Leköpte, bántalmazta volt élettársát - kattant a bilincs
2024. augusztus 15. csütörtök 10:04
A Pécsi Járásbíróság 2024. augusztus 14-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra kényszerítés hatósági eljárásban bűntette, zaklatás vétsége, testi sértés bűntette és kétrendbeli testi sértés vétsége alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított a volt élettársának jelenlegi partnerét 2024. április 12. napján több ízben bántalmazta, mely miatt a sértett férfi feljelentést tett és a gyanúsítottat 2024. április 13. napján kihallgatták az ügyben.
2024. július 19. napján, a délutáni órákban a gyanúsított ismét felkereste volt élettársát, annak lakásában a közös gyermekeik láthatási jogának gyakorlása érdekében, ahonnan a gyermekeket elvitte, majd ezt követően visszament a volt élettársához, akitől pénzt követelt benzinköltségre. Eközben a sértett férfi a lakás gyermekszobájában tartózkodott, hogy elkerülje a találkozást gyanúsítottal, azonban a gyanúsított bement hozzá és megfenyegette azzal, hogy ha nem vonja vissza korábbi feljelentését, akkor megveri, majd két alkalommal leköpte. A sértett nemleges válaszára a gyanúsított ismét két alkalommal leköpte őt, majd ököllel, közvetlenül a bal szemébe ütött, melynek következtében a sértett eszméletét vesztette. A sértett élettársa észlelve a történteket közbelépett, a gyanúsítottat kitessékelte a lakásból és értesítette a mentőket, valamint a rendőrséget.
A sértett a cselekmény következtében a bal szemüregfenék hasadásos törését, súlyos sérülést szenvedett.
A gyanúsított a fenti időszakban többször is megfenyegette a sértettet, ha nem vonja vissza a feljelentését, akkor megveri, illetve megöli.
A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, cselekményeit feltételes szabadságra bocsátás hatálya alatt követte el, vele szemben más büntetőeljárás is folyamatban van.
Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, a büntetőeljárásban résztvevő egyéb személyeket megfélemlítene, jogellenesen befolyásolna, illetve újabb bűncselekményt követne el. Mindezekre tekintettel rendelte el a bíróság az eljárás jelenlegi szakaszában a letartóztatását.
A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be a gyanúsított szabadlábra helyezése érdekében, így a határozat nem végleges.
A kép illusztráció. (freepik.com)
Pécsi Járásbíróság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Több mint hetven határsértőt...