Könnyű súlyok, nehéz sorsok - most a betegséggel küzd Pécs elfeledett súlyemelő-világbajnoka

Erős embereket nem feltétlenül a súlyemelők között kell keresni, esetleg a közvetlen környezetükben is érdemes körbenézni. Akkor aztán olyan asszonnyal is lehet találkozni, amilyen a pécsi világbajnok, Lénárt István felesége. Nem csak a jóban volt együtt férjével, de a legnagyobb bajban sem hagyta magára.

Gyermekkorában, egy viszonylag rövid ideig állami gondozott volt Lénárt István, aki 1959-ben született Pápán. Tizennégy éves volt, amikor Komlóra került, ahol a vájárképzőbe járt, közben pedig megismerkedett a súlyemelés alapjaival is, Czukor András segítségével.

Hamar kiderült, alkata, akarata, ereje alapján sokra hivatott. Le is igazolta a PMSC, Viczay Alajos útmutatásai alapján készült a világ meghódítására. Ami sokak számára csak egy beteljesületlen álom maradt, azt ő véghez is vitte.

Az Amerika Egyesült Államokban, Gettyburg városában, 1978. október 6-án rendezték a súlyemelők aktuális felnőtt világbajnokságát. A pécsi színeket képviselő válogatott sportember a szakítás fogásnemében alkotott maradandót. Bár korosztályában már korábban is bizonyított, a „nagyoknál" a zöldfülűek között emlegették - nem is nyomta a vállát az esélyesség terhe.

Teljesítette a 122,5 kilogrammos gyakorlatot, majd annyi maradt számára feladatnak, hogy kivárja, mire jutnak a többiek. A második helyezett, szintén magyar Száraz László nem bírt a 125 kilogrammal. Így aztán Lénárt lett az aranyérmes az első fogásnemben. Ráadásul eredménye ifjúsági világcsúcsként került be a jegyzőkönyvekbe. Egyéni olimpiai sportágban azóta sem lett pécsi ember világbajnok.

Ennek ellenére talán a megérdemeltnél kevesebben emlékeznek rá.

Miután Lénárt István abbahagyta a sportot, megkezdődhetett számára egy másik élet is, ahol kevesebb tapasztalata volt, mint a dobogón, ahol csak magára számíthatott.
Több dologgal próbálkozott, még kútásó is volt, igaz, csak rövid ideig. Aztán dolgozott az egykori pécsi bőrgyárban is.

Legutóbb viszont eddigi utolsó munkahelyén, de nem munkaidőben, valahonnan leesett.

Súlyosan megsérült, teljes koponyaűri vérzése volt. Ennek következtében egyensúlyi zavarokkal küzdött, ismét elbotlott, ugyanott érte a fejét ütés, mint először. Bár sokat javult az állapota tavaly március óta, azért néha a beszéd még nehezére esik.

Szakorvosi vélemény szerint maradandó károsodása lett, ennek okán a hétköznapjaiban rendszeres segítségre szorul.

Azért egy hosszabb beszélgetés során a világelső képes feloldódni. Ha mégis elakadna, akkor viszont ott van mellette hitvese, akinél jobban senki sem ismeri a sortoló karrierjét. Szinte mindenre pontosan emlékezik Éva.

- Nem lettünk gazdagok, ennek ellenére nem panaszkodunk - árulta el. - István tart egy kicsit a nyilvános szereplésektől, de az edzőteremben otthonosan mozog. Szívesen jövünk vele ide. Imádjuk a mai versenyzőket, talán ők szintén szeretnek minket. Annak idején Pistinek egy kissé korán jött a siker, amit nehezen is tudott feldolgozni. Az edzőjével akadtak vitái, ez tagadhatatlan. Mindennek ellenére, Viczay munkája megkérdőjelezhetetlen, nélküle nem lett volna meg az aranyérem. Ha a temetőben járunk, mindig meglátogatjuk a mester sírját.

- Bármilyen is az életünk most, nekem ő jutott, én meg neki. Soha fel sem merült, hogy elhagyjuk egymást. Mióta megismertem, csak őt szeretem. Igaz, akkor még fürtös haja volt, az izomzata is kidolgozottabb volt a mostaninál. Emlékszem, két barátnőm csak azért hívott magával, mert ők kinéztek maguknak két másik srácot, én csak harmadiknak kellettem melléjük. Aztán ez lett belőle, amit nyilván nem bánok.

Mire eddig jutottunk a beszélgetésben, addigra már erős emberünk mosolygott, aztán összeszedve bátorságát, bekapcsolódott a tereferébe. Amiben segítségére volt Ferenczi József, a Pécsi Súlyemelő Egyesület (PSE) vezetőedzője is, akit barátjának tarthat, a szó igazi értelmében.

Lénárt István határozottan kijelentette, nem adja fel a csatát, ami a folyamatos állapotjavulást jelenti nála. Nem olyan legény ám ő, aki könnyen lemond arról, amit eltervezett! Ráadásul nincsen egyedül, akad, aki támogatja az úton, ami nem egyszerűbb, mint a gettysburgi csoda volt.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva