Kislányként rengeteg időt töltött nagymamája szabóságában, ma már sikeres tervező Klotcz Edit
2020. május 02. szombat 15:25
Kilencéves kora óta tervez ruhákat Klotcz Edit, a pécsi Kloé Esküvői és alkalmi ruhaszalon tulajdonosa, akit életével, munkásságával kapcsolatban kérdeztünk.
- Mióta foglalkoztatja a divatvilág?
- Gyakorlatilag mióta az eszemet tudom, foglalkozom a divattal, anyagokkal, ruhakészítéssel, tervezéssel. Kislányként rengeteg időt töltöttem a nagymamám szabóságában, hatalmas élmény volt számomra az ottlét. Az illatok, a textilek, a gépek zúgása, a gőzölők sziszegése, a hölgyek ruhapróbái valószínűleg mind hozzájárultak a szakma iránti hatalmas vonzódásomhoz. Saját kis sarkomban a megkapott kincsekkel, már kilencéves korom óta hordható ruhákat terveztem, először csak a babáim, magam, majd később a barátnőim számára is.
- Hány évesen kezdett bele vállalkozásába?
- Nagyon fiatalon kezdtem a vállalkozásomat elindítani, alig voltam 20 éves, amikor az első műhelyemet megnyitottam. A legfontosabb az volt a számomra, hogy a szeretett szakmámmal foglalkozhassak. Egyszemélyes vállalkozóként, az akkori környéken elég hamar ismerté váltam. Javításokkal, igazításokkal, cipzárbevarrásokkal bíztak meg a megrendelőim, majd a későbbiekben, amikor megismerkedtünk, komplett szetteket is terveztem a számukra. Ebben az időszakban már segítséget is vettem fel magam mellé, majd a helyünket is kinőttük. Ezt követte több kisebb műhely, egyre beljebb a belvároshoz, egyre több varrónővel. Majd 2000-ben az akkori TÜNDE Divatház első emeletén béreltem egy üzlethelyiséget, mely akkor már egyedi tervezésű kis szériás kollekciókkal is foglalkozott. Ekkor született meg a KLOÉ márkanév. 2005-től kezdtem el egyedi tervezésű menyasszonyi ruhákkal foglalkozni, mivel úgy láttam, hogy erre igazán nagy igény van. 2010-ben pedig leköltöztünk az alsó szintre, ahol egy hatalmas álom valósulhatott meg az utcafronti, óriási kirakatokkal rendelkező üzlethelyiségben.
- A szalont is Ön tervezte?
- Egészen konkrét elképzelésem volt a jelenlegi szalon kialakításakor. Sajnos nagyon rossz állapotban vettük át a helységet, még fűtés sem volt benne, a kirakati üvegeket is ki kellet cserélni, szóval teljes generál felújításon esett át. Szem előtt kellett tartanom a funkcionalitását, a menyasszonyi ruhapróbák, és a méretes ruhapróbák tekintetében, így hatalmas próbafülkéket alakítottam ki a lehető legelőnyösebb világítástechnikával. A szalontérbe egyedi bútorokat terveztettem, és élőhatású egyforma sminkekkel rendelkező kirakati babákat. A szalont két részre osztottam, az egyik térben az egyedi tervezésű KLOÉ alkalmi ruháik, mely mára kiegészült az olasz fast fashionnal, A szalon másik felében pedig a csodás szintén egyedi tervezésű KLOÉ WEDDING darabok kaptak helyet. Nehéz időben nyitottam a szalont, hiszen a 2008-as gazdasági válság ekkor ért hozzánk. Nem mondom, hogy első pillanattól leányálom volt, de a vendégkörünk akkor is, és azóta is hűek hozzánk. A nehézségeket eddig mindig sikerült átvészelnünk. Remélem ez most is így lesz, hiszen most mindenkinek nagyon nehéz ez az időszak.
Névjegy
Klotcz Edit 1975-ben született Dombóváron. 2000-ben ment férjhez. Két leánygyermek, Kitti és Kira édesanyja. Az általános iskola után tanulmányait a kaposvári Zichy Mihály iparművészeti és ruhaipari szakközépiskolában folytatta, de szülei válása és Pécsre költözés miatt a bizonyítványát már Pécsen adták ki. Szerkesztést, modellezést és divattervezést a Budapesti Divatintézetben tanult. Szabadidejében szeret sportolni, a természetben futni, és gyermekeivel időt tölteni.
- Voltak már különleges vásárlói kívánságok?
- Eddigi pályafutásom alatt rendkívül sok érdekes megrendeléssel találkoztam. Ahhoz, hogy tervezni tudjak valakinek egy ruhát, picit ismernem kell az életét, vagy a vágyait, egy-egy személyes konzultáció során, megpróbálok picit a ruhák viselőjének a bőrébe bújni, és átérezni a helyzetüket. Előfordult már olyan, hogy ez nem ment, így inkább csak az ő vágyaira hagyatkozom és segítek az alkatelemzéssel, hogy a leginkább előnyös darab születhessen. Olyan is előfordul sok esetben, hogy a beszélgetés során annyira megihlet a megrendelő vagy a neki tervezett darab, hogy megindul a fantáziám, és alapja lesz a következő kollekciónak a spontán ihlet. A tapasztalatom az, hogy szeretik viselni a KLOÉ ruhákat, vagy az általam ajánlott szetteket.
- Kizárólag menyasszonyi ruhákat tervez?
- A menyasszonyi ruhák tervezése szalonunk fő profilja mára, de valójában nem ezzel kezdtük a működést, az egyedi tervezésű ruhákat is megtartottuk, bár ebből lényegesebben kevesebb a megrendelés. A rohanó világ, a megváltozott szokások mind befolyásolják az igényeket a ruhák iránt, és ezeket le kell követnünk. Sokkal több kész árut tartunk mára a szalonban, hogy a világukat gyorsan élő hölgyeket is ki tudjuk szolgálni. A meghitt hangulat a kedves kiszolgálás és a stílus tanácsadás nekik is jár, ha a KLOÉBAN vásárolnak. Amikor tervezek, próbálom a vendégeimet beleképzelni a ruhákba, hogy minél életszerűbb és hordhatóbb legyen. Azt vettem észre, hogy szívesebben válogatnak az előre megtervezett darabok közül, megtalálva hozzájuk leginkább passzolót, minthogy egyedileg nekik tervezzek. Ezért én is erre a folyamatra koncentrálok inkább. Jó érzés látni, hogy az általam megtervezett darab mennyire sikeres a vásárlóim körében.
- A jövőre nézve vannak újabb tervei?
- Kreatív embernek tarom magam, folyamatosan gondolkodom azon, hogy mit lehetne jobban, szebben, máshogy, újat, mást. Sok új tervem van a jövőt illetően, de a jelenlegi helyzet, ami a világban bonyolódik, azt gondolom, kissé át fogja formálni az emberek gondolkodását, hozzáállását bizonyos dolgokhoz. Lehet, hogy ez majd a divatipart is érinti. Biztos, hogy vannak területek melyeken változtatnunk kell nekünk is. Folyamatban van egy projekt, amin dolgozom, még gyerekcipőben jár, de remélem tetszeni fog a magyar divat kedvelőinek.
Pauska P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Megnyílt az adventi vásár,...