Mediterrán Rádió: szoci érdeklődés
2009. szeptember 16. szerda 20:46
GALÉRIA: KLIKK A FOTÓRA!
Erről éppen a minap kellett volna döntenie a pécsi közgyűlésnek: 10 millió forintot (ennyit adott volna a TIT 75 százalékáért a pesti társaság) biztosítottak a Pécs TV-nek, hogy az élhessen elővásárlási jogával. Egyelőre azonban nem vitték döntésre a dolgot, ugyanis az ügylettel kapcsolatos előterjesztést nem vették napirendre.
Jelenleg tehát lóg a levegőben az ügy, az elővásárlási jog továbbra is közvetve az önkormányzaté, s egészen addig így is marad ez, amíg erről le nem mond.
Schmidt Erzsébet, a Mediterrán Rádió Műsorszolgáltató Kft.-ben 75 százalékos tulajdoni aránnyal jelen lévő Pécs-Baranyai TIT igazgatója azt mondja, üzleti kényszerűségből szeretnének mielőbb megválni üzletrészüktől, legyen a vevő a jelenlegi kisebbségi tulajdonos (a Pécs TV Kommunikációs Kft., így a holdingon keresztül az önkormányzat) vagy az új kérő. Rákérdeztünk, melyik budapesti cég érdeklődik a médium iránt, ám ezt nem árulta el az igazgató asszony, mondván, erre nem kapott felhatalmazást a társaságtól.
Az elnapolt döntéssel kapcsolatos előterjesztést jegyző polgármester, dr. Páva Zsolt a Pécsi Újság.hu-nak úgy nyilatkozott: valóban szerették volna, ha a Pécs TV él elővásárlási jogával, s ehhez adott volna pénzt az önkormányzat. Időközben azonban, a polgármester előtt nem ismert okok miatt, lemondott a fővárosi cég szándékáról, így a közgyűlés sem döntött a kérdésben.
A bizottsági reakciókból ítélve egyébként, ha vissza is tér a jövőben a kérő, vagy új érdeklődő érkezik, az önkormányzat nem fog lemondani elővásárlási jogáról.
Képünk a Mediterrán Rádió stúdiójában készült.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Fának csapódott egy autó Baranyában,...
- Rangos díjat nyert Németh László, a...
- Rókát látott Pécsett? Nincs ezzel...
- Így járnak a pécsi buszok az év végi...
- Gigantikus program indul: több ezer...
- Ütközés után egy ház udvarába...