Mesélnek a pécsi utcák, terek: a múltról üzennek a régi képek, újságok

A baranyai megyeszékhely régi házai, utcarészletei mind-mind képesek mesélni, csak meg kell tudni hallgatni a hangjaikat. A képek sokat mondanak, de a régi újságok, könyvek, kiadványok is üzennek. Akár egy csúnya tífuszjárványról is, aminek egykoron 862 megbetegedés lett az eredménye. A kórság a Tettye utcából, a Csenger kaszárnyából indult útjára, aztán győzték megfékezni a hatóságok a betegséghullámot.

Ma is áll a Tettye utca, Káptalan utca sarkán az az épület, ami jelen pillanatban részben önkormányzati-, részben pedig magántulajdonú. A ház jó koros, ráadásul be is ázik, a felújítása pedig több tíz, rosszabb esetben akár százmillió forintba is kerülhet.

Ennél azonban nagyobb galiba helyszíne is volt már az ingatlan. Egészen pontosan 1891-ben, amikor ott egy vízvezetékes elosztórendszert hoztak létre. Az udvarom meg árnyékszék, disznóól épült, ami jól megszennyezte a hálózatot. Ebből aztán tömeges betegség keletkezett.

Abban az időszakban a gócpont magánházként működött. De előtte, három évig a város bérelte, a nevét a tulajdonosról kapta, bizonyos Csenger családtól, ezért emlegették Csenger kaszárnyaként. Ma ellenben már legfeljebb nem szép, de legalább nem fertőzésveszélyes a városlakók számára.

Közel az egykori laktanyához, a Vak Bottyán utcában ma merőben más kép fogad mindenkit, mint az 1970-es évek végén. A város fölötti Tettye városrész alsó részénél, a büntetés-végrehajtó intézet környékén, a városfalba beépült házakat kezdték elbontani.

Ezt örökítette meg a fényképész. A fotó, mint mindegyik másik, a Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Osztályának gyűjteményéből való.

Ugyanez a helyszín a másik nézőpontból is beazonosítható. Ma már ott széles út vezet ki az alagútból.

A távolban az Ágoston téri templom tornya is remekül kivehető. A Vak Bottyán utca meg csak az idősebb emberek emlékképeiben ötlik fel, illetve a papírképek is megmaradtak.

Ilyen építészeti emléket tár elénk a Kálvária-dombra felvezető lépcső is. Egykoron, a rendszerváltás előtt a vallási helyszín nem számított a kommunizmus jövőjét hirdető elvtársak kedvenc területének. De maga a lépcső túlélte politikai ellenségeit, akik ma már talán fel is keresik a területet az ateisták.

Jó messzire is elláthatunk a Kálvária-domb tetejéről, a technika segítségével. Egészen a székesegyházig, annak négy tornyáig. Letekintve az Aradi vértanúk útjára, ahol már megépült a négysávos út, de bizonyosan kijelenthetjük, az alagút még nem fúrta át a domboldalt.

Az ugyanis nagyon lassan készült el. Az építőknek, kivitelezőknek alaposan meggyűlt a bajuk a feladattal. Gyakorlatilag elhordták a földet, kibetonozták a boltívet, majd ismét beterítették a domboldalt földdel.

Ma már nehéz elképzelni, de a 1980-as évek előtt komolyan felmerült, hogy oda felhúznak egy felüljárót. Utólag talán elmondhatjuk, mindenki jobban járt, hogy az nem valósult meg.

Pucz Péter - Fotók: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Osztályának gyűjteményéből