Megrökönyödtek, amikor csak úgy bekopogott, mondja Zalay Szabolcs, a Leőwey igazgatója

Véletlenszerű volt, hogy pont az országosan meghirdetett pedagógussztrájk napján találkoztunk a nagy múltú pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban dr. Zalay Szabolcs igazgatóval. Kellemes nyüzsgést érzékeltünk, sok diák jött-ment a folyosókon, beszélgetésünket párszor szakították meg tanárok, kérve az igazgató segítségét, döntéseit. Az ország középiskolái között rangosnak számít a pécsi gimnázium, s ez főként annak köszönhető, hogy az itt tanuló hétszáz diák 60-70 százaléka sikerrel jut tovább a kiszemelt felsőfokú intézménybe, s ezzel sikerre viszik fő célkitűzésüket.

Lejárt dr. Zalay Szabolcs első 5 éve az igazgatói székben. A jelenlegi törvények szerint nem kell újból pályáztatni ezt a beosztást akkor, ha a tanárok 75 százaléka bizalmat szavaz a folytatásra. A 65 fős tantestület 80 százaléka voksolt mellette, s ez jelzi a többség elégedettségét.

- Hogyan lehet mederben tartani egy ilyen napot, amikor számos eltérő szándék találkozik egy helyen?

- Én is tanulom a vezetői szakmát - kezd bele az igazgató -, egyre inkább szeretem a nyílt véleménynyilvánításokat, nyitottabb lettem. Egyeztetések sorozatával szembesülünk folyton, gyakoriak a szülőkkel és a diákokkal is a többoldalú megegyezések. Egy ilyen napot úgy lehet békésen végigélni, ha közösen keressük az egyéni és csoportos megoldásokat, ezt könnyíti meg a bátorság, a szabadság, a vélemények nyílt vállalása, ami uralja az itteni légkört, ezért nem érezhető feszültség.

- Mennyire autonóm az iskola?

- Részben múlik ez a törvényeken, részben az iskola belső világán, erején, a tanáriközösségen. A mostani megmozdulások célja, hogy nagyobb szabadságot kapjunk, és úgy tűnik, ezt el is lehet érni. A Leőwey különleges, több, mint 100 éves múltjában apácaiskola volt, erős elhivatottsággal, s ez átörökítődött egy mai formában. Már a névválasztás, annak megőrzése is hitvallás. Leőwey Klára 1848-49-es hős volt, nőként megtett mindent, amit a férfiakért, a szabadságharcért lehetett, börtönbe került emiatt. A mi egyediségünk, hogy ezt a fajta szabadságvágyat és az elitképzést tudjuk együtt megvalósítani. Nálunk a tanulás, a jó eredmény sikk, tehát nem legyintenek egymásra, hogy „ez stréber!" Nagyon jó képességű gyerekek járnak hozzánk, sajnos eléggé nehéz családi körülményekből, szaporodó csonka családokból jönnek, ingadozó szintű műveltséggel. Ismert műhelymunkáink mellett az Arany János Tehetséggondozó Programunk is nagy hangsúlyt kap, mely a baranyai kistelepülésekről érkező tehetséges gyerekeknek ad lehetőséget. Az autonómiát folyamatosan kell tanulnunk. Igyekszünk muníciót adni a sok „mozaikcsaládból" érkezett gyereknek is, hogyan lehet kezelni a konfliktusos helyzeteket.

- Most a tiltakozások során azokról a jogosítványokról van szó - többek között - amelyeknek vissza kellene kerülniük az iskolához, mert a jelenleg túlzott a centralizáció. Ha az igazgatóé a munkáltatói jog, és a pedagógiai célokhoz pénzt is rendelnek, mellyel év végén elszámolunk, beállítható egy egészségesebb rendszer - mondta.

Nem volt kikövezett útja a Zalay családban Szabolcsnak, mert ő humán érdeklődésével eltért a sok orvos, mérnök elődtől. 18 évesen inkább szeretett volna költő, színész vagy filmrendező lenni, de elfogadta a családi döntést, jogi egyetemre ment. A felvételi után azonnal katonának vitték: „Az az egy év gyilkos volt. Annyira zártkörűen működött az a rendszer, hogy kevéssé ismert, sokan lettek ettől depressziósak". A jogi egyetem sem vált be, így fordulat következett: „Jogról a bölcsészkarra, cseberből vederbe kerülni" - emlékszik vissza az igazgató, mert túl elvontnak érezte a választott szakot, ezért a gyakorlatiasabb tanári pálya felé fordult.

