Már csak néhány napig lehet pályázni a nemzeti park védjegyére
2024. október 01. kedd 10:07
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Nemzeti Parki Termék Védjegyet kíván adományozni azon termékeknek, melyek az igazgatóság működési területén, természetvédelmi oltalom alatt álló területen (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, Natura 2000) készülnek a természet védelmével összhangban. A beadási határidő: október 7., hétfő, 12.00 óra.
A termékkel kapcsolatosan alapvető elvárás, hogy elsősorban helyi nyersanyagokból készüljön. Kiemelt szempont, hogy a termék minőségével, megjelenésével vagy más kivételes tulajdonságával jól reprezentálja a térség természeti, táji és kulturális sajátosságait, továbbá a pályázó tevékenységét a helyi hagyományokra és helyi sajátosságokra, a térség munkaerő kínálatára alapozva végezze.
A pályázatokat az alábbi termékkörökben várják:
Kézműves termékek
• A térség természeti, táji és kulturális sajátosságainak megfelelő, kézműves hagyományaira épülő, helyi motívumokat megjelentető, hagyományos technológiával készült kézműves tárgyi eszközök (pl. kerámia, csont-, fa-, bőr tárgyak)
Élelmiszerek
• lekvár, szörp, aszalvány, sör, krém, paszta, egyéb gyümölcs- vagy zöldségtermék
• gyógy-, fűszernövényekből készült termékek (pl. tinktúra, fűszersó, tea)
• méhészeti termék (kivétel akác, aranyvessző, bálványfa, napraforgó, repce és selyemkóró méz)
• tehén-, juh- vagy kecsketejből készült termékek
• húskészítmények (pl.: kolbász, szalámi)
A védjegy célja:
A Nemzeti Parki Termék védjegy használatának célja a védett természeti területeken működő helyi vállalkozások, gazdálkodók, gazdálkodó szervezetek támogatása, termékeik megbecsülésének növelése, piaci lehetőségeik bővítése, a környezettudatosság, a térség természeti, táji és kulturális sajátosságainak, hagyományainak megőrzése jegyében.
A benyújtás módja:
Pályázónként több termék is benyújtható. A kérelmet termékenként egy példányban, termékmintával és jó minőségű termékfotókkal együtt postai úton vagy személyesen a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Titkárságára kell eljuttatni. Romlandó termékek esetében a bírálat napján szükséges azokat eljuttatni az Igazgatóságra.
Beadási határidő:
2024. október 7., hétfő, 12.00 óra.
A bírálat várható időpontja: 2024. november
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Hoppál Péter vendége lesz Szijjártó...