohácsról Siklós felé tartó csapatai mérték össze erejüket a Szulejmán nagyvezír vezette török hadsereggel.
A csatában a Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel vezette szövetséges hadak hatalmas diadalt arattak: 7000 török esett el (további 6-8000 katona a Dráva mocsaraiban illetve a folyóban lelte halálát) több mint 2000 janicsár fogságba esett.
Teljes hadfelszerelésük- táborukkal együtt- a keresztények zsákmánya lett. Európa-szerte a keresztény fegyverek diadalát hirdették a harangok.
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Giganyulak, viszkis tojások, fészek...
- Ingyenes a parkolás Pécsett a...
- Az utolsó vacsorára emlékeznek ma a...
- Megjöttek a friss adatok, ennyit...
- A MÁV vezére szerint folyamatosan...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Súlyos pécsi baleset helyszínén...
- Húsvéti menetrend: ingyenes a...
- Új osztállyal bővült a pécsi...
- Óriási pácban van egy halőr és három...