1991-ben már kétgyerekes apaként végzett, és elindult munkát keresni Pécsett. Az első útja a Szent István térre vezette, ugyancsak megrökönyödtek a Leőweyben, hogy csak úgy bekopogott hozzájuk állásért.

Egy tesztórán kellett megfelelnie, ahol az összes magyar szakos tanár bírálta el a teljesítményét, melyre úgy emlékszik, hogy „berobbantam, mint egy tűzoszlop, és megállt a levegő". Vörösmarty A vén cigány című versét kellett másodikosoknak tanítania. Egy hét múlva eldőlt, övé az állás, mint kiderült, több pályázó is volt.

„Aztán egész nyáron azon gondolkodtam - emlékszik vissza a kezdetekre Zalay Szabolcs -, hogy lehet a középiskolásokhoz úgy belépni, hogy megfogjam, elvarázsoljam őket, ne szokványos óra legyen, mert a halálom volt az unalmas iskola. Kitaláltam, hogy zenével kezdem a magyarórát, hoztam a lemezjátszómat egy lemezzel, bementem a harmadikos osztályba, ott ugráltak, kiabáltak, bohóckodtak, doboltak. Föltettem a lemezt remegő kezekkel, és megszólalt egy Cseh Tamás énekelte Bereményi Géza dal. Ebben a dalban a megméretések, a próbák fogalmazódnak meg, melyek elé állít bennünket az élet. A gyerekeket megfogta a dal, annak mondanivalója. Máig arról szólnak az óráim, hogy lehet az életet megragadni, a helyes döntéseket meghozni, miért élünk, miért vagyunk itt, ez a fő kérdés. Gondolkodjunk bátran önmagunkról."

Jól szakaszolható életét tézisnek, antitézisnek és szintézisnek fogja fel. Az első 10 évében a Leőweyben tanított, amikor gyakorlati tapasztalatokat szerzett, majd főállásba elment a Pécsi Tudományegyetemre, ahol kissé hátrébb lépve elméletekkel is megerősítette addigi szakmai és életfelfogását. Öt évvel ezelőtt megpályázta az igazgatói beosztást a gimnáziumban, melyet 87 százalékos arányban megnyert a többi jelentkezővel szemben. Most tehát a szintézis korszakában jár.

- Milyen a jó óra?

- Ne legyen félelmetes, unalmas, hanem élményszerű, ebből még mindig kevés van Magyarországon. Az iskolában a jelen és a jövő legnagyobb kérdése lesz, hogy kiválasszuk, mennyit és hogyan kell megtanulniuk a ránk zúduló hatalmas információ-dömpingből, ehhez új tanulási szokások kellenek. Fontos, hogy az érzékenység, az empátia ne vesszen ki - mint ahogy a jobb agyféltekés gondolkodás sem -, tehát egyfajta intuitív, szintetizáló módszert fejlesztünk ki, mert ezzel boldogulnak majd, képesek lesznek hálózatokban látni jelenségeket, s mindehhez műveltség kell.

- Minden diákról készül egy portfólió.

- Kerestük a módszert, hogy ne csak jegyekkel mérjünk, hanem sokszínű visszajelzést adjunk. Minden gyerekről készül egy mappa nemcsak adatokkal, hanem ő tölti fel ezt az osztályfőnökével, amíg idejár, így például: a legjobb magyar dolgozatom, a kóruskirándulás emléklapja, a helikoni ünnepségek oklevele, a franciaországi kirándulás fényképei, távlati terveim. Amikor leérettségizik, viszi magával ezt a portfóliót. Folyamatos a visszajelzése, évente többször minden osztályfőnökkel átnézzük, azt keressük, hogy egy gyerek önmagához képest mit tud produkálni, nem csak jegyekben. Itt fogható meg, hogy a diák önmagához képest hogyan alakul. Lehet, hogy hármas tanuló, és kap tőlem egy igazgatói dicséretet márciusban, értékeljük az erőfeszítését és kitartását.

- Négy gyereke van. Mire buzdította őket? Menjenek külföldre tanulni vagy maradjanak itthon?

- A nagy gyerekek már önállóak, mindegyiküknél megéltük, hogy elmentek egy évre külföldre és utána visszajöttek. Úgy működtek, mint a céhlegények. Nyelvtudásukban, élettapasztalataikban sokat fejlődtek, új viszonyítási pontokat kaptak. Egyikük nem csak Nyugatra, hanem Keletre is elindult, mert Törökországba egy szíriai menekülttáborban dolgozott önkéntesként. Ő például látta, hogy nálunk sokkal rosszabb körülmények között is élnek emberek.

Hárságyi Margit - Fotó: Kálmándy Ferenc