Mindent a szemnek, semmit a kéznek: egy virág, amit tényleg csak nézni szabad
2024. február 19. hétfő 08:42
Egyetlen szál hóvirág letépése is tízezer forintba fájhat, a védett növény ipari mennyiségben való gyűjtéséért pedig ennél is nagyobb árat kell fizetnie annak, aki lebukik. A Mecsekben ugyan már szinte kínálják magukat a virágok, de aki ezzel lepné majd meg hölgyismerősét nőnapon, jobban teszi, ha más ajándékot választ.
Néhány évtizede február végén, március elején még Pécsett és Mohácson is sok helyen kínáltak hóvirágot az utcai árusok, a növény éppen tíz évvel ezelőtti védetté nyilvánítása óta azonban egyre kevesebben próbálnak ezzel némi bevételre szert tenni. A kockázat ugyanis jelentős, mivel egyetlen kikeleti hóvirág eszmei értéke szálanként tízezer forint. Aki hagymástól ássa ki, vagy nagy mennyiségben gyűjti, azzal is számolhat, hogy bíróság elé állítják, ha lebukik.
Erre pedig megvan az esély, különösen, ha valaki az utcán próbálja értékesíteni zsákmányát. Mivel bármilyen termék kereskedelmi jellegű árusításhoz engedélyre van szükség, annak meglétét a rendőrök, a közterület-felügyelők is ellenőrizhetik, nem is beszélve a NAV-ról.
Pedig a Mecsekben és másutt is egyre több hóvirágot lehet látni. [i$articlePoll]
A védetté nyilvánítást megelőzően Magyarországon évente több millió tő hóvirágot szakítottak le - javarészt a nemzeti parkok védett területeiről - és adtak el nőnap környékén, ezért egyre kevesebb lett belőle. A teljes tiltást megelőzően hóvirágot szedni természetvédelmi területen az utóbbi években már csak engedéllyel lehetett, ezzel viszont az volt a gond, hogy az utcákon nehéz volt rábizonyítani az árusokra, hogy védett területen szedték. A helyzet 2005 óta viszont egyértelmű, a hóvirág szedése mindenütt tilos a természetben.
M. B. - Fotó: MTI/Sóki Tamás (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- Az egyház határozottan fellép a...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Továbbra is zárva tartanak két...