Máriagyűdön ünnepelte fogadalmi nagybúcsúját a Pécsi Egyházmegye
2024. augusztus 18. vasárnap 12:30
Nagyboldogasszony, azaz Mária halálának és mennybevételének ünnepe hagyományosan a Pécsi Egyházmegye fogadalmi nagybúcsúja, melyet idén szombaton ünnepelt a hívek közössége a máriagyűdi kegyhelyen. A szabadtéri oltárnál bemutatott szentmise főcelebránsa és szónoka - Felföldi László pécsi megyéspüspök meghívásának eleget téve - Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök volt.
Az embert próbáló hőség ellenére megtelt a kegyhely hívekkel és zarándokokkal, voltak, akik távolabbi vagy épp szomszédos egyházmegyékből érkeztek.
Sárospatakról, Veszprémből, Ásotthalomról is jöttek zarándokok. Az 1Úton nemzetközi zarándoknap résztvevői éjszaka indultak Pécsről, hogy gyalogosan érkezzenek a Tenkes-hegy Fehér Asszonyához, ahogy a környéken nevezik a Máriagyűdi Szűzanyát, akinek kegyszobrát ezen a jeles alkalmon szokás szerint kihozzák a kegytemplomból és a szabadtéri oltár mellé helyezik.
A szentmise kezdetén előbb Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntötte a liturgia főcelebránsát, a megjelent papságot és a híveket, majd a kegyhely plébánosa, Keresztes Andor arra buzdította a résztvevőket, hogy az ünnep alkalmából kérjék a Szűzanyát, vigye kéréseiket a Mennyei Atya elé.
Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök szentbeszédében Mária nagyságáról és titkáról elmélkedett. Ahogy fogalmazott, Mária tudott, akart és mert kicsiny lenni, ezért az Úr felmagasztalta őt. Mária élete beteljesedett, testestől-lelkestől az égbe emeltetett, amire mi is mindnyájan vágyakozunk, de be kell látnunk, hogy a mi életünk nem lesz befejezett, amikor földi életünk lezárul.
Az igazán befejezett remekmű Máriában ragyog föl, aki testestől-lelkestől megdicsőült.
A mi feladatunk, hogy felnézzünk és rátekintsünk a befejezett szimfóniára, Máriára, gyönyörködjünk benne, kövessük és utánozzuk őt, azaz próbáljunk meg, merjünk és akarjunk mi is kicsik lenni, ami azért nem olyan könnyű feladat.
Látjuk életünkben a hatalmasokat, akik éreztetik a hatalmukat, hogy ők az élet és halál urai, de eljön az idő, amikor ők is letűnnek trónusukról, ahol önmagukat Istennek képzelik. De megtapasztaljuk ezt saját közösségeinkben, családjainkban is, ahol önmagunkat hatalmasnak gondoljuk, öntelten és gőgösen kezdünk viselkedni másokkal.
Márpedig Jézus azt mondta az egymással vetélkedő tanítványoknak, hogy: „Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája" (Mk 10,43-44).
Az emberi hatalmaskodás ragálya napjainkban is itt van velünk, próbál megkörnyékezni mindnyájunkat, hogy játsszuk meg a nagyot, de mi tudjunk, merjünk és akarjunk kicsik lenni, ahogy Mária - emelte ki beszédében a szónok.
A Szűzanya-ábrázolásokon Máriát sok esetben karját kitáró palástban ábrázolják, akinek védelmező karjai alá bújnak az emberek, mert a Szűzanya megvédi és megoltalmazza a hozzá fordulókat. Jó, hogy van ez a palást, ami alá a Szűzanya gyermekeiként mi is bebújhatunk.
Ahhoz azonban, hogy a palást alatt minél többen elférjünk, össze kell húzni magunkat, hogy helyet szorítsunk másoknak. Meg kell tanulni örülni, ha valaki bekéretőzik, nem azt kérdezni, hogy hol volt eddig, hanem azt mondani, hogy de jó, hogy itt vagy. Legyünk ilyen gyermekei az Égi Édesanyánknak, aki örül, hogy itt vagyunk és helyet adunk másoknak. Tudjuk magunkat összehúzni, merjünk, akarjunk és tudjunk kicsik lenni - buzdította a híveket Mária életpéldájának követésére Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi megyéspüspök Nagyboldogasszony ünnepe alkalmából.
A szentmise után a főcelebráns segédpüspök és Keresztes Andor plébános vezetésével az egyházmegye papsága és a hívek hosszan kígyózó sorokban rózsafüzér körmenettel vonultak a kegyhelyen található Fájdalmas Szűzanya szobrához, hogy terheiket elé rakva kérjék Mária közbenjárását az ő Szent Fiánál. Az egyházmegye fogadalmi búcsúja litániával zárult a kegytemplomban.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...